A kereszténység hagyományosabb formái vonzóbbak a fiatalok számára – Carl Trueman a Mandinernek

Az ember megszentségtelenítése címmel jelent meg Carl R. Trueman angol teológus és egyháztörténész legújabb kötete magyarul az Axioma Központ gondozásában, melyet június 20-án mutattak be Budapesten az Axioma Next konferencia keretében. Truemant egy előző kötete, A modern én felemelkedése és diadala - Kulturális amnézia, expresszív individualizmus és a szexuális forradalomhoz vezető út tette ismertté, melyben az LMBTQ-ideológia és a kereszténység elkerülhetetlen konfliktusáról ír.

Carl Trueman a kereszténység és modernitás konfliktusa kapcsán beszél többek között:

• Orbán Viktor politikájáról,
• a kereszténység jövőjéről, 
• politikai kereszténységről, 
• a modernitás és kereszténység konfliktusáról, 
• valamint a világi konzervativizmusról is kérdeztük.

Mi a véleménye Orbán Viktor politikájáról?

Konzervatív szemszögből nézve sok lépése nagyon átgondoltnak és intelligensnek tűnik, például a hagyományos házasság ösztönzése és támogatása. Nem vagyok jogosult a külpolitikáról vagy a magyar politika belső dinamikájáról nyilatkozni. De keresztény szempontból úgy tűnik, sok minden történt a kormányzása idején, ami nagyon pozitív volt.

Hogyan látja a kereszténység helyzetét Nyugaton, az Egyesült Államokban, Európában?

Afelé haladunk, hogy a kereszténység, vagy a hagyományos ortodox kereszténység nagyon marginális lesz. Ez lassabban történt meg Nagy-Britanniában, de korábban kezdődött, mint mondjuk Amerikában. Azt hiszem, Amerikában gyorsan történik. Az a benyomásom, hogy Magyarországon is nagyon gyorsan történhet. Tehát azt hiszem, hogy összességében ugyanaz történik mindenhol. A kereszténység a peremre szorul. Ennek sebessége kultúránként más.

És mit tehetünk ilyen helyzetben, a peremekről?

Törtész vagyok, így mindig azt kérdezem, hogy történt-e már hasonló a történelemben, és tanulhatunk-e azokból az időkből? És azt hiszem, egy nyilvánvaló analógia a jelenlegi helyzetünkkel a második századi helyzet lenne. Persze vannak különbségek a mostani és a második század között. A második században a kereszténység egy olyan kultúra peremén volt, ami nem ismerte a kereszténységet. Mi egy olyan kultúra peremén vagyunk, amely aktívan elutasítja és ellene dolgozik. De ha félretesszük ezt a különbséget, azt hiszem, a kérdés az, hogy mi tette sikeressé a kereszténységet az ókori egyházban. És itt szerintem 

Ha megnézzük a második századi görög apologétákat, azt hangsúlyozzák, hogy jó állampolgárok lesznek. Nem különösebben érdekük a római kormányzat megdöntése. Ezért aztán fenntartásokkal, de hangsúlyozzák az állam iránti hűségüket. Persze mikor azt kérték tőlük, hogy Caesart Istenként kezeljék, nem tették meg. Voltak határok, ha az állam beavatkozott az egyház tekintélyébe és a lojalitásba, hűséget kellett fogadni az egyháznak. De nagyon világosan leszögezték az első keresztények, hogy jó állampolgárok kívánnak lenni. Aztán azt hiszem, ott voltak a pozitív, jobb szó híján, társadalompolitikák, amelyeket az egyház támogatott. A korai keresztény Didachéból tudjuk, hogy a korai kereszténység egyik megkülönböztető jegye az volt, hogy a keresztények nem vettek részt abortuszban vagy csecsemőgyilkosságban. Nos, ez a kereszténységet a nőket jobban védő vallássá tette, mert a csecsemőgyilkosságot támogató római társadalom aránytalanul több kislányt gyilkolt meg, mint kisfiút, így a társadalom bántak tisztelettel a nőkkel, és védték is őket. Rodney Stark amerikai szociológus és történész szerint ez kulcsszerepet játszott abban, hogy a tágabb társadalomban is növekedett az egyház vonzereje. Alkalmazzuk ezt napjainkra! Kik a legsebezhetőbbek? A gyermekek és az idősek. Nos, ha az egyház tiszteletet ápol a fiatalok és az idősek iránt és védelmezi őket, az vonzó. Mindannyian voltunk fiatalok, és mindannyian leszünk idősek. Tehát azt hiszem, az Egyháznak valóban át kell gondolnia, hogyan működjön szubkultúraként a kultúrán belül, amely tanúsítja, hogy mit jelent embernek lenni az embertelenedés korában.

Ön hangsúlyozza, hogy a progresszív kereszténység kihalóban van, ami sokak számára meglepő lehet, hiszen épp a liberalizálódásban látják a kiutat.

Az Egyesült Államokban a progresszív felekezetek, mint például a presbiteriánus egyház, az evangélikus lutheránus egyház, az episzkopális (azaz az amerikai anglikán) egyház, tehát a főáramú progresszív protestáns felekezetek kihalóban vannak. Ezeknek az egyházaknak a tagsága nagy, de zuhanásban vannak. Mindez azért van, mert nem kínálnak semmi megkülönböztető dolgot. Ha a világ progresszív értékeit vallod, a világ jobban és kényelmesebben kínálja azokat, mint az egyház. Miért akarnál világi progresszivizmust egy felszínes vallási mázzal? Az emberek átlátnak a progresszív kereszténység csalásán, és akiket érdekel a kereszténység, azokat egy teljesebb kereszténység érdekli. 

Benedek pápa egyszer azt írta, hogy ha az egyház meghív, de azt mondja, hogy bárhol máshol üdvözítheted magad, az nem lesz vonzó; vonzó az lesz, ha azt mondja: az üdvösség csak itt van.

Igen, mint ebben az esetben is, döntenünk kell. A kereszténység aláássa magát, ha a keresztény hitet csupán egy alternatívaként mutatja be a sok közül. Vannak kizárólagos igények, amelyeket nyíltan kell vállalni, és központi szerepet kell játszaniuk a hit bemutatásában.

Mit gondol a politikai kereszténységről a kereszténydemokrata Orbán-kormány kontextusában, amelyet azzal vádoltak, hogy a kereszténységet csak eszközként használja? Ha mindenkit, aki a közéletben felvállalja a kereszténységet, azzal vádolunk, hogy instumentalizálja azt, nem kasztráljuk magunkat közéleti szempontból?

Igen, azt hiszem, mindig van kísértés az egyház vagy a kereszténység számára, hogy a politikai siker eszközeként használják fel. Ez kísértés. Mindannyian bűnös emberek vagyunk, és nem kell politikusnak lenned ahhoz, hogy manipulatív módon használd a vallásodat. Szóval azt hiszem, ez egy örök emberi kísértés. Azt is gondolom azonban, hogy ez nagyon olcsó módja a politikusok kritizálásának. Azt hiszem, tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a kereszténység kihasználása mindig lehetséges. De csak azért, mert valaki vádat emel valaki ellen, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az igaz.

Kritizálja az angolszász dominanciájú konzervativizmust is, mint valami olyasmit, ami egyszerűen bizonyos hagyományokhoz kötődik, és ezért valójában valamiféle szabadon lebegő dolog, valódi alap nélkül, és nem tudja magát megalapozni.

Ez a fajta kulturális konzervativizmus rendben van, szép és érthető, de valahogy nem igazán indít arra, hogy döntő lépéseket tegyünk. A kulturális kereszténység hatása szempontjából nem feltétlenül rossz dolog. Egy felszínesen keresztény kultúra valószínűleg még mindig nagyobb kedvességgel és tisztelettel bánik az emberekkel. A hátránya természetesen az, hogy az emberek összezavarodhatnak azzal kapcsolatban, hogy mi is a kereszténység, hogy az evangelizációhoz használt nyelv, például a kegyelem nyelve teljesen világiassá válik a jelentésében. Tehát ez egy olyan kockázat, amivel szerintem tisztában kell lennünk. A Roger Scrutonnal kapcsolatos kritikám valójában – és egyébként szeretem Roger Scruton munkásságát – az, hogy úgy tűnik számomra, hogy nála a kereszténység elsősorban egy hasznos dolog a szépség és a jó fogalmainak védelmében. Azonban a kereszténység nem azért igaz, mert hasznos, hanem azért asznos, mert igaz. Roger Scruton pedig sosem tette ezt a különbséget annyira világossá, mint amilyennek szerintem lennie kellene.

Szóval valami esztétikai dolgot csinált a kereszténységből?

Nem tudom, hogy ő személyesen keresztény volt-e vagy sem. De az érvei inkább instrumentálissá tették a vallást, mintsem az igazság és a lényeg forrásává.

És vajon ez a világi konzervativizmus veszélye is?

Igen, a konzervativizmus, mivel ösztönösen azt akarja, hogy a dolgok maradjanak ugyanolyanok, vagy vissza akarn menni a múltba, ebben az értelemben nosztalgikus lehet, és természetesen, ha Európában élsz, és nosztalgiázol a múlt iránt, akkor elkerülhetetlenül nosztalgiázol egy olyan múlt iránt, amelyet mélyen formált a kereszténység. Tehát hajlamos leszel komolyan venni a kereszténységet. 

A kereszténység a kegyelem vallása, amely magában foglalja a kapcsolatot az Úr Jézus Krisztussal és az Atyaistennel a Szentlélek által. Szent Pál pedig azt mondja, hogy ha Krisztus nem támadt fel, minden embernél szánalmasabbak vagyunk mi, keresztények. Ez a kulcs.

A keresztény civilizáció a keresztény igazság és hit másodlagos terméke?

Valójában a modernitás alapjait kérdőjelezi meg. A könyve mélységesen antimodern, mondhatni ellenforradalmi.

Bizonyos értelemben igen. Egyébként szép értelemben. Egyetértek azzal a fajta kritikával, amit Friedrich Nietzsche fogalmazott meg a 19. században, amikor a felvilágosodásra gondolva lényegében azt mondja, hogy nem úszhatod meg, hogy levond a következtetéseket. 

Nem szabadulhatsz meg Istentől, majd csempészheted vissza az emberi természet fogalmát, hogy elvégezze azt a munkát, amit Isten régen végzett. Ha megszabadulsz Istentől, akkor alaposan át kell gondolnod, alaposan meg kell változtatnod mindent, amit gondolsz. Nem állhatsz meg félúton. Legyél bátor, és csináld végig! Tehát a könyvem valójában a modernitás kritikája, ami Isten elutasításán alapul, de azt gondolja, hogy folytatódhat minden úgy, mintha Isten által adott összes jó dolgot meg lehetne tartani. Így aztán Nietzsche-vel értek egyet.

Igen, de nem Nietzsche útján jár, hanem az ellenkezőjén.

Ahogy a könyvben is leírtam, 

Vagy meg kell erősítened Isten létezését, és ebből kiindulva kell cselekedned, vagy tagadnod Isten létezését, és ebből kiindulva élned.

A könyvében azt állítja, hogy ha nem Isten képére teremtettünk, akkor az emberi méltóság és az emberi jogok fogalmai alaptalanmá és ellentmondásossá válnak.

Igen, ez a paradoxon. Isten tekintélyének elutasítása azt jelenti, hogy el kell utasítanunk tekintélyének szimbólumát vagy jelenlétét az életünkben, ami az az elképzelés, hogy Isten képére teremtettünk. Az irónia az egészben az, hogy 

Azt hiszem, sokáig sokan hitték, hogy van egy harmadik út is, a tudományra alapozva. És Richard Dawkins jó példa erre. Dawkins, aki egész életében ellenezte a vallást, különösen a kereszténységet, hirtelen a kulturális kereszténységről kezdett el beszélni, mert rájött, hogy szüksége van valamire az emberi méltóság eszméjének igazolásához. De ez nem megy. És azt hiszem, Dawkins egy szörnyű dilemma csapdájába esett, amit ő maga teremtett. Azt akarja, hogy az emberek nagyszerűek és dicsőségesek legyenek, de nem akarja, hogy Isten létezzen. Nos, lehet az egyik, vagy lehet a másik, dea kettő együtt az nem lehet.

Vagy ez, vagy az, nincs spektrum?

Szerintem Nietzschenek igaza van. Minden vagy semmi.

Sokak számára furcsa lehet, hogy azt állítja, hogy a kereszténység méltósággal kezeli a testet, és vele együtt a lelket, mint attól elválaszthatatlant, és a modernitás az, ami tagadja a testet. Ez a felfogás ellentétes azzal, amit a modernek gondolnak magukról.

Teljesen érthető, ha arra gondol, hogy a modernitás, a modernitás történetét a külső tekintéllyel szembeni növekvő türelmetlenségként és elutasításaként értelmezhetjük 

A transzneműség révén ki tudok lépni a testem nemi természete alól. A transzhumanizmus révén át tudom törni a testem által rám kényszerített fizikai és mentális határokat. A halandóság, sőt a halál gondolata is olyan dolog, ami megkérdőjelezönk. És ezek a dolgok mind arra a tényre vezethetők vissza, hogy megtestesül lények vagyunk. Tehát annak a ténynek az újbóli megerősítése és ünneplése, hogy mi a testünk vagyunk, és a testünkben élünk, kulcsfontosságú.

A könyve végén pedig olyan alapvető dolgokat hangsúlyoz, mint a közös étkezés, a közösségi zene, nem fejhallgatóval, a liturgia, a bor és minden más. Mindezek a dolgok, még Isten imádatában is, megtestesült gyakorlatok.

Mi a testünk vagyunk, és a testi interakciókhoz kapcsolódó dolgok arról szólnak, hogy mit jelent igazán embernek lenni. A testünk az, ami függővé tesz minket másoktól. A testünk az, ami elkötelezetté tesz minket mások iránt. Tehát a testben való fizikai jelenlét fontosságának újragondolása szerintem központi szerepet játszik abban, hogyan lehet ezt egy kicsit egyensúlyba hozni.

A modern technológia elidegenít?

A kulcs az, hogy megértsük, mit jelent embernek lenni, és így amikor a technológia megjelenik, feltegyük a kérdést: vajon ez fokozza-e az emberségemet? Erősíti-e az emberségemet? Vagy csak valami plusz dolog, aminek nincs igazán hatása az emberségemre? Vagy aláássa és elpusztítja az emberségemet? Bevándorló vagyok az Egyesült Államokban. Tehát Angliában élő édesanyámmal telefonon tartom a kapcsolatot. Az, hogy a telefonon felhívom a távol lévő anyámat, egy olyan technológiai lehetőség, amely egy kicsit fokozza az emberségemet, lehetővé teszi számomra, hogy fenntartsam ezt a kapcsolatot. De ha úgy döntenék, hogy elég pusztán felhívni anyámat telefonon, az dehumanizálna. Nem helyettesíti azt, hogy személyesen is meglátogatom, amikor csak tehetem.

Mit tehetünk?

Másodszor, azt hiszem, az átalakulás igazi ereje az Egyház. Isten ígéreteket adott az Egyháznak. Az Egyház, mint Egyház, hatalmas erő a változáshoz. Ahogy a korai Egyházban láttuk, ez nem gyors dolog. A korai Egyháznak két-háromszáz évre volt szüksége. A következő hetekben vagy hónapokban nem fogunk átalakulást látni. De a helyi egyház léte és annak megmutatása a világnak, hogy mit jelent igazán embernek lenni és Isten képére teremtettnek lenni, kulcsfontosságú ahhoz az átalakuláshoz, amelyre társadalmunkban szükségünk van.

Tehát nem kell igazán valami nagyon különleges, új, elképzelhetetlen dolgot kitalálnunk, csak nagyon alapvető dolgokat kellene megtennünk?

Ez leveszi a terhet minden egyes keresztény válláról, mert nem kell minden egyes kereszténynek filozófusnak, teológusnak, politikusnak vagy jogásznak lennie. Mindannyian lehetünk vendégszeretők. Mindannyian részesei lehetünk a helyi egyházunknak, és betölthetjük ott a szerepünket oly módon, amely helyreállítja és tükrözi azt, aminek igazán embernek kell lennie.

Fotók: Axioma Központ