Csehov utánozta Jókai Mórt, Ibsen pedig fejet hajtott előtte

Jókai Mór regényei nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is sikert arattak: Angliában, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Államokban, sőt, Oroszországban is megjelentek. Az oroszoknál különösen divatos szerző volt, olyannyira, hogy csak a „magyar Victor Hugo”-ként emlegették. Az orosz olvasókhoz eljutott Az új földesúr, a Fekete gyémántok és Az aranyember is. A fiatal Anton Pavlovics Csehov, a későbbiekben híressé vált orosz drámaíró is ismerte Jókai könyveit, s mivel akkoriban még nem kapta meg az általa remélt elismertséget, 

Meg is írta: a mű Mihaszna győzelem címmel látott napvilágot. Csehov megnyerte a fogadást, ugyanis sokan azt gondolták, hogy Jókai írását olvassák. Az orosz író nem bántani akarta Jókait, csak szeretett volna rávilágítani a saját nagyságára. Később megkapta az elégtételt, hiszen a Sirály és a Ványa bácsi című színműve vagy éppen a Három nővér című drámája világhírig röpítette a rövid életű orosz alkotót, aki 1904-ben, két hónappal Jókai után hunyt el, csupán 44 évesen. 

Csehov nem ismerte személyesen Jókait, vele ellentétben a neves norvég író, Henrik Ibsen igen, és mikor 1891-ben Budapesten járt, személyesen kereste fel. Ibsen április 19-én érkezett a magyar fővárosba, ahol külön elment Petőfi Sándor szobrához, hogy fejet hajtson előtte. Az újságok szerint, mikor a szobor elé ért, levette a kalapját, és sokáig mély meghatottsággal szemlélte, majd alig hallhatóan azt mondta: 

Később elmondta a lapoknak, hogy már 20 évesen rajongott Magyarországért, a magyar szabadságharcért: „Csak a hírekből ismertem e derék nemzetet”– tette hozzá Ibsen és elmesélte, hogy első verseinek egyikét a levert magyar szabadságharc ihlette. A magyarokhoz című vers első versszakában ez olvasható: „Nem zúg már csatazaj magyaroknak földjén / Haldoklók sóhaja zord zajban merülvén / Megtört ajkakról panasz hat az éjbe / Magyarok harczának vége, immár vége!”

A norvég író a látogatása során azt is elárulta, hogy fiatalon egy magyar költő versét olvasva kapott ihletett az íráshoz, ám a költőt nem nevezte meg. Ibsen vasúton érkezett a magyar fővárosba, és a Budapesti Hírlap a következőképpen számolt be a nagy pillanatról: „Ibsen jól megtermett, erős, egészséges öregúr, 

Csakugyan az az ősz haj és szakálerdővel benőtt karakterisztikus fej ez, amelyet mindnyájan ismertünk a fametszetekből.” Ibsen hintón az Angol Királynő fogadóba hajtatott, és a vacsora közben többször is érdeklődött Jókai Mór munkássága iránt.  

Másnap díszebéd várt rá, majd este a saját művének, a Nórának feldolgozását nézte meg a Nemzeti Színházban, ahol minden felvonás után nagy tapsot kapott, az előadás végén pedig még a színpadra is kiment meghajolni. 

elment Budára és az Operaházba is, a Continental szállodában tartott díszebéden pedig Apponyi Albert gróf is köszöntötte. A néhány napos látogatásba belefért, hogy a Népszínház előadásán megcsodálja Blaha Lujzát, aki a Piros bugyellárisban lépett fel. Ibsennek olyannyira tetszett Blaha játéka, hogy már az első felvonás végén lejött a páholyából, és a színfalak mögött gratulált a színésznőnek. 

Jókai Mór nem volt ott a fogadóbizottságban, és az ebéden sem vett részt makacs fejfájása miatt. Ibsen viszont mindenképpen szeretett volna találkozni vele, így személyesen kereste fel. Jókai nagy örömmel fogadta, és sajnálatát fejezte ki, hogy nem tudott részt venni a programokon. Hosszan beszélgettek, majd az újságok szerint Jókai egészen a kapuig kísérte neves vendégét. Mikor elbúcsúztak egymástól, 

– kiáltotta Jókai a távozó Ibsen felé, aki hamarosan Bécsbe utazott. Ott egy újságíró budapesti látogatásáról kérdezte, ő pedig így válaszolt: „Rendkívül előre törekvő város, igen derék nemzet: a magyarok szeretetre méltó, vendégszerető emberek, akiknek finom ízlésük, nemesek az érzelmeik” – majd rámutatott egy virágbokrétára, amelyet pesti hölgyektől kapott ajándékba. 

Ibsen jó vendéghez méltóan a magyar újságoknak is küldött egy közleményt, amelyben köszönetét fejezte ki a szíves fogadtatásért: „Azok a napok, melyeket Budapesten, az ifjúságom óta kedves és rokonszenves magyarok közt töltöttem, mindvégig felejthetetlenek maradnak előttem. 

hogy azokat a benyomásokat, melyeket magammal viszek, életem legnevezetesebbjei közé sorolom.” A többit tudjuk. Ibsen 1906 májusában, két évvel Jókai halála után hunyt el, budapesti látogatása után soha többé nem találkoztak. 

Az Ibsen-vendégeskedés kapcsán Révész Ernő újságíró írt jegyzetet a Fővárosi Lapokba, amelyben felvetette, amíg Ibsent agyonölelte Budapest, Jókaival szemben miért nem ennyire hálás mindenki, pedig legalább annyira géniusz. Így vélekedett: „És Jókai a miénk! Nem kicsinylem a többieket, de vegyétek ki az ő műveit a magyar regényirodalomból s nézzétek meg, mekkora és milyen űr maradt ott. Ő Petőfi Sándoron kívül talán az egyetlen egy magyar író, ami irodalmunk dicsőségét hirdeti a föld kerekségén.”

Nyitókép: Anton Pavlovics Csehov 1898-ban. Forrás: Wikipedia

Következik: Jókai Mór és Erzsébet királyné