Talpig úriemberek: egymásnak esett Kovács Gergely és Magyar Péter

2025. január 29. 22:45

A közösségi médiában acsarkodik egymással a két politikus.

2025. január 29. 22:45
Kovács Gergely, Kutyapárt

Áll a bál a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése után, a közösségi médiában folytatódik az adok-kapok a politikusok között: Hegyvidék polgármestere, Kovács Gergely és Magyar Péter nyilvánosan üzengetnek egymásnak. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke azután fakadt ki, hogy – véleménye szerint – a Tisza Párt ellehetetlenítette a főváros működését.

„A Tisza Párt ma elhozta az óvodát a Fővárosi Közgyűlésbe. Megsértődtek ugyanis, hogy a fővárosi frakciók nem támogatták az egyik előterjesztésüket és arra jutottak, hogy akkor inkább ne is működjön a főváros. Ismerős a logika, pont ezt csinálja a Fidesz is sok éve. Épp ez az az arrogancia, ami végtelenül unalmas lett az ország nagy része számára mostanra.

A Tisza Párt képviselői eddig se nagyon tudták, hogy hol vannak és jobbára értelmetlen előterjesztéseik voltak, de legalább nagyobb kárt eddig nem csináltak. Eddig.”

– írta Kovács, majd hozzátette: „megnyugtató lesz ezek után rájuk bízni az országot”.

Erre a liberális Tisza-vezér, Magyar Péter is billentyűzetet ragadott, kommentben hazudtolta meg Kovácsot.

„Ez egy nettó hazugság. És különösen vicces, hogy az a Kutyapárt vádolja a TISZA-t, amely rendszeresen elsunnyogja a legfontosabb szavazásokat” – írta Magyar, majd így folytatta: „Persze akiknek Gyurcsány embere az ügyvédje, ott semmin sem csodálkozik az ember”.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
augustus2-0
2025. január 30. 11:08
Jó, ez most a műbalhé, a parasztvakítás. 2026-ban meg össze fognak borulni.
Nyégé
2025. január 30. 09:16
Viccpártok egymás közt nn
orygabor
2025. január 30. 08:21
Hé, Kokókám! Nem a Fidesz NEM vezeti Budapestet! Ja, igen, a beceneved, persze...
orygabor
2025. január 30. 08:20
Államférfiak nemes küzdelme.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!