Lehull a lepel: Debrecenben egyelőre semmit sem láthattak az új csapatból

Egy vérbeli csatárra még nagy szüksége lenne.

Debreceni győzelemmel indult a Fizz Liga 2. fordulója.
A Debrecen 1–0-ra legyőzte a vendég MTK-t a labdarúgó Fizz Liga 2. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
Ezt is ajánljuk a témában
Egy vérbeli csatárra még nagy szüksége lenne.
Az első félidő első felében egyértelmű fölényben futballozott a hazai együttes, amelynek több helyzete is volt, de a gólszerzés nem jött össze. Tizenöt-húsz perc elteltével éledezni kezdett az MTK, innentől kiegyenlítettebbé vált az összecsapás, ám egy hajszálnyival még mindig a DVSC volt veszélyesebb.
A 25. percben Bárány Donát fejese a keresztlécen csattant, négy perccel később viszont a másik oldalon Varga kapus hibája után Molnár Rajmund kísérleténél mentett combbal Dacosta. A szünetig maradt a gól nélküli döntetlen annak ellenére, hogy mindkét csapat többször is betalálhatott volna.
Fordulás után hiába volt többet a labda a vendégeknél, mégis a debreceniek kerültek előnybe:
Dzsudzsák bal oldali szabadrúgása után Batik robbant be remekül és pontosan csúsztatott a jobb alsó sarokba.
A folytatásban változatlanul az MTK birtokolta többet a labdát, azonban a mezőnyfölény nem csúcsosodott ki nagy helyzetekben. A DVSC gyors ellentámadásokkal próbálkozott, ezeknek a végén azonban nem alakult ki gólszerzési lehetőség. A hajrában nagy nyomás alá helyezte a hazai kaput a fővárosi csapat, de végül nem tudott egyenlíteni, így pont nélkül távozott a hajdúsági vármegyeszékhelyről.
NB I
2. FORDULÓ
Debreceni VSC–MTK Budapest 1–0 (Batik 56.)
(MTI/Mandiner.hu)
Nyitókép: dvsc.hu