Súlyos szavak Ruszin-Szendire: alfahímnek mutatja magát, mégis fegyverrel jár

2025. október 03. 16:30

Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója szerint komoly ellentmondások láthatók a volt vezérkari főnök körül: bár magát „gyilkológépként” igyekszik beállítani, valójában sem magában, sem a környezetében nem bízik.

2025. október 03. 16:30
null
Krupincza Mariann

Mint arról a Mandiner is beszámolt, Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök egy június végi zalaegerszegi tiszás fórumon arról beszélt, Magyarországnak hasznot kéne húznia a háborúból, be kéne fektetnie Ukrajnába.

Majd ugyancsak ezen a találkozón kitért arra is, hogy vissza kéne állítani a sorkatonai kötelezettséget, és ha baj van, mindenkit be kell rántani azonnal, a nem sorkatonákat is. Ennek kapcsán kerestük meg Horváth Józsefet, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatóját, aki Magyar Péter szakértőjének sorkatonaságot érintő kijelentése kapcsán elmondta, hogy ez is egyértelműen azt bizonyítja, hogy a Tisza Párt „brüsszeli megrendelést teljesít”

Ez a kijelentés a brüsszeli, háborúpárti kijelentések sorába illeszkedik.

Ezt úgy szeretnék aprópénzre váltani, hogy az Európai Unió tagországaiban fokozatosan visszavezetik a sorkatonai szolgálatot, és így a frontra küldhető katonák létszámát is megtöbbszörözik” – húzta alá. 

Horváth József ezután felidézte, hogy más területeken is kiütközött már, hogy Magyar Péterék „jó tanulóként” igyekeznek külföldi megrendelést teljesíteni. 

Ezt is ajánljuk a témában

Komoly ellentmondások Ruszin-Szendi Romulusz körül

A Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója Ruszin-Szendi Romulusz fegyverviselési ügyei kapcsán is kifejtette lapunknak a véleményét. „Úgy gondolom, hogy van egy jelentős ellentmondás Ruszin-Szendi Romulusz körül. Az egykori vezérkari főnök úgy adja elő magát, mintha egy »gyilkológép« lenne, aki kiskanállal is képes lenne ölni, mert ki van képezve, fel van készítve. 

Ezzel szemben önvédelmi fegyvert hord magánál, mintha nem bízna sem önmagában, sem a körülötte lévőkben, és a saját védelmét csak egy lőfegyverrel tudja biztosítani”.

„Azaz hiába akarja magát alfahímnek beállítani, valójában egy olyan férfi, aki egy ág rezdülésétől megijed, ezért is viszi magával mindenhová a csőre töltött fegyverét. Aki különleges kiképzést kapott, azt 

  • az első között tanítják meg arra, hogy erről nem szabad beszélni,
  • továbbá kiképzetlen civilekkel szemben

 – akik könnyű »prédák« lennének számára, –  ezt nem alkalmazza” – zárta gondolatait Horváth József. 

Nyitókép: Képernyőfotó


Ezt is ajánljuk a témában


 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rikijig
2025. október 04. 00:46
Majd a Tisza fizeti a pöcsmeghosszabbító műtétjét és helyreáll az önértékelése, ami összeomlott, mióta nincs fegyvere.
Válasz erre
0
0
vakiki
2025. október 03. 23:10
Hát az alfa hím nem így néz ki. Talán a fiatal Alain Delonnak képzeli magát? Vagy Havas Henriknek,hiszen ő megmondta, sokkal jóképűbb,mint a Delon.🤣🤣🤣
Válasz erre
1
0
langyostiszasok
2025. október 03. 21:48
Vezérköcsög
Válasz erre
0
0
madre79
2025. október 03. 19:37
Kisebbségi komplexus, sértettség, nem lehetett volna magasrangú vezető!
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!