Nyitókép: Eva Marie Uzcategui/Bloomberg via Getty Images
„Ami engem illet, végtelenül szórakoztató hét áll mögöttem, volt benne néhány »na ugye« és egy-két szerény, de határozott »sejtettem«, »én szóltam«, sőt »írtam róla« is. Utóbbiakhoz tartozik, hogy mélységesen hiszek Amerikában, és hogy Brüsszelben kezdhetik faragni Orbán Viktor lovas szobrát a megfelelő mellékalakokkal együtt.
Szóval nekem egyáltalán nem okozott meglepetést Trump győzelme, de még az sem, hogy a föld is csuszamlott körülötte rendesen. Optimizmusomat (azért érdekes egy bizakodás volt ez, sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy milliárdos üzletember sikerének örülök, bár amióta kiadták rá a kilövési engedélyt, és az ezzel kapcsolatos viselkedése már-már Ronald Reagan-i magasságokba emelte, napról napra rokonszenvesebbé vált) két dolog táplálta. Na jó, több, de kettő mindenképpen.
Az egyik, hogy az előrejelzések és az úgynevezett közvélemény-kutatások rendkívül szoros küzdelmet lengettek be, hogy majd néhány szavazat dönt, aztán meg hónapokig osztanak-szoroznak és perelnek, végül utcai harcok lesznek és kitör a polgárháború.
De mivel tudtam, hogy a mainstream média folyvást hazudik, ráadásul a komancsok alatt cseperedtem, az évek múlásával támadt némi rutinom abban, hogy miként kell kezelni ezeket a jóslatokat és vágyálmokat. Nagyjából úgy, ahogy nálunk azt, hogy messiásék negyvenhat százalékon állnak.”