Rajongva szerette rózsáit és gyümölcsfáit: ilyen volt Jókai Mór, a kertész

Jókai sokoldalú, szenvedélyes emberként a kertészkedést, a szőlőtermesztést is művészi fokon művelte. Büszke volt a balatonfüredi villájának kertjében nevelt pompás rózsáira, de kiváltképp a svábhegyi nyaralójánál termelt szőlőjére és gyümölcsfáira. Imádott kísérletezni. Így esett meg, hogy 1854-ben eldöntötte, ő bizony dinnyét fog termeszteni a Svábhegyen. Nagy műgonddal állt neki. 

Majd egyik nap elvetődött a birtoka egyik végébe, ahol elképedve látta, hogy hatalmas dinnyék nőttek, pedig nem is ültetett. Mint kiderült, a területen előző évben még egy disznóól állt, azt elbontották, s valaki megmaradt dinnyedarabokat dobott az ól helyén maradt sertéstrágyára. A trágyában pedig hatalmasra nőttek a dinnyék. Nem kellett üvegház, öntözés, napi gondoskodás.

Azt is elmesélte egyszer, hogy járt az első svábhegyi körtefájával. Történt, hogy a tavaszi fagy miatt csak hét körte fejlődött ki, abból viszont „szüret” előtt hatot szétcsipkedtek a madarak. Maradt egy darab, azt viszont valaki ellopta. Jókai nem esett kétségbe, ápolta tovább a körtefát, „amíg annyit termett, hogy azt már el nem lophatják.” Már idős korában azt is megírta, hogy az évtizedes tapasztalatai szerint mi kell ahhoz, hogy csodás körték teremjenek az ember kertjében: 

Nekem is vannak negyven esztendős körtefáim, terebélyes óriások, amik minden évben bőven teremnek igen jó gyümölcsöt.” Az őszibarack-termesztéssel viszont mindig megszenvedett, így jellemezte a gyümölcsöt: „Az egy kényes teremtés: kinek az ember soha nem tudja, mi ártott meg.”

1884-ben a lapok is megírták, hogy Jókai négy szép almát küldött a kertjéből a pesti gyümölcskiállításra. Hat év múlva, 1891-ben a Pesti Vigadóban tartott gyümölcskiállításon a svábhegyi almáit és körtéit is megcsodálhatta a közönség, nem mellékesen mindkettő díjat kapott, de sokat dicsérték a többi gyümölcsét is:

– írták a lapok 1893-ban. A szenvedélyes kertész rendszeresen tanácsokat adott a lapokban, 1896-ban pedig megjelentette a Kertészgazdászati jegyzetek című, nyolcvanoldalas munkáját, amelyben a tapasztalatait osztotta meg a többi hobbikertésszel. 

Jókai szőlője is messze földön híres volt, ráadásul értett is hozzá. 1889-ben például amerikai szőlőtökéket ültetett, amelyek sokkal ellenállóbbak voltak a különböző betegségekkel szemben. A svábhegyi szüret mindig eseményszámba ment Jókainál, aki a művészvilág jeleseit látta vendégül, s nem egyszer hajnalig szólt a cigányzene. A Magyar Hírlap 1891-ben így írt Jókai szüretéről: „Ott ült köztünk az elsők elsője, a szelíd szemű, leányarcú szép öregember. Akinek még a puszta nézése is regél. Aki ha megszólal, azt cselekszi az emberi szívekkel, ami neki tetszik.” 1894 nyarán történt, hogy egy olasz lap azt írta tévesen, hogy Jókai Mór, a híres magyar író öngyilkos lett Milánóban. Több sem kellett neki, a Nemzet szerkesztőségébe ment, ahol a következőt mondta az újságíróknak: 

Persze a kiváló humorát máskor is megcsillogtatta. Például 1890-ben, amikor a Borászati Lapokban azt ecsetelte, hogyan védi meg a madaraktól a finom szőlőszemeket, egyúttal finoman üzent az őt sokszor kritizáló Pesti Naplónak. Mint írta, a tőkék mellé kifeszített drótra négybe vágott hírlapokat kötöz, amelyek elijesztik a madarakat. „Rendesen a Pesti Naplót használom rá. A Nemzettől nem félnek a rigók. Tudják, hogy az még a madárnak sem árt. Hanem az idén már a Pesti Naplótól sem ijednek meg.” 

Sosem titkolta, a balatonfüredi rózsái voltak a nagy kedvencei. „Hogy a füredi nyaralómtól meg kellett válnom, azon nem búsulok, hanem, hogy a füredi rózsáimat ott kellett hagynom, azt nagyon sajnálom.” – írta 1891-ben. A Három rózsafa című, Magyar Hírlapban megjelent tárcájában pedig így jellemezte, mit jelentenek számára a svábhegyi rózsái: 

Imádott a Svábhegyen időzni. 1897-ben a Pesti Hírlap újságíróját is ott fogadta. A tollforgató így írta le azt, mikor megpillantotta Jókait a villánál. „Jókai egyedül ül a verandán. Ha látnák önök, mily pirospozsgás, életerős, nem hinnék el a korát és elárasztanák kérdésekkel. Miképp kell élni, hogy az ember ilyen egészséges legyen és dicsérnék nagyon a Svábhegy levegőjét, meg a gazdasággal való foglalkozást. (…) Mintha minden fa dúsabb és erőteljesebb volna itt, mint a szomszédokban.”

Jókai a legszenvedélyesebb kertészként jellemezték a lapok, ő pedig mindig örömmel újságolta, ha sikeresen honosított meg egy növényt svábhegyi kertjében. Mint 1890-ben, amikor is a Borászati Lapokban büszkén írta, immár fügét is termeszt: 

pedig hát nálam kitűnő terem: jobb az olasznál, valóságos balkáni szultánfüge.” Svábhegyi kertje volt a mindene, a gyümölcsei és a rózsái. Nem véletlen, hogy amikor 1904 májusában Jókai örökre elaludt, özvegye, Nagy Bella a svábhegyi rózsák közül hozatott, és azokkal hintette körbe Jókai halottas ágyát.

Nyitókép: Jókai Mór szüret idején a Svábhegyen. Mellette az unokája, Feszty Masa.

Következik: Jókai Mór és Mikszáth Kálmán