Trump tárgyalna, Európa tovább folytatná a háborút? – Mandiner Harctér

Berobbant Trump külpolitikája: telefonon egyeztetett Putyinnal, Ukrajna elkezdhet törleszteni nyersanyagok formájában. Számíthat-e Trump Nobel-békedíjra?

Multilateralizmus helyett bilateralizmus, szabadkereskedelem helyett protekcionizmus és védővámok: ezek az új korszak hívószavai.
Ma már fölényesen nevetgélünk Francis Fukuyama 1992-ben megjelent, A történelem vége című könyvén. Pedig az amerikai liberális politikatudós nem tett mást, mint végigvitte kedvenc ideológiájának történelemszemléletét, és a nyolcvanas-kilencvenes évek kelet-európai történésein fellelkesülve megírta.
Ha az erős marketinghatásokat magán hordozó címválasztástól eltekintünk, valóban egy őszinte és tiszta liberális eszmefuttatással találkozhatunk.
Eszerint az emberiség történelme folyamatos és időnként zökkenőkkel tarkított út a sötétségből a világosságba, amelynek végcélja minden idők legjobb és legemberségesebb politikai berendezkedése, a liberális demokrácia.
A kelet- és közép-európai demokratikus átmenetekkel – érvel Fukuyama – világszintű győzelmet aratott a liberális demokrácia eszméje. Az alkotmányosság és az emberi jogok univerzálisan érvényesülnek, a polgárok szabadok lettek. Vége a tragikus konfliktusok és az elnyomás hosszú évszázadainak, a szabad közösségek békében alakítják a jövőben a béke és a jólét társadalmait. Bármennyire naivnak tűnt már akkor is ez az okfejtés, sokan hittek és még többen akartak hinni a szerző igazában.
A második világháború utáni Nyugat-Európa valójában nem akart mást, mint véget vetni a történelemnek.
Míg a szavakban a jövőben élő kelet-európai kommunista társadalmak mélyrétegeikben konzerválták történelmi traumáikat és viszályaikat, Európa szabad fele küldetésének tekintette a múlt két világháborút, számos forradalmat és polgárháborút kirobbantó feszültséggócainak felszámolását. Így jöttek létre a jóléti államok, amelyek a középosztály megerősítését és az osztályellentétek megszüntetését tűzték ki célul. Ennek jegyében indult el az európai integráció, amely valójában a megosztott Németország nyugati felét akarta gazdaságilag és politikailag beépíteni a nyugat-európai demokráciák családjába.
Az ezeket a kezdeményezéseket megtámasztó doktrína volt a globális szabadkereskedelem, valamint a diplomáciában a multilateralizmus.
Az előbbi – támogatói szerint – a nacionalista elzárkózást kívánta pozitív eszközökkel megakadályozni, az utóbbi pedig a meghatározó nagyhatalmak mellett a kisebbeknek nyújtott lehetőséget érdekeik érvényesítésére, törekvéseik kiteljesítésére.
Fukuyama ezen törekvések diadalát szándékozta bejelenteni. A megvalósuló liberális álmot itthon sokan – köztük rengeteg nem liberális is – szerették volna elhinni. Még csak nem is hibáztathatunk ezért senkit.
Hiszen ki ne szeretne egy békés, boldog, prosperáló és szabadságon alapuló világban élni?
A történelem fintora azonban, hogy a mű nem a liberális földi paradicsom létrejöttét, hanem annak utolsó nagy sikerét örökítette meg. Ami az eltelt emberöltő alatt történt, az a liberális világrend és a második világháború utáni konszenzus eleinte lassú, majd egyre gyorsuló széthullását eredményezte. Ma már Fukuyama sem ismerhet rá bő három évtizede született látomására. A jóléti államok alapvető gazdasági problémákkal küzdenek, élesedő társadalmi konfliktusokat hordozva magukban.
Az európai integráció a válságban lévő tagállamok partikuláris marakodásainak arénájává vált.
Sőt, mára a liberális világrend egykori bajnoka, az Amerikai Egyesült Államok is politikát váltott.
Multilateralizmus helyett bilateralizmus, szabadkereskedelem helyett protekcionizmus és védővámok: ezek az új korszak hívószavai. Január 20-a óta Donald Trump amerikai elnök rendeletek tucatjait fogadta el, amelyekkel országa határvédelmét erősíti az illegális bevándorlással szemben, védővámot vet ki saját piacainak védelmében kereskedelmi partnereire, és meghatározza a halálbüntetés visszaállításának alapelveit. Kilép multilaterális egyezményekből és szervezetekből, területi igényeket jelent be, erős és kissé fölényes nagyhatalomként viselkedik.
Nem nehéz megjósolni, hogy
a második világháború utáni világrend most látható összeomlása a konfliktusok élesedését, a politika visszatérését hozza.
A történelem nem ért véget. Sőt, a történelem visszatért.
A szerző közigazgatási és területfejlesztési miniszter
(Nyitókép: AFP)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Berobbant Trump külpolitikája: telefonon egyeztetett Putyinnal, Ukrajna elkezdhet törleszteni nyersanyagok formájában. Számíthat-e Trump Nobel-békedíjra?