A tűzzel játszanak

2025. augusztus 23. 15:32

A polgárháború szónak még az emlegetését is utasítsuk el, a sanda célozgatások, erőszakra való bujtogatások és provokációk visszafelé fognak elsülni.

2025. augusztus 23. 15:32
null
Békés Márton
Facebook

„Amennyiben nem így esik, akkor viszont a nemdemokratikus út is járható – mondja (kép mellékelve). Ez elgondolkodtató, hiszen egyik-másik ellenzéki szereplő a nyáron szintén hasonló húrokat pengetett: előkerült a »polgári ellenálláshoz« társított »utolsó töltényig« szlogen, a »színes forradalom« kifejezés és egy valóságos alkotmányos puccs lehetősége, méghozzá a köztársasági elnök »zsarolásával«, sőt demonstrálták egy miniszterelnök főbelövését is.

Valójában azonban Magyarországon 1990 óta csak középről nyertek választást, hol a »nyugodt erővel«, hol a »szakértői kormánnyal« kampányolva, hogy minkét oldal stratégiáját megemlítsük. 

A polgárháború szónak még az emlegetését is utasítsuk el, a sanda célozgatások, erőszakra való bujtogatások és provokációk visszafelé fognak elsülni.”

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád


 

Kapcsolódó vélemény

Nizalowski Attila

Mandiner

Idézőjel

A jogszociológia és jogfilozófia védelmében azért említeni kell, hogy éltek a mi országunkban régen igazi szakemberek is. Nizalowski Attila írása.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
supertolerant
2025. augusztus 25. 11:56
Brüsszelben már megvalósult a tanácsköztársaság, ezt szeretnék hatalomra juttatni nálunk is! Már megtalálták a kunbélából és szamuelyből összegyúrt zsebmessiást a hozzáillő csőcselékkel, és nyíltan vörösterrorról álmodnak! Ők lőnének! Ezt azért nem kellene bambán megvárnunk!
Válasz erre
0
0
lofejazagyban-2
2025. augusztus 25. 09:15
mondjuk, Harci Marci is elég militáns nyelvet használ: Utolsó felkelés, Kulturális hadviselés, stb.
Válasz erre
2
1
Héja
2025. augusztus 24. 17:55
Az ellenzék ostoba, üres fenyegetőzése...
Válasz erre
3
0
lacika-985
2025. augusztus 24. 12:39
Ha lesz polgárháború az kizárólag azért lesz hogy a nép elkergesse a a belterjes belpesti pufajkás munkásőr fattyakat ..
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!