De Magyar Péter stábját erősíti Kulja András is, aki a TikTokon vált híressé azzal, hogy orvosi ismeretterjesztő tartalmakat osztott meg, majd amint belépett a Tiszába, hirtelen elkezdte támadni a honi egészségügyet. A mellény idővel akkora lett, hogy bement Takács Péter ellen vitázni az ATV-be, ahonnan megszégyenülve távozott, még sajátjai is azt mondták, kritikán aluli volt a vitán a teljesítménye. Nem is mert még egyszer leülni az egészségügyi államtitkárral, hiszen az MCC Feszten történő vitától visszalépett.
Agrárszakértők a gazdák ellen
Hazánk szempontjából kiemelt fontosságú a mezőgazdaság, Magyar Péter szerzett is pár agrárszakértőt, akik alaposan bemutatkoztak. Elsőként Raskó György volt az, aki kiállt a Tisza most mellett, holott ő korábban már bárhova ment, ami nem Fidesz. Ő az, aki rendszeresen sértegeti a magyar gazdákat, valamint bízik a nyugdíjasok mihamarabbi halálában, ugyanis akkor majd csökken szerinte a Fidesz szavazóbázisa.