Csak tizenhárom múlt, de nem lehetett visszatartani, hogy példaképei, a pesti srácok között legyen a forradalom napjaiban. Csigás Zoltán Edével, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének elnökével beszélgettünk élményeiről és a forradalom megítéléséről. Nagy Imre is szóba került.
Budapesten született 1943. július 1-jén. A Szegedi Tanár képző Főiskolán végzett biológia–technika szakos tanárként. Az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége Egyesület elnöke, a Szabadságharcosokért Közalapítvány kurátora, a Liszt Ferenc Alapítvány elnöke, a Lámpás újság felelős kiadója.
Amikor telefonon egyeztettük a találkozónk időpontját, tett egy megjegyzést a témával kapcsolatban. Emlékszik, mi volt az?
Arra gondol, hogy fakul 1956 emléke?
Igen, és abban maradtunk, ezt majd kitárgyaljuk. Nos?
Utassy József, egyik kedvenc költőm írja Október című versében: „Mert fakítja forradalmad / fényét, ki hallgatván hallgat, / fakítja forradalmad.” Tehát nemcsak fakul, fakítják is, mert hallgatnak róla. Szerintem ma a fiatalok nem tudják a helyén értékelni ötvenhatot.
Ezt miből gondolja?
Mondogatják egyesek, hogy forradalomra lenne szükség, vagy csúnyább kifejezéssel lázadásra, mert diktatúra van. Leginkább fiataloktól hallom ezt. Nagyot tévednek, de nem az ő hibájuk.
Éppen azért lenne fontos többet beszélni 1956-ról, hogy a fiatalok jobban megértsék, milyen diktatúrában élni,
és ahhoz képest most mi van. Tanárember vagyok, és arra gyanakszom, hogy ma rengeteg kolléga nem végez jó munkát ezen a téren. Pedig részletesen el kellene magyarázni 1956 hátterét a gyerekeknek. Azt, hogy milyen volt azelőtt az élet, mielőtt kitört volna a szabadságharc. Kényszermunkatáborokat működtettek titokban, hermetikusan elzárva a külvilágtól. Csak 1953 után lehetett suttogva beszélni a gulágról, a recski munkatáborról és a kitelepítésekről. Ezek szinte minden családot érintettek. Nem volt szabadság semmilyen szinten. A fiatalok ezt nem viselhették el, és nem is viselték. Jó okuk volt rá, hogy az utcára mentek, először tüntetni, majd fegyvert fogtak, amikor kellett. A másik problémám 1956 mai emlékezetével, hogy az aktuálpolitikában állandóan ki akarja sajátítani valaki. Volt olyan pártrendezvény mostanában is, amelyen lyukas zászlót lengettek, holott magának az eseménynek semmi köze nem volt a forradalomhoz. Tiltakoztunk is miatta.
A lengyelországi és romániai orosz drónincidensek bebizonyították, hogy a háború árnyéka közvetlenül a NATO határait fenyegeti. Miközben a szövetség válaszút elé került, Orbán Viktor a békét, Zelenszkij pedig a drónok elleni harc új stratégiáját sürgeti.
Az osztályellenség kollektív likvidálásának Vendée a prototípusa. Szilvay Gergely írása.
Hogyan hozták rendbe a forradalom során keletkezett károkat Kádárék, és hogyan kezelte a megromlott közhangulatot a diktatúra? Történelmi cikkünk!
Ehhez képest ma közöl a Népszava egy cikket, aminek Erkölcs a címe. Ez már önmagában meghökkentő, mert úgy tesznek, mintha ők az erkölcs jegyében működnének. Horváth K. József írása.
Ötvenhat hősei és a Délvidék mártírjai – legyünk mi a „walesi bárdok”!
Albert Camus, néhány láda őrizetlen pénz és az olasz Lazio futballcsapat himnusza – 1956 nem csak a magyar lelkekben hagyott örök nyomot. Farkas Anita írása.
A drónok pontosan ott és akkor jelentek meg, ahol és amikor az eredeti menetrend alapján az ukrán elnök repülőgépe áthaladt volna.
Nem, nem Orbán Viktortól.
