Falhoz állították a Tiszát: egyetlen dolgot lehet tudni az önkormányzati programjukról, azzal is csak ártanának

2025. július 31. 11:46

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere alaposan górcső alá vette a Tisza Párt nagy hévvel belengetett elképzeléseit, nem volt benne köszönet.

2025. július 31. 11:46
null

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere egy terjedelmesebb Facebook-bejegyzésben hívta fel arra a figyelmet, hogy 

gyakorlatilag nem tudni semmit a legnagyobb ellenzéki párt, a Tisza önkormányzati politikájáról, szándékairól, elképzeléseiről.

Majd közölte, hogy nemrég végre érkezett egy egyértelmű állásfoglalás tőlük önkormányzati ügyben, amit ugyan örömmel fogadott, de a bejelentésekből már sejthető, hogy azokban „több az érzelem, mint a gondolat az önkormányzati politika kapcsán. Ez pedig aggasztó” – fogalmazott. 

Majd ismertette, hogy a Tisza bejelentette, hogy kormányra kerülése esetén vissza kívánja vonni a július 1-jén hatályba lépett településvédelmi törvényt. Ez a törvény az, ami lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy helyben szabályt alkotva korlátozzák a településükre vagy annak egyes részeire való beköltözést. Ennek érdekében a helyi önkormányzat elővásárlási jogot kap, feltételekhez kötheti a lakcímbejelentést, betelepülési adót vethet ki az ingatlanvásárlókra. 

„Valaki egyetért a törvény elvével, valaki nem. Van település, ahol ez nagy társadalmi probléma, valahol nem is jelentkezik” – írta Cser-Palkovics. Ezután megjegyezte, hogy 

ezt nemhogy visszavonni nem kellene, hanem minél több ilyen állami jogszabályra lenne szükség, ez ugyanis maga az önkormányzatiság. 

„Ez a jogszabály szemléletében egy nagyon jó irányú változást mutat. Végre segíti a helyi cselekvőképesség kibontakozását, ami az önkormányzatiság alapja. Nagy kár, hogy a legnagyobb ellenzéki párt pont ez akarja csorbítani” – húzta alá a polgármester.

Önmagában intézmények átvétele nem növeli az autonómiát

Székesfehérvár első embere arra is emlékeztetett, hogy a Tisza azt is jelezte, hogy „visszaadná” az önkormányzatoknak az oktatási, a szociális és egészségügyi intézményeket. Ennél a pontnál Cser-Palkvics András rögzítette: Székesfehérvártól senki nem vett el szociális vagy egészségügyi intézményeket. 

E témában gondolatait azzal zárta, hogy lehet vitatkozni arról, hogy ki legyen a fenntartója az iskoláknak, lehet érvelni az önkormányzati fenntartás mellett is, de az érvek között el kell mondani, hogy mi és mekkora lesz ennek a pénzügyi forrása. 

Felelős politikát csak így lehet kialakítani, enélkül ez csak blöff”

– szögezte le.
„Mert önmagában intézmények átvétele nem növeli az autonómiát. Az autonómia nem csupán a feladatok számán, hanem az önálló döntéshozatal lehetőségén múlik” – magyarázta Székesfehérvár polgármestere.

A teljes bejegyzést alább tekintheti meg:

Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Ezt is ajánljuk a témában


Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Picnic Niki
2025. július 31. 14:31 Szerkesztve
Hatvanpusztát államosítani fogják, és ott cigány és migráns kolóniát fognak kialakítani. :D Szarjátok össze magatokat hülyék, és cukkoljátok csak egymást, milyen szörnyűség lesz majd Mo megszűnik, OV munkáját porig rombolják Ennyi hülyeséget hogy lehet kitalálni? Én is tudok baromságokat kitalálni. Ha OV újra nyer, kilépünk az EU-ból és Oroszországhoz csatlakozunk
Kerezs
2025. július 31. 13:16
Esetleg ezeken felül javaslom mp-nek és követőinek, hogy minden önkormányzat kizárólag abból a pénzből éljen mit helyi adókból be tud szedni (IPA is) és azokból tartsa fenn a helyi iskolát,óvodát, bölcsődét, a teljes infrastruktúrát, stb. Esetleg vessen ki adót a termőföldre, lakóingatlanra és ne vehessen igénybe állami segítséget. Hoppá! ilyesmi már volt nem is olyan régen. De jó is volt, ugye?
mozsi
2025. július 31. 13:15
"a Tisza bejelentette, hogy kormányra kerülése esetén vissza kívánja vonni a július 1-jén hatályba lépett településvédelmi törvényt" Világos, a migránsok betelepítésére készülnek. Ha nincs elővételi jog, akkor bárhova telepíthetnek migránstábort. TSZ szimpatizánsok, ébresztő!
mnmn
2025. július 31. 13:12
Ez csak a kezdet lenne a fostoséknál hogy visszavonják az önkormányzatok jogát, folytatják majd azzal hogy a lakásodba is bárki beköltöztethetnek társbérlőként mint annak idején a komcsi elődeik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!