Megvannak az első eredmények: így pörgette fel a lakáspiacot az Otthon Start Program

2025. október 01. 18:05

Több mint 360 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladásra szánt lakóingatlanokra, ami 34 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év azonos hónapjához képest. Az eladók is egyre nagyobb számban jelennek meg a piacon.

2025. október 01. 18:05
null

Az Otthon Start Program első hónapjában, szeptemberben több mint 360 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladásra szánt lakóingatlanokra, ami a tavalyi év azonos hónapjához képest 

34 százalékos emelkedést, az idei felfokozott augusztusihoz képest pedig hatszázalékos elmaradást jelent 

– írja a Portfolio az ingatlan.com adataira hivatkozva.

Ezt is ajánljuk a témában

Érdekes, hogy míg Budapesten 30 százalékkal nőtt a telefonhívások száma éves összevetésben, addig Győr-Moson-Sopron, Tolna és Fejér vármegyében 65, 62 és 55 százalékkal. Míg Baranyában, Somogyban és Zalában mindössze két számjegyű, 10-17 százalékos volt az érdeklődés növekedése. 

Szélesebb kínálatból is válogathatnak az új lakást kereső, ugyanis az augusztusi keresleti boomot meglovagolva 

szeptemberben már az eladók is egyre nagyobb számban jelentek meg a piacon, 

miatt pedig a friss kínálat is ugrásszerűen bővült. Mint írják, országosan több mint 38 ezer lakóingatlant hirdettek meg eladásra szeptemberben a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Ennyi friss hirdetésre legutóbb évekkel ezelőtt, 2021 tavaszán volt példa. Havi szinten ez az érték 29, éves összevetésben pedig 23 százalékos bővülést jelent.

A háromszázalékos hitel élénkítőleg hat a konstrukciónak meg megfelelő lakások piacán is. 

„Azok az eladók, akiktől az első lakásvásárlók veszik meg az otthonukat, könnyebben tudnak tovább lépni. Őket viszont a legtöbb esetben már nem köti se a másfél milliós négyzetméterár-korlát, sem pedig 100-150 milliós árhatár. Ennek a folyamatnak, vagyis a lakáspiaci láncreakciónak, az egyik nagy nyertese lehet az új építésű lakások piaca” – nyilatkozta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A szakember a jövőről szólva azt mondta, az elkövetkező hónapokban a kereslet és a kínálat új egyensúlya lesz meghatározó abban, hogy a lakásárak milyen tempóban emelkednek tovább. Jelenleg ugyanis az intenzív kereslet miatt növekvő pályán vannak, de a kínálat szeptemberben indult látványos bővülése lassíthatja az áremelkedést a lakáspiacon.

 Nyitókép: MTVA/Róka László

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
salátás
2025. október 01. 19:26
dehát 100x emelkedtek az ingatlanárak, ezt már TÉNYLEG senki nem engedheti meg magának értsétek meg! holnapra bedől mind a 300.000 adós! vagy tegnapra! ugye, novicsicska?
Válasz erre
0
0
Intel
2025. október 01. 19:22
Próbáltam lakást venni. Nem lehet. Brutálisan fölmentek az árak. Nyilván a hitel miatt. Elég volt a dittatúrából!
Válasz erre
0
0
Totenkopf
2025. október 01. 18:30
🤣🤣🤣🤣🤣
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!