Tízezrek ünnepeltek az Arénában és ezzel letarolták a férgező baloldali tüntetést!

2025. szeptember 27. 10:59

A társadalom teljes keresztmetszete megjelent a digitális polgári körök gyűlésén, ami azt mutatja meg Kiszelly Zoltán elemző szerint, hogy „a Fidesz igazi néppárt, és nem médiapárt, mint a Tisza”. A DPK békés találkozóját érdemes összevetni a múlt hét vasárnapi ellenzéki tüntetés hangulatával. Éles a kontraszt.

2025. szeptember 27. 10:59
Vizvári Soma

A digitális polgári körök (DPK-k) megalapítása amellett, hogy az online térben is megerősítették a jobboldali jelenlétet, még egy dolog miatt nagyon hasznosak lehetnek a kormánypártoknak a 2026-os választáson, de hosszú távon is: olyan országosan vagy helyi szinten ismert arcok, művészek, vállalkozók, sportolók, gazdák, orvosok, tudósok, értelmiségiek mutatták meg magukat mint a polgári értékek elkötelezett képviselői és a polgári oldal támogatói, akikről eddig nem feltétlenül volt köztudott, milyen értékrendet vallanak.

Demjén Ferenc koncertje a Digitális Polgári Körök (DPK) első országos találkozóján (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)
Demjén Ferenc koncertje a Digitális Polgári Körök (DPK) első országos találkozóján (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)

Elég csak arra gondolni, milyen támadások érték a baloldalról Szőke András színész-filmrendezőt, amiért Gyopáros Alpár államtitkárral közösen megalapították a vidékiek digitális polgári körét.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Ezt is ajánljuk a témában

Mindezt nagyon fontos pillanatban sikerült elérnie a polgári oldalnak: 

  • Magyar Péter és a Tisza Párt színre lépése óta a közbeszéd egyre radikálisabb, egyre több határt lépnek át a kommentelők, a gyűléseken részt vevő aktivisták és szimpatizánsok, de a politikusok és az influenszerek is. 
  • A jelenséget ráadásul a Tisza érdekében politizáló médiumok és közszereplők igyekszenek rátolni a kormánypártokra, a Fidesz-KDNP-t megtéve fő felelősnek az erőszakos közbeszédért.

Aztán 

az előző hétvégén egyértelmű kontraszt rajzolódott ki a két, kormányzásra esélyes politikai erő hátországa között. 

Az egyik oldalon megrendezték a DPK-k első országos találkozóját a Papp László Budaest Sportarénában, rá egy napra a másik oldalon „Levegőt” címen tüntettek – evileg a tisztább közbeszédért – baloldali színészek és influenszerek.

Annak ellenére, hogy utóbbit úgy hirdették meg, a megosztottság ellen szervezik, valójában egyszerű kormányellenes tüntetés volt és éppen hogy a megosztottság fokozásában voltak érdekeltek a szervezők is.

„A Fidesz igazi néppárt és nem médiapárt, mint a Tisza”

„Rengetegen voltak a első országos DPK-találkozón, megtelt az egész Aréna, volt, akinek ülőhely sem jutott” – mondta megkeresésünkre Kiszelly Zoltán politológus, aki maga is részt vett az eseményen.

A politikai elemző szerint a DPK-találkozónak fontos üzenete, hogy a kormánypártok támogatói nagyon lelkesek, ami talán ennél is fontosabb: 

a társadalom teljes keresztmetszete megjelent a digitális polgári körök gyűlésén.

„Sportolók, zenészek, tudósok, vállalkozók, anyák, fővárosiak, vidékiek, a katonák…a társadalom minden csoportjának meghatározó személyiségei voltak jelen. Ez azt mutatja, hogy a Fidesz igazi néppárt, és nem médiapárt, mint a Tisza, a kormánypártok mögött igazi struktúrák vannak” – fejtette ki.

A néppártoknak kellenek ezek a kapcsolatok a társadalom fontos alrendszereivel, és a DPK megújítja a húsz évvel ezelőtt indult polgári körök kezdeményését” 

– mutatott rá Kiszelly Zoltán.

A DPK arra is jó, hogy Fidesz hátországa megmutassa: ők a nyugodt, csendes többség

A DPK-t harcművészeti hasonlattal a politikai kommunikáció aikidójának nevezhetnénk: nem kezdeményez támadást, de nem is éri meg megtámadni.

A digitális polgári körök környékén tényleg nehéz lenne olyan jelenségeket vagy szereplőket találni, amikkel és akikkel szemben könnyűszerrel ellenszenvet lehet ébreszteni. A DPK-k tagsága javarészt közkedvelt személyiségekből és hétköznapi, nem a politikából élő emberekből áll, akik Kiszelly Zoltán szerint azért csatlakoztak a kezdeményezéshez, mert lokálisan gondolkodnak, a kormánypártok kihívója, Magyar Péter ezzel szemben globalista.

A baloldali média és a Tisza kommunikációja látványosan nem is találja a fogást a digitális polgári körökön, és mivel ellenszenvessé nem nagyon tudják tenni a kezdeményezést, ezért inkább arról próbálják meggyőzni a közvéleményt, hogy a kedvezményezés értelmetlen. Persze a DPK-gyűlés után már ez utóbbi sem ígérkezik egyszerű feladatnak.

Kiszelly Zoltán szerint a Fidesz hátországa nemcsak azt mutatta meg, hogy nem kamuprofilok vesznek részt a párt digitális életében, de azt is, hogy ők a nyugodt, csendes többség.

Az ellenzékiek egyre idegesebbek és agresszívebbek

A múlt hét vasárnapi ellenzéki tüntetés viszont nem teljesítette be azt a küldetését, hogy egy pártsemlegesnek mondott ügy jelszavaival kormányellenes tömegeket mozgósítani. Egyrészt 

a Hősök terén megrendezett gyűlés kormányellenes motivációja a nulladik lépésnél lelepleződött, 

hiszen ismert baloldali személyiségek voltak a szervezők között, ráadásul még a tiszta közbeszédet sem sikerült hitelesen képviselniük. A gyűlést Nagy Attila Tibor politikai elemző is kormányellenes tüntetésnek nevezte és úgy vélekedett, erről különösen Pottyondy Edina és Molnár Áron (NoÁr) beszéde árulkodott. Előbbi például kormányváltást követelt a megosztottság elleni fellépés jegyében.

Nagy Attila Tibor rámutatott, 

a demonstrációt bár a gyűlölet ellen hirdették meg, mégis a kormány ellen szólt”, 

a tüntetésre tiszások is kimentek és a „mocskos fideszezés is zúgott”. Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, az együk tüntető a közmédia riporterének azt mondta

Szarrágó fizetett férgek vagytok mind, b*zdmeg, akiket el kell taposni.”

Ezt is ajánljuk a témában

Érdekes kontraszt, eközben a DPK-gyűlésen büfésként dolgozó ellenzéki influenszer arról számolt be a Tik-Tokon az esemény után, hogy „egész jó fejek” és „meglepően udvariasak” voltak a vendégek. 

Hozzáfűzte, hogy ez igaz volt a „Bohár Danikra meg ilyenekre is”, pedig – mint mondta – neki végig „az arcára volt írva a véleménye”.

Kiszelly Zoltán szerint a tüntetéssel legalább egy döntetlenre akarták kihozni a hétvégét az ellenzékiek a DPK-találkozóval szemben, csakhogy ez nem sikerült: a Hősök terén ezúttal jóval kevesebben gyűltek össze, mint a 2024-es influenszer-tüntetésen.

Most már a kutatások is elkezdték Magyar Péterék gyengülését mutatni, így akik már teljesen biztosak voltak a Tisza Párt győzelmében, most megijedtek, ettől pedig egyre idegesebbek és agresszívebbek lesznek. Ezt lehetett látni a Hősök terei tüntetésen is”

– vélekedett Kiszelly Zoltán.

Ezt is ajánljuk a témában

A politikai elemző szerint a baloldali influenszereket és színészeket azért kellett újra „elővenni”, mert miközben a gazdasági kilátások javulni kezdtek, újabb adócsökkentések lépnek életbe nemsokára, továbbá már elérhető a háromszázalékos lakáshitel is, aközben a Tisza adóemeléséről és titkolózásáról szóló hírek hiteltelenné tették a pártot a bizonytalan szavazók szemében, akik elkezdtek elfordulni Magyaréktól.

Nyitókép: Facebook



 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
obi-wankenobi
2026. március 10. 20:11
magyar péter jelenség elég egyszerű. Ő egy Darth Vader. Darth Vader az, aki sok pénzért könyörtelenül és vakon végre hajtja a globalista háttér hatalom utasításait. A Star Wars film ezt mutatta be, de sokan nem értették az üzenetet. Itt a film dekódolása. Videa/ Star Wars Kód első rész Videa/ Star Wars Kód második rész Videa/ Star Wars Kód harmadik rész
Válasz erre
0
0
obi-wankenobi
2026. március 10. 20:03
"... a tüntetésre tiszások is kimentek és a „mocskos fideszezés is zúgott”. Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, az együk tüntető a közmédia riporterének azt mondta: Szarrágó fizetett férgek vagytok mind, b*zdmeg, akiket el kell taposni.” Ennyit a tisza szeretet országáról.
Válasz erre
0
0
patikus-3
2025. szeptember 27. 22:06 Szerkesztve
Kövér be van zárva a saját burkába. Nem oszt es nem szoroz. Novák Katiékat Bayer Misi koncolta föl Orbán parancsára. Navracsics és Lázár is sokáig volt parkolópályán. Meg lettek tanítva kesztyűbe dudálni, de alaposan. Deutsch száműzetésben van, mert buta. Szájer bezzeg visszajöhetett. Viktor levédette magát OV logóval, mint külön védjegy. A Fidesz már csak esetleges. Bármikor diszpenzálható. Ne hazudozzatok már itt össze-vissza. Az újak nyüzsögnek mindenfelé. A digitális barmok. Csupa bolsevik.
Válasz erre
0
1
falcatus-2
2025. szeptember 27. 20:02
re:patikus-3 Mondanám, hogy keresse fel orvosát és gyógyszerÉszét, de ahonnan ekkora ökröt(sorry) delegálnak ide a fogatlan 4 elemis boomerek közé égetni, felesleges, mert tök mindegy hol játszatják el vele a fórum bolondja szerepét.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!