Elemző: A Tisza Párt fővárosi képviselői teljesen alkalmatlanok arra, hogy képviseljék a fővárosi embereket

2025. január 30. 13:04

Mint ismert: a tiszás képviselők kivonultak a Fővárosi Közgyűlés üléséről, így egy sor fontos kérdésben nem tudott döntés születni.

2025. január 30. 13:04
null

Mint megírtuk: a Tisza Párt képviselői még végigkövették tegnap a Rákosrendezőről szóló vitát, azonban az ülés hátralévő részén már nem vettek részt. Ennek következtében nem született döntés többek között a nyugdíjasok rezsitámogatásáról, a Budapesti Fesztiválzenekar támogatásáról, valamint a BKV fizetési haladékáról.

Emellett határozat nélkül maradt a kisföldalatti járműcseréje és a kettes metró akadálymentesítése is. Továbbá nem tudtak tárgyalni a közterületi hibabejelentő szolgáltatás elindításáról, valamint a napelemek erkélyre telepítésének engedélyezéséről sem.

Ezt is ajánljuk a témában

Azt is megírtuk, hogy ezután a közösségi médiában folytatódott az adok-kapok a politikusok között: a Hegyvidék polgármestere, Kovács Gergely és Magyar Péter nyilvánosan üzengettek egymásnak. A Kétfarkú Kutyapárt társelnöke szerint a Tisza Párt ellehetetlenítette a főváros működését.

A Tisza Párt ma elhozta az óvodát a Fővárosi Közgyűlésbe. 

Megsértődtek ugyanis, hogy a fővárosi frakciók nem támogatták az egyik előterjesztésüket és arra jutottak, hogy akkor inkább ne is működjön a főváros” 

– fogalmazott Kovács Gergely, aki szerint a Tisza Párt képviselői „eddig se nagyon tudták, hogy hol vannak, és jobbára értelmetlen előterjesztéseik voltak, de legalább nagyobb kárt eddig nem csináltak – eddig.” Majd azt is hozzátette: „Megnyugtató lesz ezek után rájuk bízni az országot.”

Magyar szerint azonban „ez egy nettó hazugság, és különösen vicces, hogy az a Kutyapárt vádolja a Tiszát, amely rendszeresen elsunnyogja a legfontosabb szavazásokat.”

Ezt is ajánljuk a témában

A Tisza Párt képviselői alkalmatlanok

A történtekről és az azt követő politikusi csörtéről Deák Dániel politológust, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjét kérdeztük.

Az látszódik a Tisza Párt tevékenységén – és így a fővárosi képviselőik munkáján is –, hogy teljesen alkalmatlanok erre a feladatra. Több esetben is megtörtént már, hogy még az ellenzéki képviselők is kinevették a Tisza Párt különféle javaslatait” – fogalmazott Deák Dániel, majd emlékeztetett arra az esetre, amikor pár hónapja a tiszások a Wikipédiáról szerzett téves információk alapján nyújtottak be egy beadványt. 

Ez tényleg közröhejt váltott ki. De legutóbb is egy olyan javaslattal éltek, ami még Karácsony Gergely szerint is alapvető hibákkal volt tele”

– tette hozzá az elemző.

Deák szerint összességében az az alapvető benyomás – és ez látszik a nyilvános megszólalásokból, illetve a különféle beadványokból is – hogy a Tisza Párt fővárosi képviselői egyszerűen nincsenek képben a főváros ügyeit illetően. 

Ez pedig – mint mondja – nagyon komoly probléma Magyar Péternek és a Tisza Pártnak, 

hiszen ők jelenleg kormányzóképességet szeretnének felmutatni. 

Azt szeretnék mutatni, hogy képesek irányítani akár egy várost vagy az egész országot is, de a megnyilvánulásaik szöges ellentétben állnak ezzel. Ezért Magyar Péter azt a taktikát választotta, hogy egy műfelháborodás keretében – egy mesterséges konfliktus generálásával – a Tisza Párt képviselői inkább vonuljanak ki a Fővárosi Közgyűlés üléséről, és ne vegyenek részt a különféle szavazásokon” – magyarázza a vezető elemző.

Deák szerint ezzel azt éri el Magyar Péter, hogy látszólag van egy szimbolikus ellenállás a régi ellenzéki pártokkal szemben, és közben nem látja a nyilvánosság, hogy a Tisza Párt fővárosi képviselői teljesen alkalmatlanok arra, hogy képviseljék a fővárosi választópolgárokat. 

„Kérdés, hogy ez mennyire lesz egy sikeres akció Magyar Péter részéről, 

hiszen azzal, hogy a tiszás képviselők távol maradnak az üléstől, gyakorlatilag blokkolják a fővárosi szavazásokat, hiszen nincsen meg a szükséges létszám” 

– jegyzi meg az elemző, akinek az a meglátása, hogy Magyar Péter már megbánta, hogy elindult az önkormányzati választáson, hiszen sokkal jobban járt volna, hogyha a fővárosban nem kell ilyen problémáktól szenvednie.

Ezt is ajánljuk a témában

Már az ellenzéknek is meggyűlik a Tisza Párttal

Deák Dániel emlékeztet: a Kutyapárt, Karácsony Gergely és más ellenzéki szereplők is több ízben jelezték már, hogy a Tisza Párt képviselőinek beadványai nem felelnek meg a szakmai alapvetéseknek. Azaz szakmailag teljesen irreálisak. A Kutyapárt pedig legutóbb pedig már azt is kijelentette, hogy a tiszás képviselők viselkedése miatt nem képesek működtetni a várost.

Mindez egyértelműen konfliktust szül majd az ellenzéki oldalon. 

Eközben a Fidesz – ebből a szempontból – kényelmesen politizál a fővárosban, hiszen ő a kezdetektől fogva egy világos álláspontot képviselnek” – jegyezte meg az elemző, aki szerint jelenleg egyedül a Tisza Párt van most kényelmetlen helyzetben.

Nyitókép: Vidék Hangjai Facebook-oldal

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2025. január 30. 21:27
KUTYÁSOK TISZÁSOK IRTSÁTOK EGYMÁST NYUGODTAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
nekoashi
2025. január 30. 19:37
"survivor 2025. január 30. 17:08 neko A Fővarosnak hirtelen LETT 50.000 M forintja. A szoc. otthonokra nem volt. A covid19 alatt se." Ha jól emlékszem, az arabok nem egy összegben fizetnének, az utolsó részlet valamikor 2040 körül lenne esedékes.... Vagyis a fővárosnak sem kellene mindent kifizetnie.... A másik az, hogy meg kellene nézni, hogy mennyi pénz maradt a fővárosnál /fő a fidesz polgármester alatt, és mennyi most.....
titi77
2025. január 30. 18:29
mit kell elemezni? a Skizofrén már elmondta, hogy Agyhalott az összes beosztottja!
Dixtroy
2025. január 30. 18:19
Jellemző, hogy csak az emlővásárlást támogatták, ami egy teljesen marginális fing baromság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!