Megdöbbentő felelőtlenség: a síneken hagyta autóját egy sofőr, hajszálon múlt a tragédia

2025. augusztus 25. 10:02

Csak az egyik mozdonyvezető lélekjelenétén múlt, hogy nem történt katasztrófa.

2025. augusztus 25. 10:02
null

Drámai eset történt az éjszakai órákban Nagytéténynél, ahol egy felelőtlen cselekedet majdnem súlyos vasúti balesethez vezetett – osztotta meg Facebook-oldalán a MÁV-csoport. Egy sofőr felhajtott autójával a vasúti sínekre,

majd otthagyta a járművet a pálya közepén, amely így veszélyes akadályt képezett az arra közlekedő vonatok számára.

A katasztrófa elkerülésében kulcsszerepet játszott a Balatonfüredről a Déli pályaudvarra tartó Bagolyvonat mozdonyvezetőjének lélekjelenléte, aki időben észlelte az akadályt és meg tudta állítani a szerelvényt, így elkerülve az ütközést.

A MÁV és a Katasztrófavédelem szakemberei hajnaltól dolgoztak az elakadt autó kiemelésén, amit végül reggel 8 órára sikerült eltávolítani a sínekről. A pálya felszabadításáig a távolsági vonatok Érd felső felé közlekedtek terelőútvonalon, ami 10-20 perces késéseket okozott a reggeli órákban. Az S36-os és a martonvásári Z30-as járatok esetében járatkimaradások is előfordultak.

A MÁV-csoport ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, és jelenleg is keresik a felelősöket. A társaság felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen felelőtlen cselekedetek nemcsak az utasok biztonságát veszélyeztetik, hanem jelentős fennakadásokat is okoznak a vasúti közlekedésben.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép forrása: MÁV-csoport Facebook-oldala 

***

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jetilovag
2025. szeptember 12. 19:50
provokáció!...ezt akarták!...libcsi vélemény nyilvánítás!.........ide lesz beüzemelni nekünk konzervatívoknak is a pofozó gépet!......pár nagypofont ki kell osztani úgy látom a tetves libcsiknek!....
Válasz erre
0
1
billysparks
2025. augusztus 25. 16:04
A libsik szerint szar a vasút, így ők autóval vonatoznak.
Válasz erre
0
0
reepcze-2
2025. augusztus 25. 11:30
Ez csak valami tiszás lehetett, hogy késsenek a vonatok. És igen, @jamborz, majd jön a 'meraLázár'.
Válasz erre
0
0
jamborz
2025. augusztus 25. 10:47
A végén erről is Lázár tehet majd, csak figyelj!
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!