A Reggeli személy legújabb adásában Tóta W. Árpád, a HVG publicistája volt Para-Kovács Imre vendége. Az adás elején Para-Kovács és Tóta W. a szigorú drogszabályozást bírálták, mondván: a fiatalok egy része már úgyis használt kábítószert, és mivel minden fiatal társaságában van olyan, aki füvezik, ezért ez az intézkedés nem teszi népszerűvé a Fideszt a köreikben.
Tóta W. ezután arról értekezik, hogy a fű nem ugyanaz, mint a crack, ezért érthető, ha egy gimnazista azt mondja a kormánynak arra, hogy lecsukják a kábítószerezőket, hogy „hülye vagy, meg hogy mocskos Fidesz”, majd hozzáteszi: „amiben ráadásul igazuk van”.
A HVG publicistája szerint a kormány a drogszabályozással nem képviseli a fiatalokat, helyette inkább „jön a szemrehányás, hogy hálátlanok – pedig adómentesség meg hitelek”.
A beszélgetésben röviddel ezután a felek a Szabadság-szoborra tett keresztet is bírálják. Para-Kovács szerint ugyanis „megbukott a keresztény ország szlogen”.
Tóta W. pedig úgy véli, a kereszt a szovjet katona helyére került, így azt helyettesíti és képviseli. Para-Kovács erre válaszában kifejtette, hogy egy automata fegyver és kereszt egyben nagy segítség lenne a harctereken, „hisz rögtön úgy tudnának eltemetni, hogy a puskádat csak beütik föléd a földbe”.