Itt az új kormányrendelet – ezt kell tennie a pedagógusnak, ha meglát egy okostelefont a suliban
Szomorúak lesznek az okostelefonok és egyéb okoseszközök a tanítási napokon.
Több mint tíz éve hanyatlik a gyermekek mentális egészsége, amiben meghatározó szerepet játszik az okoseszközök elterjedése. Itthon a kormány lépett, az új tanévtől a közoktatási intézményekben tilos használni a telekommunikációs eszközöket. Utánajártunk, szükség van-e a lépésre.
Nyitókép: Midjourney / Prompt: Mandiner
Néhány hónapja jelentette be a kormány, hogy korlátozni fogják az okostelefonok iskolai használatát, s augusztus első felében meg is jelent a vonatkozó rendelet. Eszerint a jövőben az általános iskolás és gimnáziumi diákoknak a nap elején le kell adniuk a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközöket, a telekommunikációs, valamint internetelérésre alkalmas okoseszközöket, és csak a nap végén kapják vissza.
A rendelet (melyet itt foglaltunk össze) kapcsán közzétett Facebook-posztjában Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója rámutatott, hogy más országok is fontolgatják a telefonok iskolai használatának szigorúbb szabályozását, több európai állam pedig már határozott lépéseket is tett.
Ezt is ajánljuk a témában
Szomorúak lesznek az okostelefonok és egyéb okoseszközök a tanítási napokon.
Kapcsolódó vélemény
A tanítási órák megkezdése előtt le kell adniuk a mobiltelefonokat.
Franciaországban már régen tilos a tanórák alatti telefonhasználat, 2018 óta pedig a 15 éven aluli gyermekeknek az iskola egész területén tiltva van a mobilozás, beleértve az ebédlőt is. A szabályozás vonatkozik a tabletekre és az okosórákra is. Aki bevisz ilyen eszközt az iskolába, annak a tanítási nap végéig szekrényben kell tartania. Bajorországban és Görögországban 2006 óta úgyszintén törvény tiltja az általános és középiskolai mobilhasználatot. Az Olaszországban évekkel ezelőtt a magánszféra védelme érdekében hozott szabály értelmében nemcsak súlyos fegyelmi büntetés, hanem akár 30 ezer eurónyi pénzbírság is igyekszik elrettenteni a diákokat attól, hogy felvételeket készítsenek az osztályteremben.
Még az olyan, liberálisnak tekinthető országok is korlátozzák az iskolai mobilhasználatot, mint Hollandia. Októberig zajlik az egyeztetés a tanárok, szülők és diákok között az új jogszabályokról. Robbert Dijkgraaf oktatási miniszter a parlament alsóházához intézett levelében azt írta, hogy „kulturális átalakulást” remél, amely kedvezően befolyásolja az osztálytermek légkörét. „A mobiltelefon mindennapi életünk elengedhetetlen része. Hozzáférést ad az információkhoz, összeköti az embereket, és a modern társadalom egyik fontos eszköze. Az osztályteremben betöltött szerepe azonban egyre vitatottabb. Tanulmányok kimutatták, hogy a mobiltelefonok nem oktatási célú használata jelentősen rontja a diákok összpontosító képességét.”
A túlzásba vitt kütyühasználat a PISA-tesztek eredményeiben is megjelent: romlott a gyerekek szövegértése, problémamegoldó képessége”
Finnországban is felismerték, hogy az iskolai mobilhasználat miatt romlik a diákok teljesítménye, ez pedig különösen rosszul érinti a rendszerint PISA-bajnok országot. A jobboldali kormányzat meg kívánja erősíteni a tanárok és az iskolaigazgatók hatáskörét, hogy beavatkozhassanak az órákon a tanulást zavaró tevékenységekbe. Jelenleg az iskoláknak nem áll jogukban megtiltani, hogy a diákok mobilt vigyenek be magukkal.
Ezt is ajánljuk a témában
A tanári korlátozás nem elég, úgyis lehet laptopot használni, teljes okostelefon-tilalmat vezet be Belgium déli része.
Az Amerikai Egyesült Államokban tagállami szinten szabályozzák az ügyet. Némileg szokatlan módon a korlátozás nem függ a tagállami vezetés politikai színezetétől. Négy republikánus vezetésű állam, Ohio, Indiana, Oklahoma és Florida már korlátozza az iskolai telefonhasználatot. Floridában tavaly hoztak olyan törvényt, amely előírja az iskolai körzeteknek, hogy kitiltsák a telefonokat az osztálytermekből, és blokkolják a közösségi médiához való hozzáférést az iskolai wifin. A jogszabály azt is meghatározza, hogy a diákok „tanuljanak a közösségi média társadalmi, érzelmi és fizikai hatásairól”. A BBC júniusban azt írta, hogy a két legnépesebb tagállam, a demokrata vezetésű New York és Kalifornia is hasonló szabályozásokon dolgozik. Gavin Newsom, Kalifornia progresszív kormányzója, a demokraták üdvöskéje – potenciális későbbi elnökjelölt – júniusban jelentette be, hogy szeretnék betiltani az okostelefonokat a tantermekben. A szövetségi oktatási minisztérium információi szerint az iskolák 76 százaléka már a 2021–2022-es tanévben is tiltotta a telefonok nem tanulásra irányuló használatát. A BBC hozzáteszi: az országban már a nyolcvanas évek óta próbálják szabályozni a kommunikációs eszközök iskolai használatát, az okostelefon csak az utolsó a sorban. A szabályozás azonban hullámzott: Kalifornia 2002-ben felülvizsgálta a telefontilalmat, New York City pedig, ahol egymillió diák tanul, 2015-ben az általános tiltás helyett az iskolákra bízta a dolgot. Most, úgy tűnik, iskolai, iskolakörzeti és tagállami szinten is mindinkább a korlátozás mellett teszik le a voksukat.
Az MCC Feszten Erica Komisar amerikai gyermekpszichológus, több kötet szerzője, a lelki ellenálló képesség szakértője így nyilatkozott a Mandinernek: „A 16 év alatti gyermekeknek nem szabadna okostelefont adni, sőt ezt törvényben kellene szabályozni. Ott a sima mobiltelefon, az épp elég a kapcsolattartásra. A Google évek óta gyárt olyan telefonokat gyerekeknek, amelyeken csak telefonálni és sms-ezni lehet. Beszéltem a cég illetékes vezetőjével egy konferencián, és azt mondta, a szülők egyszerűen nem veszik ezt a terméket, mert a gyerekek barátainak is okostelefonja van.”
Ezt is ajánljuk a témában
Erica Komisar amerikai gyermekpszichológussal az új nemzedékek ellenállóképességéről és a szülők felelősségéről beszélgettünk az MCC Feszten, de szóba került a média, a drogok, az iskola, a klímaváltozás, a szexuális felvilágosítás és az okostelefonok kérdése is.
„Az emberi kapcsolatokban két ember közé állt egy átvivő, úgymond átmeneti eszköz, és elválasztóvá vált, pedig összekötő akar lenni” – jellemezte lapunknak a telefonok természetét Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora. Hozzátette: már létezik eszközfüggés. Abban, hogy ennyire rászoktunk a telefonra, szerepet játszik az, hogy egyre többet használjuk a munkánkhoz, és a folyamatot csak erősítette a covidjárvány. Bagdy szerint jelenleg „kármentésben vagyunk, hiszen miután felmérték e folyamat romboló hatásait, most kapkodunk, hogy tegyünk valamit. A korlátozás valójában az egyedüli lehetőség. A függésről való leszoktatás lényegében lemondatási folyamat”. Szerinte a kormányzati intézkedés feszültséget, tiltakozást fog okozni, rövid távon tehát nem érdemes kedvező következményeket várni, csak hosszú távon. „Akkor lesz igazi eredmény, ha a gyermek, a tanuló maga is megérti a szabályt, és be akarja tartani, bármi is a vesztesége ezért.” Hozzátette: azért is jobb minél előbb bevezetni a tiltást, mert akik már kicsiként találkoznak vele, azoknak ez lesz a természetes. A telefon helyett pedig valami más élményt kell nyújtani, sportolást, közös játékot, akár koncentrációs és relaxációs gyakorlatokat – tette hozzá.
Bagdy Emőke tágabb kontextusban is értelmezte a mobiltelefon jelenségét: „A mobiltelefon a szemkontaktus fölé nő, átveszi az eleven szem funkcióját. Ez azért tragikus, mert időközben, mintegy negyed évszázada felfedezték a tükörneuronokat, az érzelmi életünk generátorait a jobb agyféltekében. Az élőbeszédben a szemkontaktus során ez reagál, feltöltődik. Beszélgetés közben az egymásra nézés nincs tudatosítva, önkéntelen mozzanat, ez a metakommunikáció. Mindez nincs benne a köztudatban, s közben elhatalmasodhatott a mobilozás játéka, öröme, élvezete. Hirtelen és észrevétlenül, mint a cunami, elöntött minket az eszköz használatával kapcsolatos pozitív tapasztalat, ez a rászoktatás alattomossága. Nagyon egyszerű: ami kényelmes, könnyű, azt az ember gyorsan beveszi. Így vagyunk az étellel, itallal, az alkohollal és egyéb szerekkel, amik jó közérzetet idéznek elő. Holott a mobiltelefon korlátozza az érzelmi életünket, érzelmileg kiéhezetté tesz bennünket. Nem is vesszük észre, hogy rossz a közérzetünk, azt sem, hogy romboljuk az egymás közötti kapcsolatot. Ne felejtsük el, az élet maga kapcsolatokban való lét, ahol értjük és érezzük is a másikat.”
Ezt is ajánljuk a témában
A professor emerita a rendelet kapcsán hangsúlyozta, fontos szem előtt tartani azt a szabályt, hogy „ne vegyél el senkitől semmit, ha nem pótlod valamivel. Játékot játékkal például”.
Pöltl Ákos, az MCC Ifjúságkutató Intézetének családbiztonsági szakértője, a Pannon Egyetem Védelmi Oktatási és Kutatási Centrumának vezetője a Mandinernek leszögezte, szerinte az iskoláknak képzést kell kidolgozniuk arra, hogy miként lehet a technológia megfelelő használatával, a „személyes képernyők” nélkül segíteni az oktatást. A szakértő lapunknak hangsúlyozta, hatalmas félreértésnek tartja, hogy az okostelefon-használat korlátozásával a technológiát tiltanák ki az iskolákból. „Az okostelefonok, tabletek és laptopok csak elvonják a figyelmet. Ha a szórakozáshoz és a tanuláshoz egy eszköz szolgál, a gyerek mindig a neki kedvezőbbet, vagyis a szórakozást fogja választani, amikor csak teheti” – hívta fel a figyelmet.
A szakember lapunknak rámutatott: a gyermekeknek bizonyos életkor alatt nem valók még az okostelefonok és a közösségi média. „Ez nem technológiaellenesség. Iskoláskorukban is elveszik az időt a személyes kapcsolatoktól, a közösségi programoktól, a fizikai aktivitástól, pedig ezekre szükség van az agy fejlődéséhez, az idegsejtek közötti megfelelő kapcsolatok, szinapszisok kialakulásához.”
A big tech cégek a védekezésre képtelen fiatalok figyelmének elvonásával dollártrilliárdos bevételre tesznek szert”
Pöltl szerint a „gyerek tudatosításáról és tudatos internethasználatáról beszélni jövedelmező marketingduma. Egy gyerek nem képes tudatos döntésekre, nem rendelkezik egy felnőtt kifejlett agyának védelmi mechanizmusaival, racionális döntési képességével és önkontrollal sem”. Hangsúlyozta, ahogy számos más dolog, úgy a közösségimédia- és a nethasználat szabályozása is indokolt volna 18 éves kor alatt.
A szakértő szerint az is probléma, hogy a mai gyerekek nem unatkoznak, folyamatosan szórakoztatva vannak. „Márpedig az unalom a kreativitás táptalaja. Ha egy gyerek unatkozik, akkor feltalálja magát, kreatív játékokat, tevékenységeket talál ki magának. A kreativitásból pedig a problémamegoldó képesség fejlődik ki, ami a sikeres életvezetés egyik kulcsképessége. A kutatásokból az derül ki, hogy a telefon használatának gyakorisága és időtartama alapozza meg a függőség, a túlhasználat kialakulását. Bizonyos agyi funkciók vagy késve fejlődnek ki, vagy használat hiányában az agyunk egyszerűen megszünteti, lemetszi az ilyen idegkapcsolatokat. A big tech cégek eközben a védekezésre képtelen fiatalok figyelmének elvonásával dollártrilliárdos bevételre tesznek szert” – hívta fel a figyelmet Pöltl Ákos.
Ezt is ajánljuk a témában
Mikor adjunk okostelefont egy gyermek kezébe? Ki lehet-e tiltani az iskolákból ezeket a készülékeket? Hogyan szabályozzuk a közösségi média használatát a kiskorúak körében. Erről kérdeztük Pöltl Ákost, az MCC Ifjúságkutató Intézetének kutató-szakértőjét, családbiztonsági szakértőt.
A családbiztonsági szakértő szerint a gyermekek telefonhasználatával kapcsolatban létezik egy liberális és egy konzervatív szempontrendszer. A liberális narratíva vallói „azt mondják, hogy a gyerek van a középpontban, egy individuum: jogai vannak, digitális bennszülött, így nem korlátozni kell, hanem tudatos használatra tanítani. Ezek a hangok azonban meglehetősen ellentmondásosak. Elismerik azt, hogy a közösségi média és a kütyük túlzásba vitt használata mentális problémákat okoz a gyerekeknél, mivel hatással van az idegrendszeri fejlődésre, mégis azt vallják, hogy már kiskorban fokozatosan be le lehet vezetni a gyermekeket a digitális eszközök világába, tudatosítással és a képernyőidő kiegyensúlyozásával”. A konzervatív szemlélet ezzel szemben egy közösség, szűkebb értelemben véve a család részeként tekint a gyermekre. Ebben a narratívában a hangsúly a gyermek idegrendszeri fejlődésén, a családi kötődés lelki egészségvédő szerepén, a családi szülői mintán van. Ezért hangsúlyt helyeznek a személyes beszélgetésekre, a közösen, játékkal, sporttal vagy egyéb, természetben is végezhető szabadidős tevékenységgel eltöltött időre, amelyek hozzájárulnak a gyermek egészséges mentális fejlődéséhez.
Pöltl Ákos kijelentette, az előrejelzések azt mutatják, hogy rövidesen a konzervatív narratíva kerül fókuszba, mert a liberális elméletek sorra kudarcot vallanak, a túlzott szabadság depresszióhoz és szorongáshoz vezet. Több kutatás is bizonyítja, hogy 2012 óta hanyatlik a gyermekek és a fiatalok mentális egészsége. Ekkor kezdtek elterjedni széles körben az okoseszközök, és egyre inkább teret nyertek a legifjabbak körében a közösségi oldalak.
A túlzásba vitt kütyühasználat a PISA-tesztek eredményeiben is megjelent, hiszen romlott a gyerekek szövegértése, problémamegoldó képessége. Hazánk tehát nincs egyedül az okostelefonok és egyéb okoseszközök iskolai használatának erős korlátozásával. Úgy látszik, ideológiákon átívelő konszenzus kezd kialakulni
a nyugati világban.
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar szabályozás a nyugat-európai nagy demokráciákban hatályos jogszabályok sorába illeszkedik – mutat rá Perczel-Forintos Dóra.