Macskás fadísz

2025. augusztus 23. 13:03

Így aztán ne is legyenek megsértve, hogy Szent István nem kért belőlük.

2025. augusztus 23. 13:03
Lendvai Ildikó
Lendvai  Ildikó
Népszava

„Na, ez az, amit semmiképpen ne ejtsenek ki a szájukon, ha augusztus 20-át akarják ünnepelni, netán szerepelni is. Azt, hogy »macskás fadísz«. Különösképpen kerülendő ez a két szó, ha mondjuk Tusnádfürdőn lépnek fel. Mert mint a Népszavából is tudható, ez volt a bűne a Margaret Island zenekarnak, amelytől erre föl meg is vonták az állami rendezvényeken való fellépés lehetőségét. Pedig trükkösen nem is a »mocskos Fidesz«-t kiabálták, viszont gyöngéd célzásként macskás fadíszeket ábrázoló képek előtt muzsikáltak.

Így aztán ne is legyenek megsértve, hogy Szent István nem kért belőlük. Pontosabban Deutsch Tamás nem kért belőlük, de ez csak árnyalatnyi különbség. Rátette őket a zenész-feketelistára, a rendezők innen már tudták, kik a nemkívánatosak. Elég baj, hogy neveletlen ifjoncok folyton ezt az alpári »mocskos Fidesz«-t üvöltik a koncerteken. Én ugyan már csak életkori okokból sem teszek ilyet, mégsem vagyok jó a kormányköröknek. Úgy látszik, felesleges volt megöregednem.

A Pesti Srácok tisztázta: ha nem is tartozom a koncertező ifjak (a kiapadhatatlan költői vénájú Bayer Zsolt megnevezésével »kígyóvállú kis szarjancsik«) közé, »a lelkük sötétjében vadkommunista belvárosi értelmiséghez«, amelyet a lap emleget, bizonyára odasorolnak. Ezek »a rendszerváltás óta próbálják kicsinálni augusztus 20-át … a magyarság ilyen koncentrált sűrűségétől sugárban hányják az epét az elvtársak«. Az Origo folytatta: »Tudjuk, hogy a Tisza Párttal kiegészült baloldalnak mi a baja Szent István napjával. Őket idegesíti minden, ami magyar, ami nemzeti büszkeségünket táplálja.«”

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bayer Zsolt

Magyar Nemzet

Idézőjel

A régi jobb volt – „Valaki végre egyszer nem szigorú vigyázzállásban énekelte a Himnuszt…”

Nyitókép forrása: Mandiner/Ficsor Márton

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szélhámosok kíméljenek
2025. augusztus 25. 14:54
Rácsodálkozás... Olyan szivárványos kedvem van, de nem szeretnék a tusványosban elszigetődni, ezért kaphatok egy macskás fadíszt? - Macskás fadísz! - Macskás fadísz! - Macskás fadísz! Jajjj! De miért érzem azt, hogy ez a Fadísz megszé(o)pí(a)t!?
Válasz erre
0
0
pulsarito
2025. augusztus 25. 09:13
Van egy bizarr bája annak amikor a kommunista cenzor ajvékol amiatt, hogy nem hívnak állami rendezvényre kormánykritikus előadókat! Amúgy meg Ildikó néne te is gyakran hívsz vendégségbe olyanokat akik folymatosan fikáznak téged? Ugye hogy nem!
Válasz erre
2
0
Tarhonya
2025. augusztus 24. 22:24
Ki nem szar le téged bolsi? K.. rvanyádat ráncos bocskor! Nem tudsz elülni a ..csádon vén szar kommunista félállat!?? Kinek képzeled magadat, te mocskos?!
Válasz erre
2
0
2025. augusztus 24. 22:02 Szerkesztve
Az kéri a nótát, aki fizeti a zenekart, ezt nem tetszett még hallani? Mi ebben a csodálnivaló, hogy állami pénzből fizetett rendezvényen, ezek a kretének ne szídják a Kormányt, és nem azért mert nem szabad szídniuk, hanem azért, és most tessék megkapaszkodni, mert ez egy NEMZETI ÜNNEP, ami nem egy jelentéktelen zenekar önmegvalósító neurotikus énekesnőjének és tagjainak személyes hisztijéről szól, hanem az 1000 éves államiságról, és ahhoz kapcsolódóan aznap, az ennek szellemében eltöltött kulturált szórakozásról.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!