Íme, a valóság: bejelentette a CATL, mikor adják át a debreceni akkumulátorgyárat

2025. szeptember 08. 07:58

Egyre alaposabb a gyanú, hogy hangulatkeltés zajlik a magyarországi kínai tulajdonú beruházások körül, nem igaz, amit a külföldi lapok és a magyar ellenzék állítanak.

2025. szeptember 08. 07:58
null

A Reuters arról ír, hogy a CATL 7,3 milliárd eurót fektetett be a debreceni üzembe, azzal a céllal, hogy bővítse az akkumulátorgyártást Európában, például a BMW, a Stellantis, vagy éppen a Volkswagen számára, ugyanakkor az új telephely eltörpül a CATL meglévő európai akkumulátorgyártó üzeme mellett, amely a németországi Türingia államban található, és amelynek tervezett éves termelési kapacitása 100 gigawattóra, valamint 9000 fős munkaerő-állománya lenne.

A CATL európai vezérigazgatója, Matt Shen elmondta, hogy a jelenlegi cél az, hogy Debrecenben a termelés az év végén vagy a következő év elején, tehát a következő négy-öt hónapban megkezdődjön 

– írja a Világgazdaság.

Hozzáteszik: az SNE Research adatai szerint a CATL növelte vezető szerepét az elektromos járművek akkumulátorainak piacán, 2024-ben globálisan 38 százalékos részesedéssel, szemben az egy évvel korábbi 36 százalékkal.

Shen vállat vonva reagált az elektromos járművek iránti gyenge európai kereslettel kapcsolatos aggodalmakra, írják. 

„Mindig vannak ingadozások, de az általános trendet nézve nincs kétség” 

– tette hozzá.

„A szegedi gyár tervezett kapacitása nem változott: 

ahogy mindig is hangsúlyoztuk, 300 ezer darabos éves csúcskapacitással számolunk” – ezt közölte a Világgazdaság kérdésére BYD, miután a Reuters meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról írt, hogy elhalasztja a gyártás felfuttatását a kínai tulajdonú vállalat Szegeden. Hangsúlyozzák: 

egyre alaposabb a gyanú, hogy hangulatkeltés zajlik a magyarországi kínai tulajdonú beruházások körül.

A gyár hangsúlyozta:

 „A BYD hosszú távra tervez Európával, és a magyarországi gyár építése is a tervek szerint halad. Az ütemtervünknek megfelelően, az év végén tervezzük megkezdni a gyártást,

 hamarosan Európában gyártunk autókat Európa számára”.

Ezt is ajánljuk a témában

Dübörög a hazai akkumulátoripar

Magyarország Németország és Lengyelország mellett már most az egyik legnagyobb európai gyártókapacitással büszkélkedhet az akkumulátoriparban – ismertette az Energiaügyi Minisztérium.

Nyitókép: MTI/EPA/Vu Hao


 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2025. szeptember 08. 10:24
A kutyák, a minden szarozók, aggodalmaskodók, a részvényárfolyamokat mesterségesen manipulálók ugatnak, a karaván halad. A Kárpát-medence egy jó hely, hogy ha a Nyugat nem készséges, akkor a Dél, azaz a Balkán, a Közel-Kelet, Oroszország, és a várhatóan a háborút így vagy úgy befejező ukránok is befogadjanak valamennyit az aksikból és az autókból. Régi történet: Valaki egy revolver és trombitaboltot nyitott, mire az ismerőse rákérdezett, hogy nem furcsa ez egy kicsit ? - Semmi furcsa nincs benne - volt a válasz - valahányszor jön egy vevő és trombitát vásárol, másnap jön a szomszédja és vásárol egy revolvert is.
Válasz erre
0
0
namivan-2
2025. szeptember 08. 09:38
Jó ideje már a palettán vannak az elektromos autók és szükség lesz rájuk továbbra is, csak a fejlődés üteme kérdéses. Az akkumulátorok fejlődése pedig az autóktól függetlenül is kulcskérdés a világnak. Ennek a dolognak a megítélésénél azért a tisza párt szövegnél messzebb kell látni.
Válasz erre
2
0
herden100
2025. szeptember 08. 08:14
400km/h m.youtube.com/shorts/Q41xJ2UCoPI 🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰
Válasz erre
0
1
herden100
2025. szeptember 08. 08:12
GAME OVER: youtu.be/rhD2KpqGUbU?si=36y910uEsIuNQpk_
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!