„Ezen a napon dőlt meg a kommunizmus” – emlékezett vissza a kormányfő a Hősök terén elmondott beszédére.
1989. június 16-án zajlott le a rendszerváltás egyik legmeghatározóbb eseménye: Budapesten temették újra Nagy Imre egykori miniszterelnököt és négy társát.
A Hősök terén tartott gyászszertartás nem csupán a kommunista diktatúra áldozatainak méltó elbúcsúztatása volt, hanem a rendszerváltoztatás szimbolikus pillanata. Ezen a napon több százezren gyűltek össze a fővárosban, hogy leróják tiszteletüket Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József előtt, akiket a Műcsarnok lépcsőin ravatalozták fel.
Koporsóik mellett egy hatodik, az ismeretlen forradalmár koporsója emlékeztetett az 1956-os forradalom és szabadságharc többi áldozatára.
Kevesebb mint egy hónappal a temetést követően, július 6-án, a legfőbb ügyész törvényességi óvását követően, a Legfelsőbb Bíróság elnöki tanácsa Nagy Imre és társai elleni ítéletet hatályon kívül helyezte, őket bűncselekmény hiányában felmentette. Ugyanezen a napon halt meg a Nagy Imre és társai rehabilitációját határozottan ellenző Kádár János.
Ezt is ajánljuk a témában
Harminchat évvel ezelőtt reformkommunisták sora tülekedett Nagy Imréék koporsójánál, mintha nem ők gyalázták volna évtizedekig a miniszterelnök emlékét. Szerencsére a magyar ember nem felejt. Veczán Zoltán írása.
1989-ben már mindenki sejtette, hogy történelmi fordulóponthoz érkezett Magyarország.
Egyfelől a szocialista rendszer egyértelműen önfelszámolásba kezdett.
Az állampárti (Magyar Szocialista Munkáspárt – MSZMP) képviselők elfogadták a társasági törvényt, amellyel megnyílt az út a piacgazdaság előtt. Bevezették a személyi jövedelemadózást, jelentős társadalmi-gazdasági változásokat generálva. És megjelent a kétszintű bankrendszer, amely rögzítette, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a monetáris politika irányításáért felel, míg a kereskedelmi bankok a hitelezési és betétgyűjtési tevékenységeket végzik. Másfelől
korábban teljesen elképzelhetetlen folyamatok indultak el a politikai vezetés részéről.
1989 januárjában Pozsgay Imre akkori államminiszter egy rádióinterjúban bejelentette, az MSZMP a kérdés vizsgálatára létrehozott történelmi albizottsága, a korábbi pártállásponttal éles ellentétben arra jutott, hogy ’56 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése: népfelkelés.
Alig pár héttel később pedig a kommunista diktatúra történelemhamisítása elleni küzdelem céljával megalapított Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) megegyezett az Igazságügyi Minisztériummal, hogy a megtorlások áldozatait június 16-án nyilvánosan újratemethetik.
Mindeközben formálódtak az alulról jövő politikai kezdeményezések, hiszen újjáalakultak, mi több rendszervitába szálltak a történelmi pártok (kereszténydemokraták, szociáldemokraták, kisgazdák), illetve létrejöttek olyan reformpárti (népiek), valamint antikommunista tömörülések, mint amilyenek a szabaddemokraták szövetsége vagy a Fidesz voltak. (Az SZDSZ esetében persze kiderült, miután összeálltak az állampárt utódszervezetével, az MSZP-vel, hogy pusztán szavak szintjén működött a rendszerkritikájuk.)
Ugyanakkor a fentiek ellenére sem volt egyszerű a magyarországi helyzet,
pláne Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésének napján.
Az állampártok engedélyezték az eseményt, viszont féltek is tőle, hiszen egy tömegrendezvényt rendészetileg nehéz kezelni. A megemlékezők, felszólalók ugyancsak tarthattak a tömegben ólálkodó államvédelmi tisztektől, jelentéseiktől, és akkor még a kaszárnyákban állomásozó vörös hadseregről nem tettünk említést, akiket bármikor az utcára vezényelhettek volna a döntéshozók, ha úgy értékelik a helyzetet.
Illetőleg ekkor már zajlottak az átmenetről szóló háttértárgyalások az Ellenzéki Kerekasztalnak köszönhetően, ahol mások mellett azt is mérlegre kellett tenni, hogy az állampárttal együttműködve vagy a kommunistákat kihagyva készüljenek fel a rendszerváltásra.
A gyászszertartás reggel kilenckor a mindenki számára nyitott koszorúzással kezdődött, tömegek helyezték el virágjaikat és koszorúikat az áldozatok ravatalán. Sinkovits Imre színművész olvasta fel a hozzátartozók, a TIB és más ellenzéki szervezetek közös nyilatkozatát. Ezután felolvasták a megtorlás során kivégzett kétszázharmincöt áldozat nevét.
Tizenegykor megkezdődött a hivatalos koszorúzás. Koszorúzott Nagy Imre szülővárosa, Kaposvár, az Országgyűlés és a kormány küldöttsége, egyházak, nyugati országok diplomáciai képviseletei, hazai és közép-európai ellenzéki szervezetek, majd újra a magánemberek tömegei.
Az állampárti Országgyűlés és a kormány küldöttségének tagjai, többek között Németh Miklós, Szűrös Mátyás házelnök, Pozsgay Imre és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes elhelyezve koszorúikat, személyesen álltak őrt a Nagy Imre és az ismeretlen forradalmár koporsója mellett.
Fél egykor egy perc néma csönddel emlékezett a tömeg a forradalom áldozataira, majd bejátszották Nagy Imre 1956. október 30-án mondott beszédének rövid részletét, majd Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla, valamint az ekkor még csak huszonhat esztendős Orbán Viktor álltak ki a több százezres tömeg elé.
A fideszes politikus beszéde több szempontból is kiemelkedett. Egyrészt Orbánt kivéve minden megszólaló hangsúlyozta valamilyen módon, hogy a kommunistákkal is meg kell békélni a nemzeti egység megteremtésének érdekében.
Másrészt Orbán nem csupán azt mondta ki beszédében, hogy kezdjék meg az azonnali tárgyalásokat „az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről”; de azt is,
hogy drága és fenntarthatatlan a szocialista rendszer.
„A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni. Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik” – fogalmazott a politikus.
Abban a nehéz időszakban, amikor a magát önfelszámoló szocialista rendszer azon dolgozott, miként menti át politikai és gazdasági befolyását a választások utáni periódusra; amikor egyes ellenzéki szereplők a gazdasági összeomlástól és a társadalmi elégedetlenségtől tartva, a kommunistákkal egyezkedve próbálták leegyeztetni a rendszerváltoztatás folyamatát,
Orbán volt az első politikus, aki nem állt be az állampárt és a társadalom közötti megbékélés „narratívájába”.
A Fidesz alapító tagja a Hősök terén jelezte, Nagy Imre és társai azért érdemelnek tiszteletet, mert, amikor szükség volt rá képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával.
A forradalom leverését a többi felszólalóval szemben pedig nem a külső beavatkozáshoz, hanem áttételesen az MSZMP-hez kötötte, akikben egyáltalán nem lehet megbízni.
„Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat. Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük halottainkat, nem jár nekik köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink” – hangoztatta Orbán.
A kormányfő 1989. június 16-i beszéde villámgyorsan bejárta az országot és megerősítette a változást akaró erők hitét abban, hogy a kommunizmus megdöntése reális cél. Szónoklatát a nemzetközi sajtó is idézte, és sokan már akkor a jövő politikai vezetőjét látták a fiatal szónokban.
A Fidesz ismertsége és támogatottsága meredeken emelkedett, és Orbán Viktor neve egyre gyakrabban került elő a rendszerváltoztatás meghatározó szereplőjeként.
Nyitókép forrása: Mandiner
Kapcsolódó vélemény
2004 óta minden évben Kötcsén gyűlik össze a polgári, nemzeti, keresztény közösség szellemi holdudvara. Az idei alkalom egyben a választási előkészület első állomása, a felfokozott várakozás tehát biztosra vehető.
Mit képzel magáról ez a kis nyikhaj?
A miniszterelnök nagyon bízik a magyar futballválogatott – amely megkezdi a vb-selejtezős sorozatát – győzelmében.
Aranyosi, Majka és Krúbi a halálsoron találkozott össze. Az Orbán Viktor halálát kívánó soron. És aligha kérdés, hogy kit szeretnének hatalomba segíteni nemes gondolataikkal.
Levonta a következtetéseket.
Kétgólos előnyt adott le a magyar labdarúgó-válogatott a dublini vb-selejtezőn.
2004 óta minden évben Kötcsén gyűlik össze a polgári, nemzeti, keresztény közösség szellemi holdudvara. Az idei alkalom egyben a választási előkészület első állomása, a felfokozott várakozás tehát biztosra vehető.
