Orbán Viktor elárulta, mi lesz a választás legfontosabb témája (VIDEÓ)

2025. november 16. 06:39

„Magyarország szeretné megreformálni az EU-t, de soha nem fogja elhagyni, hiszen a nyugati keresztény kultúra része” – szögezte le a miniszterelnök az interjúban.

2025. november 16. 06:39
null

A politikai és kormányzati rendszernek a szabadságra kell épülnie, és Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök abban az interjúban, amelyet Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott szombaton. Beszélt arról is, hogy 

az Európai Unió „békeprojektből háborús projektté vált”, Donald Trump amerikai elnök viszont „a béke embere”.

„Olyan megoldást keresek, hogyan lehet megerősíteni a demokráciát, nem pedig lecserélni” – mondta az interjúban, amely Mathias Döpfner YouTube csatornáján látható. Úgy vélte, Brüsszel meg akarja változtatni a kormányt Magyarországon, és kijelentette: 

Magyarország szeretné megreformálni az EU-t, de soha nem fogja elhagyni, hiszen a nyugati keresztény kultúra része.

A legfontosabb európai értéknek a miniszterelnök a nemzeti szuverenitást nevezte. Meg kell találni azt a rendszert, amelyben az EU-tagországok a legjobban együtt tudnak működni, mert a jelenlegi nem működik. El kell érni a hatalmi struktúra átalakulását, és ebben szerinte vezető szerepet kell játszaniuk a patriótáknak. Csalódásnak nevezte, hogy Európa tönkreteszi saját versenyképességét.

Ez lesz a választás legfontosabb témája

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a legfontosabb téma a magyar választási kampányban, szintén azt válaszolta: a szuverenitás. Hozzátette, hogy az általa vezetett modern keresztény kormány elleni kihívókat Brüsszelben finanszírozzák és tartják fenn.

A migrációról Orbán Viktor kifejtette, hogy 

Magyarország maga szeretné eldönteni, kiket enged be, kivel akar együtt élni. 

Ha nem keresztényeket engednek be nagy számban egy keresztény országba, az hatással van a demokráciára is – emelte ki. Magyarország megállította az illegális migrációt, és ezért Brüsszel még meg is büntette – emlékeztetett. Megemlítette, hogy Magyarországon is vannak vendégmunkások.

Az ukrajnai háborúról úgy vélekedett, hogy „nagyon közel vagyunk a békéhez”. Ehhez elsősorban egységes transzatlanti álláspontra lenne szükség – tette hozzá.

A miniszterelnök irreálisnak mondta, hogy az EU hatalmas összegekkel támogat egy olyan országot, amely nem fogja megnyerni a háborút, miközben magas szintű ott a korrupció, és eközben nincs pénz az uniós versenyképesség növelésére. Ha Európa közös álláspontra jutna az amerikaiakkal, az megkönnyítené a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokat is - említette meg.

Ezt is ajánljuk a témában

Orbán Viktor: Európában háborús veszély van

Orbán Viktor a győri Háborúellenes Gyűlésen kijelentette: Európa háborús veszélyben van, ezért Magyarországnak minden erejével a béke megteremtéséhez kell hozzájárulnia. A miniszterelnök szerint Ukrajna már nem szuverén ország, a háborúzó felek nem akarnak békét, és hazánk legfőbb feladata kimaradni a konfliktusból.

Donald Trump a béke embere

Az amerikai elnökről kijelentette, hogy Donald Trump „a béke embere”. Ha ő lett volna az elnök az ukrajnai háború kirobbanásakor, akkor valószínűleg el sem kezdődött volna vagy nagyon hamar véget ért volna - fogalmazott. Kiemelte Trump keresztény hozzáállását is, és hangoztatta, hogy ő már első találkozásukkor, 2015-ben tudta, hogy a nyugati világnak szüksége van Trumpra, ezért támogatta azóta is. Kitért arra, hogy teljes mértékben támogatja az amerikai elnök békeerőfeszítéseit a Gázai övezetben is.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy meglátása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekelt-e az ukrajnai tűzszünetben és a békében, Orbán Viktor igennel válaszolt. Azt pedig „nevetségesnek” nevezte, hogy Oroszország megtámadná az Európai Unió tagországait vagy a NATO-t. Ehhez nem elég erős – vélte.

Hozzátette, hogy a háború eszkalálódása növeli egy harmadik világháború kockázatát. "Az erőnket a tárgyalóasztalnál kell demonstrálnunk, nem a frontvonalon" - fogalmazott.

Leszögezte, hogy 

azt szeretné, ha a háború után Európa biztonságosabbá válna, egy új biztonsági rendszer jönne létre. 

Hozzáfűzte: Magyarország biztonságát a Berlin-Moszkva-Isztambul háromszög határozza meg.

Minél tovább tart a háború, Oroszország annál erősebb lesz

Kijelentette azt is, hogy „minél tovább folytatódik az ukrajnai háború, Oroszország annál erősebbé válik”. Magyarországnak régi tapasztalatai vannak Oroszországról, „jól ismerjük őket”, így Magyarország hasznos közreműködő lehet mindazok számára, akik békét szeretnének teremteni Ukrajnában. Egyúttal csodálkozását fejezte ki, hogy Németországban mindennapossá vált a „háborús beszéd” a politikában. Megemlítette, hogy akkor sem tört volna ki a háború, ha Angela Merkel lett volna a német kancellár akkoriban. Németország nélkül az európai álláspont sosem lesz békepárti – hangsúlyozta.

Alice Weidelről, az Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnökéről azt mondta, hogy budapesti látogatásán nagy hatást tett rá. Különösen a gazdaság területén vannak nagyon világos elképzelései – emelte ki.

Szó esett az interjúban arról is, hogy Magyarország kivételt kapott az orosz olajexportra vonatkozó amerikai szankciók alól. Elmondta: megállapodtak Donald Trumppal abban, hogy mindaddig, amíg mindketten hivatalban vannak, ez érvényben marad. Elmagyarázta az amerikai elnöknek, hogy ha Magyarország elesik az orosz olajtól, az azonnali többszörös áremelkedést eredményez, és "háztartások millióinak" végét jelenti. Trump megértette, hogy Magyarországnak nincs alternatívája, hiszen nincs tengere - fejtette ki. Orbán Viktor arra is emlékeztetett, hogy Németország már Magyarország előtt kivételt kapott a szankció alól.

Brüszel ellen van szükség egy védőpajzsra

A pénzügyi védőpajzsról szólva a miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Magyarország történelmileg törékeny pénzügyileg, hiszen az első világháborút követően elvették tőle mindazt, ami szilárd alapot nyújtott a gazdaságnak. A védőpajzsnak eredendően az Európai Uniótól kellene érkeznie, ám a helyzet éppen fordított: 

Brüsszel zsarolja és megpróbálja megfojtani Magyarországot gazdaságilag. A pajzsra most Brüsszel ellen van szükség

 – jelentette ki.

Elmondta, hogy Trumppal amerikai nukleáris technológia vásárlásáról is tárgyaltak, mert Magyarország természeti erőforrásokban is szegény, ezért nukleráis energiában kell gondolkodnia. Hosszú távon az energia 70 százaléka ebből a forrásból származhat – jelentette ki Orbán Viktor.

A teljes beszélgetést alább tekintheti meg:

(MTI)

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hexahelicene
2025. november 16. 07:52
El tudom képzelni a forró drótot a tiszás csőcselék megfigyelő szolgálatánál: "- Gyerekek, Orbán-cikk jelent meg a Mandineren, jöjjön mindenki szapulni őt!" Ezért, nem fogtok soha nyerni tiszások, emiatt az undorító, féreg viselkedésetek miatt. Katasztrófa lenne a magyaroknak, ha ilyen tetves mocskok ragadnák magukhoz a hatalmat.
Válasz erre
0
0
neszteklipschik
2025. november 16. 07:48 Szerkesztve
"Magyarország szeretné megreformálni az EU-t, de soha nem fogja elhagyni, hiszen a nyugati keresztény kultúra része." És akkor mi van, ha az EU már maga sem lesz "a nyugati keresztény kultúra része"? Egyébként ez egy azért is adekvát kérdés, mert maga Orbán nehezményezte már régen, hogy az EU "alkotmányában" még említés szintjén sincsen utalás a keresztény örökségre, keresztény gyökerekre.
Válasz erre
0
0
recipracio-2
2025. november 16. 07:48
Hasonlóképpen fogalmaztam meg valamelyik nap a magyar társadalom hozzáállását amikor Orbán interjút adott az ATV-nek. Ezt a nép termelte ki. Ezeket az elmebeteg vezetőket a nép űltette fel a trónra. És a hozzáállásunkkal megtartottuk. Orbán pedig pontosan jól látja,hogy ez a nép megvezethető minden szinten. Ezek úgyis hagyják majd azt is ha a nyakukba szarunk........Ezt látom az oktatásban , az egészségügyben és mindenhol ahol megfordul
Válasz erre
0
1
recipracio-2
2025. november 16. 07:39
Nem az ellenzékiség a menő a fiatalok körében, hanem a gondolkodás képessége, amit Orbánnak hiába is magyaráznék, nem értené meg, hiszen e hasznos képességnek híján van. Menő dolog szociálisan érzékenynek lenni, kiállni az ordító igazságtalanságok, a népbutítás ellen, és menő dolog a saját sorsukért és a jobb jövő lehetőségéért összefogni és kiállni. Menő dolog nem rajongani egy politikusért, aki az ő adóforintjaikból kapja a fizetését, menő dolog számonkérni, ha nem tartja be, amit ígért, mert azt hiszi, bármit megtehet büntetlenül. És még sorolhatnám a rengeteg hasznos menő dolgot, ellentétben a szolgasággal, és a hatalom feltétel nélküli kiszolgálásaval, a gyűlöletetkeltésben való aktív részvétellel
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!