Nem kell oda a kereszt!

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

„Körülbelül olyan volna, mintha a méloszi Aphrodité, ismertebb nevén a milói Vénusz talapzatára valakik utóbb egy keresztet faragnának, vagy mintha a Puskás Aréna főbejáratánál egy hatalmas kőkeresztet szerelnének az aréna homlokzatára, vagy mintha a riói kitárt karú Krisztus-szobor talapzatára faragnának egyet. Pontosan így nem illik a kereszt a Szabadság-szobor talapzatára. Vannak dolgok, amik úgy tökéletesek, ahogy vannak, és nem szabad őket háborgatni. Nem szabad. Tilos. Nem pingálunk aranyláncon lógó keresztet a Mona Lisa nyakába sem. Keresztények vagyunk, de tiszteljük a művészet szent érinthetetlenségét.

A Gellért-hegyi Szabadság-szobor ritka szép alkotás. Budapest jelképe lett. Vetekszik a világ legszebb jelképpé vált szobraival. Azért, mert tökéletes és megrázóan tiszta. Csak annyit mond, amennyit egy a Nap felé nyújtózó tulipán, de azt a maga teljes szépségével mondja. Egy karcsú, de mégis erőteljes nőalak a győzelem pálmaágát emeli a magasba. Kinek a győzelme? Az enyém, a tiéd, mindenkié. Kisfaludi Strobl Zsigmond legszebb műve olyan kiemelkedően tökéletes alkotás, mint a tőle 26 évvel idősebb művésztárs, Zala György szobra a budapesti Hősök terén, a 36 méter magas oszlopon álló Gábriel arkangyal, aki kezében az apostoli kettős keresztet és a Szent Koronát emeli a magasba. Sem hozzátenni, sem elvenni belőlük nem lehet.

Keresztény ember vagyok, fontos számomra a hit, a magam módján igyekszem szolgálni abban a szent küldetésben, amely a magyarságot Istenben kívánja megtartani és megmenteni. És bár tisztában vagyok azzal, hogy azokat a baloldaliakat és liberálisokat, akik egyre hangosabban tiltakoznak a Gellért-hegyi emlékmű átalakítása ellen, egészen más cél vezérli, jelesül egy tiltakozási hullám kiprovokálása, mert lételemük és egyetlen reménységük a káosz, mégis azt kell mondanom a Szabadság-szoborról, hogy ne legyen ott kereszt! Azért ne legyen, mert nem illik oda. Mert az a szobor, miként a legnagyobb művek szerte a világban, időtlen, ezért fölötte áll koroknak, kihívásoknak és divatoknak.

Tudom, hogy erős bennünk az akarat nem csupán arra, hogy megvalljuk, meg is védelmezzük, de meg is hirdessük az elsötétülő világnak lángoló hitünket és bizalmunkat Istenben, ezért tisztelem azt a szándékot, hogy ez az erős akarat sokféle okból látványosan meg kíván nyilvánulni. De ne így. Ne egy már létező remekmű megalázásával, mert ez így csak olyan volna, mint egy falfirka. Mintha azt vésné valaki a talapzat köveire: Szeretlek, Julis! Attól, hogy azt faragja a kövekre: Szeretlek, Jézus! – a falfirka csak falfirka marad.

Nem kell oda a kereszt. Örülök, hogy az osztrák megszállók arrogáns emlékművét, a gyűlölet erődjét, a Citadellát röpke 175 éves késéssel a jelenkor végre megtöri és a saját létéhez igazítja, ez helyes és szükséges és támogatandó, mert ez a szerencsére befejezetlen erőd végre méltó feladatot kap, kerete és szelíd alapja lesz a gyönyörű Szabadság-szobornak.

Ami pedig a keresztény Magyarországot illeti, ami ellen bárhogy ágálnak a levitézlett kommunizmus túlélő majmai, ez a Magyarország örök, és amíg Istenbe veti hitét, legyőzhetetlen. Átellenben a Várdombon lassan elkészül egy másik remekmű, amelyik a maga módján és a maga nyelvén szintén a szent, örök Magyarország és Isten dicsőségét hirdeti: az újjászülető budai Vár. Pusztán a maga szépséges létezésével. Mindenféle belemagyarázás nélkül”.