Molnár Attila Károly: A kereszténydemokrata mozgalmak nem foglalkoznak a globalizáció veszteseivel, a Fidesz kivételt jelentett

2026. július 05. 15:36

Az eszmetörténész elárulta, miért tolódtak balra a kereszténydemokrata pártok és miért nem jelentenek ma alternatívát a rendszer vesztesei számára. Szerinte „a Fidesz gyakorlatilag társtalanul küzdött a nyugati politikai térben”, a kulturális kereszténység pedig a jövőben erősebb politikai kötőanyag lehet, mint a vallás gyakorlása.

2026. július 05. 15:36
Molnár Attila Károly

„A régi típusú kereszténydemokrata erők helyzetét nem könnyíti meg az sem, hogy hagyományosan a politikai középtől jobbra helyezték el magukat. Csakhogy az európai politikai közép az elmúlt évtizedekben fokozatosan balra tolódott. A kereszténydemokraták pedig nem akarták elveszíteni a centrumot, így maguk is követték ezt az elmozdulást. Ennek következtében 

elvesztették világnézeti karakterüket” 

– magyarázta Molnár Attila Károly a Demokratának adott interjújában.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Ezt is ajánljuk a témában

Az eszmetörténész ezzel kapcsolatban rámutatott: Egy politikai mozgalom csak akkor maradhat karakteres, ha hajlandó konfliktusokat vállalni. Akik azonban elégedetlenek a jelenlegi európai rendszerrel, azoknak 

a kereszténydemokrácia jelenlegi formájában nem valódi alternatíva.”

Mint kifejtette: „A második világháború után létrehozott rendszer lényege az volt, hogy a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták között ne legyen éles szembenállás. Ez a konszenzusos demokrácia modellje. A kereszténydemokrata pártok szervezeti kultúrája hosszú időn keresztül a konfliktuskerülésre épült, ez alapján szelektálódtak ki a politikusai is. Ma viszont jelentős társadalmi csoportok elégedetlenek a status quóval, és ezek a pártok nekik nem kínálnak meggyőző alternatívát.”

Molnár Attila Károly azt is kijelentette: 

Keresztény értelmiség nem nagyon van, 

ennek az az oka, hogy a kultúratermelő intézményeket leuralta a baloldal. Az a kevés létező keresztény értelmiségi, aki látható, megfeszül, hogy bizonyítsa a kultúra balliberális kapuőreinek: megbízható útitárs, kis szépséghibával.”

Az eszmetörténéz úgy vélekedett: „A ’45 utáni politikai rend azon alapult, hogy a kontinens államainak politikájába visszaengedték a domesztikált keresztény pártokat azzal, hogy a gazdasággal foglalkozzanak – és abban hatékonyak is voltak. A nyilvánosságot és a kultúrát azonban át kellett adniuk a baloldalnak. Komolyabb és kritikus, alternatívát felmutatni képes keresztény gondolkodást az Egyesült Államokban látok.

Ezt is ajánljuk a témában

Molnár Attila Károly arra is kitért: „A modern állam kialakulása óta az egyházak jellemzően igyekeznek távol maradni a napi pártpolitikától. Feladatuk nem elsősorban az ebben való részvétel, hanem olyan emberek nevelése, akik a közéletben is képesek keresztény elvek szerint cselekedni. 

Ahogyan T. S. Eliot írta: egy társadalom nem attól keresztény, hogy minden tagja templomba jár, hanem attól, hogy intézményei és elitje keresztény alapelvekre épülnek. Ez ma Európa egyik legnagyobb kihívása. 

Illetve tudni kell, hogy a katolikus egyház nagyon is politizált a hidegháború végén. II. János Pál pápát az antikommunista harcban együtt szokták emlegetni Thatcherrel és Reagannel. 90 után azonban az egyház tekintélye terhessé vált, és elkezdődött az erkölcsi lejáratása, a kiszorítása a közéletből. 

Ezek voltak a pedofilvádak, amely 20-30 éve állítólag megtörtént, bizonyíthatatlan eseteket fogadtak el bizonyíték nélkül. Az egyház elnémult, pontosan az erkölcsi tanító tekintélyét semmisítették meg. 

A kommunisták ezt az elnémulást erőszakkal és az Állami Egyházügyi Hivatallal érték el, a liberálisok más módon. Engedélyezett témákban – »teremtésvédelem«, szegénység – megszólalhat az egyház, de csak ha nem kérdőjelezi meg a balliberális konszenzust.”

Hazánkra kitérve az szmetörténész kijózanító állítást tett: 

A valóság az, hogy Magyarországon a gyakorló keresztények aránya valahol az európai átlag körül lehet.”

Mint mondta: „Reálisan körülbelül 4-5 százaléknyi olyan választóval lehet számolni, akik kifejezetten a politikai kereszténység alapján választanak pártot.”

Hozzátette: 

ugyanakkor a kulturális kereszténység még mindig erős, az életmód vagy »kulturális« konfliktusok újra politikai jelentőséget adhatnak a keresztény identitásnak. 

Ez azt jelenti, hogy amennyiben a kulturális baloldal által erőltetett identitáspolitika, a woke szemlélet vagy az LMBTQ-kérdések állami támogatással jelennek meg az oktatásban és a közintézményekben, az könnyen újra politikai jelentőségűvé teheti a keresztény identitást. Nem azért, mert többen lesznek vallásos magyarok, hanem azért, mert sokan úgy érzik majd, hogy az általuk támogatott életformát támadás éri.”

Ezt is ajánljuk a témában

„Kutatások szerint a magyarok többsége nem jár ugyan rendszeresen templomba, mégis úgy gondolja, hogy a vallásnak és az egyházi intézményeknek helyük van a társadalomban, a vallási hagyományokat támogatják, a keresztény ünnepeket fontosnak tartják. Sok esetben még azok gondolkodásában is jelen vannak keresztény kulturális elemek, akik egyébként elutasítják a kereszténységet” – mutatott rá Molnár Attila Károly.

Az eszmetörténész azt is kifejtette, mi volt az oka az európai kereszténydemokrata fősodor és a Fidesz szakításának oka.

Mint felidézte: „A két világháború között például az angol disztributista mozgalom – amelynek támogatói között ott volt G. K. Chesterton is – a kapitalizmus és a szocializmus között keresett harmadik utat. Képviselői szerint keresztény kötelesség segíteni a gazdasági verseny veszteseit, és nem lehet mindent a piac logikájára bízni. A második világháború után azonban a kereszténydemokrata pártok a kapitalista gazdasági modell politikai képviselőivé váltak.

Hozzátette: „Bár ez gazdasági növekedést hozott, a társadalom egy jelentékeny része vesztese lett a változásoknak. A kereszténydemokrata fősodor azonban negyven éve nem tud elszakadni ettől a gondolkodástól. Jóllehet a neoliberális gazdaságpolitika helyett ma már a globalizáció képviselői lettek, annak is vannak gazdasági és kulturális nyertesei és vesztesei. A globalizáció vesztesei pedig egyre hangosabban keresik a képviseletet, a kereszténydemokrata mozgalmak viszont többnyire nem foglalkoznak velük. 

A Fidesz részben azért jelentett kivételt, mert programjában megjelent a hazai ipar támogatása, az újraiparosítás és a gazdasági szuverenitás kérdése. 

Nyugat-Európában azonban a gazdasági nacionalizmus továbbra is gyanús, főképpen mivel esélyt ad a posztszocialista térség felzárkózásának. A Fidesz gyakorlatilag társtalanul küzdött a nyugati politikai térben, szövetségesei sem abba az irányba húztak, amerre a korábbi magyar kormánypárt haladt.

A jövőre kitérve Molnár Attila Károly úgy vélekedett: „valószínűleg 

nem a hitbeli elkötelezettség lesz a legfontosabb szervezőerő a politikai kereszténységgel összefüggésben, hanem az életformához való ragaszkodás. 

A család, a gyermekvállalás, a munka, a tanulás és a helyi közösségek védelme ma is sok ember számára vonzó. Európában a kulturális kereszténység valószínűleg erősebb politikai kötőanyag lehet, mint a vallás gyakorlása. Azt kell zászlóra tűzni, ami érthetően elmondja a választóknak, hogy mit képvisel a keresztény politizálás.”

Molnár Attila Károllyal nemrég a Mandiner is interjút készített, ameyet ide vagy az alábbi cikkajánlóra kattintva olvashat el:

Ezt is ajánljuk a témában

A Tisza-mozgalom a keresztény eretnekmozgalmak politikai változata – Molnár Attila Károly a Mandinernek

Ezt ne hagyja ki!

A Tisza-tábort a bosszúvágy tartja össze Molnár Attila Károly eszmetörténész szerint. A vele készült beszélgetésben szóba kerülnek a Tisza győzelmének és a Fidesz választási vereségének okai, Orbán Viktor politikai teljesítménye, a terjedő áldozatkultusz és a terápiás társadalom És persze a kérdés: mire kell figyelnie a konzervatívoknak?

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
auditorium
2026. július 06. 10:40 Szerkesztve
Kitűnő, találó irás, akkor is ha "eszmetörténész" v. "szellemtörténész" (historian of idea, Ideenhistoriker) irta. Eredetileg a Néppárt is keresztény gyökerekkel rendelkezne, de elfelejtette a koaliciós kormányokban. Az egyre növekedő bevándorlótömeg miatt már félnek sok eu-i országban kihangsúlyozni a "judeo -keresztény értékeket". Ilyen formában találjuk a német Grundgesetzben az erre vonatkoző passzust. Az EU-tagországokban már az óvodásokat is a nemek "csereberéjére" oktatják. Szomszédunk öt éves Alessandroja napok óta azt hajtogatja, hogy őt Jessicának hivják. Ő Jessica. Demokratikus szülei meglepődtek. - Na tessék, kell nektek már az óvodában genderelmélet ? Igy kezdődik, majd babát adnak neki, lányos ruhát akar és kifesti magát, később fülbevalót akar mind a két fülébe és és pubertás kor előtt östrogén hormonkezelést. 18. szül.év után OP. Az iskolában pedig társai kigúnyolják vagy kiközösitik. A deviánsok pedig bulikon bedrogozzák és örülnek a "pipihúsnak".
Válasz erre
2
0
kobi40
2026. július 06. 06:27
Akkor mitől keresztények, mitől drmokraták?
Válasz erre
0
0
billysparks
2026. július 05. 22:50
Egyébként jómagam is amatőr műkedvelő eszmetörténetet kutató ember vagyok, én eszmerevolúciónak hívom, harmadik regényem végére be is szuszakoltam a nézeteimet arról, hogyan vált a liberalizmus a nyugati kommunista pártok prédájává. A hatvanas évek végén a francia kommunista párt szakadása után Marchais meghirdette a sztálinista vonaltól való elszakadást és kihirdette, hogy legitim választásokon kell győzelmet aratni liberális, zöld vagy szocdem néven. Ha a magországokban nyernek, akkor egyesíteni kell Európát, határok nélkül, közös pénzzel, közös ideológiával ... Ez ugye meg van. Ennek hatására csúsztak a kereszténydemokraták balra. Amúgy teljesen hiteles amit a Fideszről írt. A cseh barátnőm kérdezte is, hogy mi van Orbánnal? Amióta veszített, Babis sem valami aktív, ami Csehország patriotizmusát illeti. Valahogy megült az egész, vagyis, Orbán volt a motorja az európai szabadségeszménynek. Nem véletlen öltek annyi pénzt és energiát a titkosszolgálatok Orbán bukásába.
Válasz erre
6
0
billysparks
2026. július 05. 22:26
A Cím alapján azt hittem, valami fidesz felszopó írás ez a cikk, de elolvasva teljesen rendben van és amit a végén a Fideszről mond, az is ül. Ez egy jó cikk. Ilyenből lehetne több is a Mandineren.
Válasz erre
5
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!