Íme a magyarországi ellenzéki kisokos demokráciaféltőknek!

Nyugaton, de kicsiny kelet-közép-európai, fene se tudja milyen autokráciánkban is gyakorta elhangzik a közkeletű megállapítás, hogy ma Magyarországon nincs politikai alternatíva.

Orbán Viktor Fidesz–KDNP-s konglomerátuma leválthatatlan.

Gránitszilárdságú a rendszer, a csatársorban jelen pillanatban 133+2 bátor emberrel.

Az ebben kételkedők pedig ne hitetlenkedjenek, punktum.

Meggyőzi őket Lendvai Ildikónk, Kéri Lászlónk, Csintalan Sándorunk, Herényi Károlyunk és Bokros Lajosunk az ATV-ben. Akik nem láttak még ilyet, ők se csüggedjenek, művészeink – Szirtes Ági, Parti Nagy Lajos, Fodor Tamás – elmesélik, milyen is (volt) ez. De az akadémia szerelmesei sem maradnak táplálék nélkül: Körösényi Andrásnak, Filippov Gábornak köszönhetően.

Van azonban egy remek hírem.

Nem akárkivel, Vona Gáborral, aki gárdamellényét levetve, a Spinoza-házban megkeresztelkedve ismét bemutatja a harmadik utat.

Azt, amit kikövezett előtte Puzsér Róbert a Sétáló Budapesttel, de Schiffer András, Karácsony Gergely, Lányi András is a Lehet Más a Politikával (1.) és a Párbeszéd Magyarországérttel (2.).

Ambrózy Áron hiányolja a nóvumot, miközben épp e rendszerben hagyta háta mögött Vona szélsőjobboldali énjét, s lép be a huszonegyedik század második évtizedének negyedik évébe a Második Reformkor (3.).

Generációs pálforduláson mennek keresztül az egykori Vona-tanítványok is, például: a Jobbik–Konzervatívok (4.). Már nincs cigánybűnözés, zsidólistázás – az orosz vonal alább hagyott. Van helyette állítólagos konzervatív, polgári gondolkodás, ami olyan Magyarországot képezne, s ami a tradíció, a normalitás és a józan ész pártján áll.

Szentesi Zöldi László állítja, több szót egyáltalán nem érdemes rájuk vesztegetni, mert végük van, mint a botnak.

Pedig ugyancsak Vona-tanítványok bizonyítják, lehet még hova hatványozni az áljobboldalt: Polgári Válasz (5.), Reformerek (6.) neveken. Bencsik János elpártolt, Varga-Damm Andrea még a felszínen van. Mint az igaz Jobbik-tanokat képviselő Toroczkai László Mi Hazánk Mozgalma (7.), akik, ha szükséges, utcákat masíroznak végig az ajánlóívekért.

A parizerkultúra meghonosítója, Jakab Péter a Nép Pártján (8.) élén maradt, ám a Brüsszelt megállító Volner János Huxitja elsüllyedt.

Azonban a fene se tudja milyen autokráciánk az állítólagos baloldalon szintén pártokat szült. Például az MSZP-ből (9.) kinőtt munkáspártokat (10., 11.) – vagy az MSZMP-ből átalakult szocialistákból kiváló, Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalícióját (12.), Szanyi Tibor-féle Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalmat (13.), a Mesterházy Attila és Szakács László vezette Szocialisták és Demokratákat (14.), illetve az Ujhelyi István által gründolt Esély Mozgalmat (15.).

Martin Ethelwolf úgy véli, az álbaloldaliak anyagi, politikai haszon reményében jogfolytonosságot tartanak fenn a régi baloldallal.

Talán a Momentum Mozgalomra (16.) gondol?

Ki tudja, mindazonáltal nekem úgy tűnik, akad némi rés, amit a kétfarkú kutyák (17.) befüstölnének, szájber tér, amit a Megoldás Mozgalom (18.) technokratái bespamelnének.

És érkezik Manfred Weber legújabb reménysége: Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Néppártja (19.), nem kell sokat erre se várni.

Akárhogy is számolom, akármennyire is hihetetlen,

Persze, listám közel sem teljes, ám ennyit az alternatívahiányról.

Hogy e sokaság pedig mégsem cáfol rá Lendvaiékra, Szirtesékre, Körösényiékre, nem, nem a gránitszilárdságú rendszeren, a kormánypártok csatársorán múlik, hanem e pártok vízió- és innovációhiányán.

Hiszen a harmadik utasság, a Jobbik-, az MSZP-szalámizás, a kalózpártiság, a hídképzés épp annyira hiteltelen fejlődéstörténet, mint a politikai rendszert forszírozó demokráciaindex-képzések.

Ezért tűnhet nem csupán Nyugaton, de idehaza is fene se tudja milyen autokráciának a demokráciánk.

Egyrészt-, másrésztmentesen.

Nyitókép: Facebook