Gulyás Márton azzal vádol, hogy „dehumanizáltam”, pedig csak feltettem egy kérdést, amire képtelen válaszolni

Furcsa performansszal jelentkezett a minap a szélsőbaloldali eszméket képviselő Gulyás Márton. Egyszemélyes stand-up estjét némi sértődöttség vezérelte talán, amiért Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője úgy döntött, nem ad interjút a Partizánnak. Hosszúra nyúló monológja közben folyamatosan kérdések megfogalmazására sarkallta hallgatóságát, s mivel kicsit magam is belehallgattam ebbe a buborékba, éltem is a lehetőséggel. Ezt kérdeztem Gulyástól: 

„Továbbra sem érzi rendkívül kínosnak, hogy politikailag elfogult, a valóságot elferdítő állításaival kiskorú gyermekek politikai indoktrinációját mozdította elő?” 

A kérdést az motiválta, hogy a balos véleményvezér – amint azt mostanra nagyjából minden hírfogyasztó magyar tudja – egy olyan kisfilm nyilatkozójaként tűnt fel (és tett furcsa állításokat), amelyet Svédországban kisiskolásoknak vetítenek, és amely mulatságos jelenségként festi le a hazaszeretetet és meglehetősen negatív színben tünteti fel előttük hazánkat. Tartalmilag alá nem támasztott állításokat fogalmazott meg, amelyek inkább vádakként hangzottak a kizárólag baloldali-liberális narratívát közvetítő, elfogult és ellenpontozásoktól mentes produkcióban. Miután pedig jelentős felháborodás övezte mindezt, tettéről hosszú ideig hallgatott, amikor pedig beszélt róla, megválaszolatlanul hagyta az egyik legégetőbb kérdést: miért volt annyira fontos, hogy svéd gyerekek előtt égessék (hazug állításokkal) Magyarországot. 

Gulyás tehát elővette műsorában az általam megfogalmazott kérdést, ami egyébként – ezt fontos leszögezni – megsüvegelendő. Jó dolog, ha még meghalljuk egymást, ha van kommunikáció köztünk annak ellenére, hogy teljesen máshogy látjuk a világ dolgait. Szóval jár a pont. De a válasz maga már rendkívül furcsára sikerült. Sőt, válasz nem is született, helyette iszonyatosan nagy bakiparádé vette kezdetét.

„Nem tudom pontosan, milyen formában használják fel ezt a felvételt az oktatásban” – kezdte válaszkísérletét Gulyás Márton, ami máris problémás. Ha ugyanis nyilatkozatot adok valakinek, pontosan tudnom kell, azt hol, milyen formában adják közre, mire használják és mire nem. Egy rutinos nyilatkozó számára ez alapvető. Első hibapont. 

Majd arról beszélt, nem gondolja, hogy attól, mert valaki fiatalkorú, befolyásolhatónak kell gondolni, olyasvalakinek, aki képtelen a kritikus gondolkodásra és az önálló vélemény kialakítására, svéd diákokról ezt gondolni pedig leegyszerűsítő álláspont. 

Merthogy nem állítottam a kérdésben semmi olyat, amivel ezen a ponton előhozakodott. Ellenben minden pszichológus (és szülő) pontosan tudja, hogy egy kisiskolás természetszerűleg még nem úgy gondolkozik, mint egy felnőtt, teljesen más kérdések foglalkoztatják, máshogy közelít és igenis szerepet játszik a neki adott információk elfogadásával kapcsolatban az intézményi tekintély: tehát, ha az iskolában arról beszélnek neki, hogy Magyarországon leépült a demokrácia, akkor azt fogja mondani, hogy Magyarországon leépült a demokrácia, hiszen azt is elhiszi, hogy XIV. Erik királyuk 1560 és 1568 között uralkodott, mivel felkészült tanárai elmondták neki, hogy ez így történt. Nincs erőteljes oka megkérdőjelezni azt, ami a tananyagban állításként szerepel. Józan gondolkodással nem várhatunk felnőtt emberével azonos kritikai gondolkodási készséget egy tízévestől, hiszen még jócskán a fejlődés időszakában van. 

Gulyás aztán hosszan értekezik erről, még a magyar diáktüntetéseket is behozza, azt példázva, hogy a fiatalok bizony tájékozottak (bár nem sok kisiskolást láttunk a diáktüntetéseken). Nos igen, fő kérdéseik bizonyára mind a magyar demokrácia minősége körül sorjáznak, s bizonnyal az egyik leggyakoribb Google-keresésük is ehhez kapcsolódik. 

A követőtábor pedig lelkesen tapsol – kevés kritikai érzékről téve tanúbizonyságot. Mindez persze retorikai szinten ügyes, tartalmilag azonban üres. 

Gulyás már megint kibújt, elkente, nem mert beleállni abba, hogy egyenes kérdésre egyenes választ várjon. De azért felkérdezne mindenkit, s hát mélyen felháborodik, ha valaki nem hajlandó elmenni hozzá s válaszolgatni neki. A jó példa pedagógiájában érdemes lenne hinni. 

A teljesen képtelen állítás azonban csak a végén következett. Gulyás ugyanis azt a vádat fogalmazta meg, hogy „mindenféle módokon dehumanizálja” vitapartnerét a Mandiner munkatársa, azaz én. 

Gulyás Márton kedvéért vizsgáljuk meg gyorsan, mit is jelent a dehumanizáció, mert szemlátomást fogalma sincs róla. (Nagyot akart mondani, nagyon ciki lett az eredménye...) A fogalom azt takarja, amikor valaki embertársának emberi voltát kérdőjelezi meg, sőt, egyenesen tagadja azt, megfosztva legalapvetőbb méltóságától is és eltagadja tőle mindazt, ami az embert emberré teszi. Alávaló, aljas, vállalhatatlan tett. Borzalmas történelmi idők és rettenetes emberek sajátja. Ennélfogva pedig az a helyzet, jogos elvárásként merül fel, hogy 

Akkor jár tehát az igazi jópont, ha lesz bátorsága végre egyenesen választ adni a kérdésre és ha lesz bátorsága a bocsánatkéréshez. Műsorában úgyis lelkesen írt és borítékolt leveleket, nyugodtan fogalmazzon meg és postázzon számomra egy olyat, amelyben elegánsan bocsánatot kér. Várom, várjuk!

(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)