„Itt van ez a Pintér Béla nevű rendező, tudom, hogy arra sem vagyunk méltók, hogy a cipőfűzőjét megkössük, oly magasan lebeg ő e félbolond, ostoba magyar nép felett, hogy meg sem értjük, de főképpen nem érdemeljük. Tudjuk, hogy gyűlöli a kormányt, Orbán Viktort és mindent, ami a kormányoldalhoz köthető. Ezzel ki lehet békülni, nem oszt, nem szoroz. De vajon mit üzen Pintér azzal, hogy az egyik darabjában egy jól felismerhetően Schmidt Máriára hajazó szereplőt ládába zárnak, majd agyonvernek? Mit üzen ezzel a mai idegrángásos Magyarországnak, amelyben már így is elszabadultak a sötét indulatok. Ahol Szundi tábornok fegyverrel tart népgyűlést, és polgárháborúról álmodozik?
Azt üzeni, hogy Schmidt Máriát (Orbán Viktort és a többieket) megölni nem kell félnetek jó lesz. Azt üzeni, hogy ezt most szabad és meg van engedve. »Siess a dúlásra, siess a prédára!« Meg van engedve a gyilkosságra buzdítás, az erőszak, a családunk kiirtásával fenyegetőzés, a földönfutóvá tétel, a lámpavas. Azt üzeni, hogy mindez szabad, egyelőre csak a színpadon és a virtuális térben, de élesednek a kések, és félbolond tábornokok simogatják a fegyvereiket, mert viszket már a tenyerük, hogy odasózzanak.
De miért is? Mert itt diktatúra van? Ha ebben a rohadt nagy elnyomó rezsimben egy ilyen darabot be lehet mutatni, akkor itt nem tragédia van, hanem komédia. A pintérbélák meg nem zsenik, hanem bohócok.
Csak nincs kedvünk rajtuk nevetni.”