Kocsis Máté lerántotta a leplet: kiderült, kicsoda „Zsolti bácsi”

2025. október 02. 20:37

Az álhírgyártó baloldali Juhász Péter egy Látó János nevű férfival szövetkezve próbálta lejáratni a kormánypárti politikusokat. Látó János az általa alapított szekta prédikátora, nőgyűlölő és szerinte a római pápa a legnagyobb Antikrisztus. Mutatjuk, ki az a „Zsolti bácsi”.

2025. október 02. 20:37
Juhász Péter

Lerántotta a leplet „Zsolti bácsi” valódi kilétéről Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője leleplező Facebook-bejegyzését azzal a kérdéssel kezdi,

De ki az a Zsolti bácsi?

Majd meg is válaszolja a kérdést, Látó Jánosnak hívják azt a férfit, akivel a bukott baloldali politikus, Juhász Péter elindították jól felépített rágalomhadjáratuk „legikonikusabb részét”, amelyben le akarták járatni az általuk célba vett politikust.

Ki az a Látó János, azaz „Zsolti bácsi”?

A Fidesz frakcióvezetője közösségi bejegyzésében 

futóbolondnak nevezte Látó Jánost, aki szerint az egyik legnagyobb Antikrisztus maga a római pápa. 

Látó kétszer is kilépett a Hit gyülekezetéből és az általa alapított alternatív szektában lett prédikátor – folytatta Kocsis Máté a férfi bemutatását. 

Prédikációiban rendszeresen nőgyűlölő, és a cigány kisebbségre nézve negatív megjegyzéseket tesz, de kuruzslással is foglalkozik. Büszkén meséli el, hogy a prédikációja hatására egy nőnek eltűnt a vállából a rögzítő platina, majd meggyógyult, erről a csodatételről szerinte orvosi zárójelentés is van. Saját bevallása szerint növesztett már vissza elsorvasztott agyat is. Látó János magát prófétaként ismeri, aki saját bevallása szerint 13 évig élt démoni befolyás alatt

– részletezte Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője szerint Juhász Péter lelkészként és papként szokott hivatkozni rá, megsértve ezzel a lelkészeket és a papokat. 

Látó János nagy rajongója a Tisza pártnak is.

Kocsis Máté bejegyzésében felidézte az előzményeket is: Juhász Péter a nem létező ózdi gyermekotthon „pedofil rémtetteiről” szóló lejárató videójában szándékosan eltitkolta, hogy kitől szerezte erről az információt, ahogy azt is, hogy a rágalmazás alapját képező hangfelvételen ki beszél valójában. 

Ezt is ajánljuk a témában

Kiderítette a Fidesz frakcióvezetője, mi állt a háttérben

A kormánypárt frakcióvezetője információi hitelességét is alátámasztotta: 

Múlt hét szombaton hitelesnek tűnő információkat kaptam (ahogy szerintem mások is) egy magánszemélytől az eltitkolt Lajosra vonatkozóan, ezt azonban a közösségi médiában és az interneten fellelhető adatok, videók alapján ellenőrizni kellett, de tegnapra teljesen egyértelművé vált számomra, miután a beszéltem olyanokkal, akik személyesen is ismerik Látó Jánost, hogy ő alkotta meg Zsolti bácsi képzelt karakterét

részletezte a politikus. Összegzésében kiemelte: „Szóval nyilvánvalóan egy futóbolondot használt fel Juhász Péter arra, hogy elindítsa a Zsolt bácsizást, és ezzel megtévessze az ország közvéleményét. De mi volt a deal köztük? Ezt, amit most leírtam, az oknyomozásban máskor oly szorgos liberális sajtó is kideríthette volna, csak hát most nem állt érdekükben” – zárta bejegyzését Kocsis Máté.

Nyitóképünkön: Juhász Péter

Fotó: képernyőfotó

***

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orokkuruc-2
2025. október 02. 23:31
"De mi volt a deal köztük? " .. magyarnak meri magát nevezni ez a izé? Cigány anyja nem ismeri az "alku" szót? Csak ilyen magyarul csak makogó majmot tudunk szóvivőnek kinevezni?
Válasz erre
1
4
regi-nyarakon21
2025. október 02. 23:05
Mp szektájából, aki nem ügynök, az mind ilyesmi futóbolond. Szép csapat!
Válasz erre
7
0
llnnhegyi
2025. október 02. 22:59
Tóta W Kopf!
Válasz erre
9
0
westend
2025. október 02. 22:10
novicsoki-bűz van. Elkerülni a puhatestűt!
Válasz erre
15
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!