A modernitás meg akar szabadulni Istentől, de ezzel nem felemeli, hanem degradálja az embert

Carl R. Trueman amerikai presbiteriánus (kálvinista) teológus számos könyvet írt már, amivel ismertségre tett szert, A modern én felemelkedése és diadala az lmbtq-mozgalom sikerei kapcsán nyúl vissza ötszáz évvel ezelőttig, hogy elmagyarázza, miért népszerűek a nyugati társadalmakban a mozgalom céljai, és miért tűnnek magától értetődőnek. Ez az előző ötszáz év folyamán lezajló folyamat része, amelynek eredményeként átértelmeztük az embert, és a korszellem az expresszív individualizmus (Charles Taylor kanadai katolikus filozófus kifejezése) lett. 

Új könyvében, amelyet úgyszintén az Axioma Központ adott ki, nem történelmi perspektívát nyújt, hanem a kortárs helyzetet értelmezi. Eme kötet is az ember mibenlétéről szól. 

Trueman Nietzsche híres mondásának példáját helyezi a középpontba, hogy azon magyarázza el tézisét: a bolond a téren azt kiabálja, hogy Isten halott, és mi öltük meg. A német filozófus ennek kapcsán azzal szembesíti a felvilágosodás filozófusait, hogy miközben kiiktatták Istent és a hagyományos korlátokat, valamiképp mégis meg szeretnék őrizni az addigi világ számos jellemzőjét, azaz nem vonják le nyitó lépésük következményeit, mert nincs bátorságuk megtenni. A következményeket a posztmodern filozófia és politikailag a radikális baloldal vonta le már Nietzsche halála után, a huszadik században, amikor az embert konstrukciónak nyilvánította, ahogy a társadalmi normákat és intézményeket is, amelyek dekonstruálhatók és másképp rekonstruálhatók. 

Ilyen tekintetben két út lehetséges: a bolond útja vagy a Messiás útja. Trueman nem nietzscheánus, hanem keresztény, tehát a Messiás útját választja. A német filozófus példája mellett az alapvető kérdéskör, amit a középpontba helyez, a szexualitás és a szexuális forradalom, nem azért, mert prűd lenne, hanem mert ennek kapcsán nyilvánul meg leginkább a törésvonal a keresztény és a modern-posztmodern emberkép között. A szexualitás liberalizálása, az lmbtq, valamint a klasszikus kérdéskör (abortusz, eutanázia, lombikbébiprogramok, béranyaság stb.) ugyanis a legélesebben mutatja meg, milyen az új emberkép, ami leváltotta a régit. 

Ennél azonban izgalmasabb, amit a kultúrkereszténységről és a szekuláris konzervativizmusról ír, amit az itthon is népszerű Roger Scruton angol konzervatív gondolkodó példáján elemez. Mint írja, sokan vannak, akik kortárs jobboldaliként, konzervatívként szeretnék megőrizni a kultúrkereszténységet, a kereszténység számos vívmányát és eredményét, művészetét és bizonyos normáit, de nem az összeset. S bármennyire szereti is Scrutont Trueman, megkritizálja őt és rajta keresztül ezt a felfogást. Úgy véli ugyanis, hogy ez a harmadik út úgyszintén a semmibe vezet, mivel nem a kereszténység igazsága miatt szeretné megőrizni, hanem valamiféle esztétikai szimpátia kapcsán. Holott ez pont olyan harmadik út, amilyet Nietzsche joggal járhatatlannak ítél. Épp azért, mert ez is megalapozatlan. 

A modernitás testellenes, hiszen utolsó korlátunk, amit le szeretnénk küzdeni, a testünk (transzneműség), illetve a halál. A kereszténység azonban a megtestesült, lelkétől elválaszthatatlan embert hirdeti, ergo nem a kereszténység testellenes, hanem a modernitás-posztmodernitás. 

Carl R. Trueman: Az ember megszentségtelenítése – Hogyan vezet Isten elutasítása emberi méltóságunk leépüléséhez? Axioma Központ, 2026

Nyitókép: Axioma Központ