A történelem visszatér

Ma már fölényesen nevetgélünk Francis Fukuyama 1992-ben megjelent, A történelem vége című könyvén. Pedig az amerikai liberális politikatudós nem tett mást, mint végigvitte kedvenc ideológiájának történelemszemléletét, és a nyolcvanas-kilencvenes évek kelet-európai történésein fellelkesülve megírta. Ha az erős marketinghatásokat magán hordozó címválasztástól eltekintünk, valóban egy őszinte és tiszta liberális eszmefuttatással találkozhatunk. Eszerint az emberiség történelme folyamatos és időnként zökkenőkkel tarkított út a sötétségből a világosságba, amelynek végcélja minden idők legjobb és legemberségesebb politikai berendezkedése, a liberális demokrácia.

A kelet- és közép-európai demokratikus átmenetekkel – érvel Fukuyama – világszintű győzelmet aratott a liberális demokrácia eszméje. Az alkotmányosság és az emberi jogok univerzálisan érvényesülnek, a polgárok szabadok lettek. Vége a tragikus konfliktusok és az elnyomás hosszú évszázadainak, a szabad közösségek békében alakítják a jövőben a béke és a jólét társadalmait. Bármennyire naivnak tűnt már akkor is ez az okfejtés, sokan hittek és még többen akartak hinni a szerző igazában.