Szerény képességű medvebocsként nem értem, miért kell állandóan basztatni egymást

„Véleménycikkek és ellenvéleménycikkek, bejegyzések és ellenbejegyzések, kommentek és ellenkommentek. Aztán a koncertlemondás, és végül a hab az ország szülinapi tortáján: Novák Előd följelentése nemzeti jelkép meggyalázása miatt.

Nem értem, miért habosítjuk. (Igen, én is.) Nincs jobb dolgunk? Valóban ezen múlna? Tényleg ilyen könnyű lenne meggyalázni a Himnuszt? Nem hiszem.

Nem azt akarom mondani, hogy a Himnusz, meg az, amit általa kifejezünk, formába öntünk, ne lenne fontos. Sőt, inkább azt, hogy fontosabb annál. Így viszont aránytévesztés az egész. A szokásos reflexek mentén folyó csetepaté, unalmas duellum, rituális földharc. Mindig ugyanaz. Kiszámítható lépések minden oldalról, ahol csak a lényeg sikkad el.

Tudom, baj van velem, én már azt sem értettem, hogy miért volt és van akkora hercehurca a Nélküled körül. Költőként nem mondhatok mást, mint hogy giccses és közhelyes a szövege. (Népszerű dalszövegekkel ez gyakran megesik, nekem például a Most múlik pontosan is az.) Annak a bizonyos ötmillió magyarnak az egyikeként mégis értem és átérzem a szöveg mondanivalóját. De miért baj, ha valaki nem áll föl rá? És miért baj, ha valaki föláll? Szerény képességű medvebocsként nem értem, miért kell állandóan basztatni egymást.

Kölcsey Hymnus-a nem halott szöveg, Erkel zenéje nem halott zene. Akkor jó, ha sajáttá válik, ha élő hagyományként adjuk tovább a következő nemzedéknek. Szabad elemezni (irodalomtörténészként azt állítani, hogy nem olyan jó vers), interpretálni, földolgozni, átírni és alakítani. Jól vagy rosszul, gyengén vagy színvonalasan. Az az igazi kérdés, hogy van-e benne valami többlet, van-e benne kraft, van-e mögötte gondolat. Mert lehet ugyan a formához mereven ragaszkodni, lehet darálni a memoritert, de sokkal fontosabb, hogy értsük és érezzük a lényegét.

Ezzel együtt persze Ajsa Luna produkciója nem földolgozás és nem is zseniális produkció. Hiába hangzik el a védelmében fölöslegesen már ez is. (Csak a szokásos ellen-aránytévesztés.) Egy nyegle gesztus, se több, se kevesebb, ami mögött nincs koncepció. Mégis bőven elég lett volna erre annyit mondani, hogy máskor, légy szíves, állj föl. Mert a himnusz éneklésének (nemcsak itt, de a világ számos más pontján is) formája és rítusa van. Ha ezt betartjuk, azzal megadjuk a tiszteletet, pontosabban az azt jelenti, hogy megadjuk a tiszteletet.” 

Fotó: MTI/Vasvári Tamás