Horváth József Németországban él. Tetoválóművészként keresi a kenyerét, saját szalonja van. Leon művésznéven rappel is. De nem volt ez mindig így. Nehéz gyermekkorát kamaszkori botlások követték, és a rácsok mögött találta magát. Véget akart vetni az életének, de kapott egy új esélyt, és felállt a padlóról. Ez az ő története.
Horváth József 36 éves, Németországban élő tetoválóművész, aki megjárta a poklot. Mindazt, amit átélt, rapdalaiban dolgozza fel, Leon néven alkot. Gyerekkorát – amiről nem szeret beszélni – megannyi nehézség, nélkülözés és agresszió lengte be. Megjegyezte, hogy bár roma hátterű, számára ez a származás nem jelent különösebb dolgot. „Könnyebben barnulok nyáron, de aztán ki is fehéredem” – teszi hozzá viccesen.
Ezután jöttek a kamaszkori balhék: kirúgták az iskolából, és alig volt 14–15 éves, amikor a bulizás mellé bejöttek a drogok és az első szerelmi csalódások. Közben egy sor bűncselekményt is elkövetett, amelyek miatt javítóintézetbe, később pedig börtönbe került.
„A fiatalkorúak börtöne nagyon rossz hely. Ott láttam gyilkosságot, láttam, ahogy megerőszakoltak valakit.
Vadállatok vannak ott, a falakon belül. És azzá kell neked is válnod, hogy túlélj.
Vagy a jobbik út, ha te kerülsz a csúcsra, és akkor te dirigálsz” – idézi fel egy hétköznapi ember számára talán felfoghatatlan világot.
Leon 20 éves volt, amikor szabadult, ezután próbált beilleszkedni a társadalomba. De egy sor csalódás érte, sőt, egy börtönben történt verekedés miatt rövid időn belül megint a bíróságon találta magát. „Nagyon nehéz volt, de ekkor fordultam a zene felé, és kiírtam magamból mindazt, ami szétfeszített:
Felért egy terápiával” – mondja.
Hozzáteszi, hogy amikor a zenéket összerakta, mindig arra törekedett, hogy azoknak a nehéz tartalmuk ellenére is legyen valami pozitív sugallata. „Azt akartam, hogy akik meghallják, köztük a nehéz sorsú srácok is, azt mondják: van közös bennünk, és én fel tudtam állni. Én így szeretném magamra felhívni a figyelmet.
Azok előtt szeretnék példa lenni, akik nem hiszik el magukról, hogy van kiút a gödörből, a bűnözésből.
A kezdetektől ez vitt előre” – húzza alá a rapper.
Ezt is ajánljuk a témában
Az itt dolgozók abban bíznak, előbb-utóbb véget ér ez a rémálom, s ha szóba kerül a Szőlő utcai javítóintézet, akkor majd nem a bűncselekményekről esik szó, hanem arról, hogy példás nevelőmunka folyik itt. Riportunk!
Leon közvetlenül a találkozásunk előtt az aszódi javítóintézetben tartott mintegy ötven fiatal fiúnak előadást. Mint mondja, meglepően sokan ismerték a zenéi miatt, így nem volt számukra teljesen idegen. Úgy ment be az intézetbe, hogy készített egy videóanyagot, ami felöleli az egész életét, a gyerekkorát, a meghatározó személyeket, de a régmúlt képei mellett az elmúlt évek tetoválós munkái is helyet kaptak benne.
„Az előadásomat egy logikai ív mentén építettem fel. Mutattam nekik a zenéket vagy a videós részleteket, meg-megállítottam a felvételt, és beszéltem nekik arról, mit látnak. Elmeséltem, kamaszként mikbe keveredtem, majd azt is megosztottam velük, hogyan másztam ki mindebből.”
„Arra hegyeztem ki az egészet, hogy 27 éves koromig magam sem tudtam, mi a bennem rejlő érték. Minden hülyeséggel foglalkoztam, mindenből próbáltam pénzt csinálni, próbáltam talpon maradni, életben maradni. Ha ki kellett használnom valakit, kihasználtam, ha át kellett verni valakit, akkor átvertem – csak azért, hogy nekem jobb legyen, csak azért, hogy pénzem legyen, csak azért, hogy az életszínvonalamat fenn tudjam tartani. De ezzel egy időben egy nagyon szerencsétlen ember voltam: hiába kerestem pénzt, az gyorsan el is ment.”
Ez egészen addig tartott, míg rá nem jött, hogy a rajztudása az igazi kincse. Onnantól minden megváltozott. Időközben megismerte a feleségét is, aki élete legbiztosabb pontjává vált. Vele döntötte el, hogy kiköltözik Németországba, és a tetoválásból fog megélni. És összejött neki.
Leon Hannover mellől rendszeresen hazalátogat Magyarországra, minden videoklipje itt forgott és forog is. Az elmúlt két-három évben ismét fordult a zene felé. „Emlékszem, pár éve az otthonom és a szalon között vezettem, amikor elfogott egyfajta pánik. Pedig megvolt mindenem: házat is vettem, egyre jobban ment a szalon is. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan
jött egy sugallat, hogy rappeljek megint, osszam meg a történetem, az érzéseim minél többekkel. Idővel ezekhez társakat is találtam”
– sorolja.
Jocó arra a kérdésre, hogy vallásos-e, azt feleli, nem mondaná magát annak, inkább spirituálisként hivatkozik magára.
Magamban hiszek, mélyen belül.
Nem járok azért templomba, hogy higgyek, mert nekem nincs szükségem senkire ahhoz, hogy tudjam, mi hogyan működik, hogy van-e Isten vagy bármilyen erő” – szögezi le.
Leon kitér arra is, hogy szinte minden klipje egy-egy rövid film az életéből. „A Börtönsztori elején ott is a felirat: igaz történet alapján. Az az én történetem. Azt az időszakot dolgozza fel, amikor a börtönben megtudtam, hogy az a lány, akit szerettem, megbocsáthatatlan bűnöket követett el ellenem. Ekkor kaptam egy idegösszeomlást, belekeveredtem egy verekedésbe, fogdára kerültem, ahol az őrök bedobtak mellém egy Bibliát. Ezután
megkíséreltem az öngyilkosságot, de időben le tudtak vágni, amikor egy társam észrevette, mi történik. Hiszem és vallom: ekkor születtem újjá”
– emlékszik vissza élete abszolút mélypontjára.
A klipek kapcsán elhangzik, hogy most azon dolgoznak, hogy az eddigi dalokból – mint az Összetartás, az Anyámhoz fordulva, az Édes kisfiam vagy a Mennyit érsz? – egy összefüggő történetet állítsanak össze. Emellett készül egy dokumentumfilm is, amelynek főhőse egy Leonhoz hasonló fiú.
A tervek szerint ezt a produkciót filmfesztiválokra is elvinnék, valamint levetítenék olyan közösségekben, ahol a fiataloknak szükségük van hasonló kapaszkodókra.
A rapper előre tekintve megjegyzi, hogy a jövőbeli tervei között az újabb dalok mellett az is szerepel, hogy eljusson további javítóintézetekbe és halmozottan hátrányos helyzetű térségekbe, hogy megossza az ott élőkkel a történetét – azt hirdetve, hogy igenis
van kiút: fel lehet állni arról a padlóról.
„Igazából minden tetováló megélhetési tetoválóként kezdi. Nem ismerek olyan tetoválót, aki már az első vendégétől kezdve művész lenne. A tetoválóművész már megválogatja, mely kérést teljesíti, és melyet nem.”
Leon szerint a tetoválóművészek nem minták alapján dolgoznak, hanem a saját fejükből – még ha alapul is veszik, amit a vendég kér vagy eléjük tesz. „Nagyon sokan azt hiszik, hogy az a művészet, ha két képből kreálnak egyet, vagy ha egy képbe beleillesztenek valamilyen geometriai mintát. Nálam a művészet ott kezdődik, hogy valaki leül, és a saját fejében megalkot valamit, amit a nulláról megrajzol, és a saját képzeletének szüleményét varrja fel valakire” – magyarázza.
„Jómagam teljes mértékben vendégközpontú ember vagyok. Számomra az a legfontosabb, hogy a vendég, aki eljön hozzám, olyan szolgáltatást kapjon, amire vágyik, azért a pénzért, amit mi elkérünk.”
Arra a kérdésre, hogy van-e olyan munkája, amire különösen büszke, azt feleli, hogy
a mai napig elégedetlen a saját alkotásaival.
„Minden munkában látok valamilyen hibát. Általában az a gondolatom, hogy rájuk fért volna még egy-két óra. És nincs olyan munkám sem, amit kiemelnék – ezt megteszik helyettem mások” – fűzi hozzá a tetoválóművész.
Végül arra a kérdésre, hogy milyen különbségeket tapasztal Németország és Magyarország között, Leon azt válaszolja, hogy ahol él, megvannak a saját kis körei – a háza és az üzlete. Néha-néha bemennek a városba vagy a plázába, hogy elintézzék a fontosabb ügyeket, de amennyire lehet, elszeparálódnak mindentől és mindenkitől.
„Leredukáltam odakint azoknak az embereknek a számát, akikkel foglalkozom. Eleinte erőltettem a magyarokkal való haverkodást, aztán beláttam, hogy nincs értelme, mert csak fúrják egymást. Azokkal állok leginkább szóba, akik nekem dolgoznak vagy velem dolgoznak. És ebbe beletartoznak azok is, akik Magyarországon a videókat és a marketinget készítik nekem.”
„Érezhetően más világ az, ami Németországban van. Ahol mi élünk a családommal, a feleségemmel és a másfél éves kisfiunkkal, oda még azok a problémák olyan mértékben nem gyűrűztek be, mint amikről a nemzetközi médiában hallani. Ma már látom, hogy Németország nem az a hely, amilyennek 20–25 éve elképzeltük. Felénk talán azért nincsenek nagyobb balhék a migránsok miatt, mert a rendőrök még elég kemény kötésűek, teszik a dolgukat és rendet tartanak. Viszont azt is tapasztalom, hogy
ha baj van, az többnyire a más kultúrájú, első- vagy másodgenerációs bevándorlói rétegektől ered”
– zárja gondolatait Horváth József, vagyis Leon.
Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád
A most bejelentett intézkedések a vidéken élők mindennapjait az otthonteremtéstől, a mindennapi munkán keresztül a hatékony termelésig segíteni tudják.
Műelemzés következik, részben legalábbis.
„A rajongóid, követőid közül is találsz majd ott” – tette hozzá a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos.
Ez jelentős eltérés a korábbi támogatott hitelektől.
Amikor olyan nők történeteit látom, mint az övé, újra és újra erőt kapok.
Az amerikai elnök mellett huszonegy állam- és kormányfő vehetett részt az eseményen.
Pár napja Franciaország partjainál is feltűnt egy katonai tengeralattjáró.
