„Mindenhonnan úgy távozott, hogy aztán a válla fölött visszaköpött” – Ceglédi Zoltán is beszólt a vita elől megfutamodó Puzsérnak

2025. május 06. 16:36

A publicista azt is felidézte, hogy Puzsér Róbert „segge ki volt nyalva”, mikor az ATV-n és a Spirit FM-en készítette a műsorait.

2025. május 06. 16:36
null

Nem lankadnak a kedélyek annak kapcsán, hogy Puzsér Róbert publicista visszautasította Hont András vitafelhívását, melynek az Index még helyet is adott volna. 

Miután Puzsér magyarázni kezdte a bizonyítványát, hogy miért is nem vállalja be a szócsatát, több közéleti szereplő is kifejtette a véleményét erről a lépéséről. Maga a kihívó Hont „gyáva sz*rnak” titulálta, míg Konok Péter történész egy Gyalog Galopp-utalással,  szúrt oda.

Nem sokkal később pedig megérkezett Ceglédi Zoltán is, aki bár elmondása szerint „nem akart ebbe beszállni”, de annyit mégis rögzíteni kívánt a „fektcsekk kedvéért”, hogy amikor Puzsér Róbert az ÖT és a Sznobjektív című tévéműsorait az ATV-n, az Önkényes Mérvadó című rádióműsort pedig a Spirit FM-en készítette, 

akkor bár ki volt nyalva a segge, de azért nem építettek neki egy külön feketemisés stúdiót” 

– fogalmazott.

„Ugyanott forgatott, mint mi tettük az elmúlt #ÖT évben” – tette hozzá a publicista, arra reagálva, hogy Puzsér egy rövid videót tett közzé Youtube-csatornáján, melyhez kísérőszövegként azt írta, hogy „Hont szerint Till Attilának nincs joga (vagy legalábbis hiteltelen) a kormányt bírálni, hiszen a TV2-nek dolgozik. fenti videóban összeszedtünk még pár (gerinctelen gaz)embert, akiknek Hont erkölcsi útmutatót adhatna ugyanezen az alapon. És nagyon elcsodálkozunk az újságíró bátorságán és erkölcsi tartásán, ahogy a HitGyüli stúdiójából oktat”.

Ceglédi Zoltán gondolatait azzal zárta, hogy „arról meg tényleg mondani sem tudok semmit, hogy ez az ember eddig még 

mindenhonnan úgy távozott, hogy aztán a válla fölött visszaköpött”.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó vélemény

undefined

Megadja Gábor

Facebook

Idézőjel

Valaki adja át neki a Sir Robin-díjat, ha a Finga környékén jár. (Ábrahám Robinak most úgysincs fészbukja, hátha ráér.)

***

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Stingary76
2025. május 06. 18:15
Mindentől függetlenül.. Egyébként ezek a Puzsér, Hont, Ceglédi, stb.. úgy általában mi a faszból élnek?? Mert egyfolytában fossák a szót a neten, ezeknek fizet ezért valaki pénzt, vagy mi?
gullwing
2025. május 06. 17:21
Nem értem ezeket a ballibcsiket, mindig meglepődnek hogy milyen a fajtájuk!
polárüveg
2025. május 06. 17:12
Jé, hogy mik vannak? Miket meg nem tud az ember a balos megmondóktól? Hát kérem, ilyen az, amikor keménykednek egymással, üti-pofozza egymást a ...inkább hagyom a katonaszlenget.
Palatin
2025. május 06. 16:59
Puzsér Róbert „segge ki volt nyalva”... Igen, némelyik kutyát erre be lehet tanítani. De az én Titusz kutyám nem ilyen, az ö intelligenciáját bizonyítsa az alábbi kis versike: Amikor lemegyek a boltba marhahúsért, Szidom magamban ezt a balga Puzsért. Mert ha derék Titusz kutyám TV elött ül, Puzsér képét látván nyüszít kegyetlenül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!