A kereszténység és az lmbtq végső összeütközése jön?

Nyitókép: Pixabay

Vajon miért nyert akkora teret az lmbtq­-mozgalom, miért olyan meggyőző sokak számára, és mi van mögötte? – kapom meg gyakran a kérdést kutatóként és előadóként. Mindig jelzem, hogy erre nehéz válaszolni, mert vannak mögötte üzleti érdekek, amelyek utólag telepedtek rá. Így aztán azt szoktam mondani, hogy ilyen a korszellem, ami indifferens, érdektelen, és azt tartja: élni és élni hagyni, „mit érdekel téged, hogy élnek ők, elférnek”. 

Tény, ezáltal a válaszkeresést csak egy szinttel mélyebbre helyeztük, ekkor ugyanis a kérdés: miért ilyen a korszellem, mi okozza ezt? Ha választ szeretnénk kapni, akkor egy sötét kútba kell néznünk. Ez a kút az amerikai presbiteriánus teológus és eszmetörténész, Carl R. Trueman magyarul most megjelent új kötete, A modern én fel­emelkedése és diadala. 

Trueman lényegében Rousseau-ig, háromszáz évvel ezelőttig vezeti vissza a modern én, a modern ember önképe kialakulását. Rousseau ugyanis vallomásaiban épp az ellenkezőjét állította annak, amit Szent Ágoston több mint ezer évvel korábban a saját vallomásaiban. Ágostonnál a lopás az egyén bűne, mert az ember gyarló az eredendő bűn miatt, Rousseau-nál a lopás a társadalom bűne, amely megrontotta az embert. Így aztán a szerző a romantika korán, Nietzschén, Marxon, Darwinon, Freudon és a frankfurti iskolán végigvezetve az olvasót bemutatja, miként született meg az a felfogás, amely először csak a hagyományokat, az egyházat, a rendi hierarchiát látta korlátozónak, aztán már magát a társadalmat is, végül pedig – transzneműség – a saját biológiai valónkat. 

De a mai korban ott élnek azok is, akik szerint nem a korlátlan önkifejezés az élet lényege. Amit ők képviselnek, az korábbi korokban volt korszellem. Trueman idézi Philip Rieffet, aki szerint az ókori ember a kozmosz, a középkori Isten, a kora újkori a gazdaság törvényszerűségei szerint élt, a modern-posztmodern ember viszont a belső boldogságot keresi, lerombolva a korábbiak által elismert külső korlátokat. A korábbiak az objektív világ valóságához igazodtak, 

Így jutunk el az lmbtq-ig és a BLM-ig, a woke-ig és az újbaloldalig. Őszerintük a régi korok, mivel elnyomók voltak, feledésre vannak ítélve, a múltat végleg el kell törölni, jöhet az eltörléskultúra. A négy korszak azonban egymásra is torlódott: habár a negyedik a domináns, itt élnek a keresztények, akik a másodikat képviselik. Így aztán „a pszichológiai ember kora olyan változásokat követel a kultúrában, annak intézményeiben, a szokásokban és meggyőződésekben, amelyek mindenkit érintenek. Mindenkinek alkalmazkodnia kell az egyén pszichológiai jólétéhez”. Az lmbtq-mozgalom szerint álláspontjuk, emberképük megkérdőjelezése dehumanizálás, a régimódi keresztények és konzervatívok bigottak.

A megoldás valószínűleg nem lehet a puszta tolerancia: „nincs kompromisszum, amit igazán el lehet itt érni, hiszen az egyik nem tudja asszimilálni a másikat. A két világ külön premisszákon alapszik, és ellentétes egymással.” Alapvető identitások ütköznek, az pedig a létért folyó harcot jelenti: ha hagyjuk például, „hogy a vallásos konzervatívok vallásos konzervatívok legyenek, azzal tagadjuk, hogy az embert a szexuális orientációja definiálja; és ha hagyjuk, hogy az embert a szexuális orientációja definiálja, akkor elfogadjuk, hogy a vallásos konzervativizmus irracionális bigottság, és veszélyt jelent a közösség egységére”.  

Meglehetősen pesszimista végkicsengés. De a kortárs helyzet megértését kiválóan szolgálja Trueman kötete.

Carl R. Trueman: A modern én felemelkedése és diadala – Kulturális amnézia, expresszív individualizmus és a szexuális forradalomhoz vezető út. Axioma–BKKI, 2024