
stúdió

Megköttetett az álomházasság: egymásra talált Hollywood és Fót

Az együttműködés Magyarország pozícióját is tovább erősíti a globális filmiparban.

Ez durva, már a színészek sem mind valódiak!

A Zürichi Filmfesztiválon debütált „MI-színésznő”, Tilly Norwood miatt a SAG-AFTRA keményen nekiment a technológiának. A színészszakszervezet szerint az emberi előadókat fenyegető algoritmusok időzített bombák.

„Mindenhonnan úgy távozott, hogy aztán a válla fölött visszaköpött” – Ceglédi Zoltán is beszólt a vita elől megfutamodó Puzsérnak

A publicista azt is felidézte, hogy Puzsér Róbert „segge ki volt nyalva”, mikor az ATV-n és a Spirit FM-en készítette a műsorait.

Én, én, én: így néz ki a Magyar Péter szerint jól működő sajtó

A Transzparens Újságért Alapítvány arra volt kíváncsi, mennyire uralja a kontroll.hu tematikáját és a narratívákat Magyar Péter személye.

Vége a brit szuverenitásnak: amerikai befolyás alá került a leghíresebb brit kém

A készítők elárultak pár részletet a következő 007-es személyéről is.

Elárulta a kormánybiztos: így teljesített idén a magyar filmipar

Míg korábban a nálunk forgató nemzetközi stáboknak átlagban csupán 20-30 százalékát tették ki a magyar szakemberek, az utóbbi években ez az arány megfordult, sőt egyre magasabb pozíciókat kapnak a magyar filmesek a stábokban.


Rasszista kijelentést tett, a reklámszünet után már nem kellett visszatérnie a stúdióba az olasz újságírónak

A csatorna elhatárolódott a szakértő kijelentésétől.

Példátlan sztrájkhullám rázza meg Hollywoodot: minden csúszhat

A forgatókönyvírók után a színészek céhe is sztrájkolni kezdett, szakértők szerint az elkövetkezendő két-három év összes filmje és sorozata csúszhat.


