Hont András „gyáva sz*rnak” titulálta Puzsért, miután az megfutamodott a vitától

Ezt az oltást a Holdon is érezni lehetett.

Az ikonikus filmből kivágott képen az olvasható: „Sir Robin meséje”.
Mint ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Hont András újságíró nyílt vitára hívta Puzsér Róbert publicistát. A beszélgetést az Index meg is szervezte volna; Hont igent is mondott a szerkesztőség felkérésére, Puzsér azonban elutasította a felkérést.
Majd miután Hont András „gyáva sz*rnak” titulálta a publicistát, miután az megfutamodott a vitától, befutott Puzsértől közösségi oldalán egy terjedelmes „érvelés”, hogy miért nem megy el a vitára.
A megmondóember bejegyzésében azt a kérdést tette fel, hogy „mi lenne ennek a vitának a tárgya”. „Az Orbán-rendszer megítélése? Szívesen vitatkozom az illiberális rezsim természetéről Bayer Zsolttal, Békés Mártonnal, Demeter Szilárddal, Bencsik Andrással, G. Fodor Gáborral vagy Huth Gergellyel, de azzal a Hont Andrással vitázni erről, aki az Orbán-rendszerben egy évtizeden át írt a HVG-be, hat éven át vezette annak véleményrovatát, és aki tíz éve azt írta: »most van az, hogy Orbánnak mennie kell« –
ehhez a képtelen helyzethez nyilván nem fogok asszisztálni, hiszen azzal elismerném, hogy ez a sokszoros hitszegő, aki csak nemrég fordította ki legutoljára a köpönyegét, bármilyen módon reprezentálja egy vitában az Orbán rendszert”
– idézte fel Hont András eddigi munkásságának állomásait.
Ezután felidézte, hogy sokszor próbált Honttal nyilvánosan vitatkozni. Mint fogalmazott, „egy éven át küszködtem, hogy a gátlástalan celebvillongását a magam eszközeivel ellensúlyozzam, és az általa generált perszonális bulvárélményt valóságmagyarázatok versengésének medrébe tereljem, míg meg nem értettem, hogy ez soha nem sikerülhet”.
Puzsér Róbert a fentiek után ismét megindokolta, hogy miért lépett ki az Öt című műsorból. „Azért távoztam az Öt című műsorból, hogy ne kelljen többé vitatkoznom Hont Andrással, aki mindent és bármit kimond a szájával, akár úgy gondolja, akár nem, csak hogy provokáljon meg botrányt keltsen, és ezzel a közélet ügyeiről zajló beszédet egy félintellektuális valóságshow élményévé gyalázza le”.
De a publicista azt is kijelentette,
lehet és érdemes vitázni meggyőződéses emberekkel, akiknek az önazonossága nem kétségbe vonható – Hont Andrástól ennél a leírásnál semmi nem áll távolabb”.
„Saulból Pállá lehet válni, de aki aztán Saullá visszaváltozik, amikor a keresztények szénája épp rosszul áll, az soha nem volt se Saul, se Pál, csak egy integritás nélküli Janus, akinek nem ér a neve, és aki ha kimegy a szobából, többen lesznek bent” – tette hozzá.
Puzsér Róbert arra is emlékeztetett, hogy írt egy hosszú kritikát Hont András véleményportáljáról, melynek egyetlen állítására sem reagált az újságíró, helyette viszont előadja, hogy „»gyere ki a hóra, ha nem vagy gyáva, mert szétütlek, g*ci«. Nos, jelzem Hont Andrásnak, hogy ha reagálni kíván a bírálatomra, azt írásban megteheti – a közviták így zajlanak” – fűzte hozzá.
Puzsér Róbert posztja alatt több ismert közéleti szereplő is megjelent. Wintermantel Zsolt, Újpest volt fideszes polgármestere például azt írta, hogy „ez gyáva kifogás”, míg
Konok Péter történész a Gyalogg Galopp című film egyik emlékezetes cím-inzertjét szúrta be kommentként, melyen az olvasható: „The tale of Sir Robin”, azaz „Sir Robin meséje”.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Ezt az oltást a Holdon is érezni lehetett.
***