Egyéves a Dobrev-projekt: elemzőket és politikusokat kérdeztünk az árnyékkormány eddigi teljesítményéről

2023. szeptember 16. 09:48

Szanyi Tibor szerint az árnyékkormány eddigi teljesítménye közel nulla. De Jakab Péternek sincs sokkal jobb véleménye a különös formációról.

2023. szeptember 16. 09:48
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Még szerencse, hogy a napokban változás történt az épp most egyéves árnyékkormány szerkezetében és összetételében – Kocsis Cake Olivió kapta a környezetvédelmet és a klímaügyet, Oláh Lajosé, az előbbi témák korábbi felelőséé maradt a mesterséges intelligencia és az innováció, Varga Ferencé lett az elhunyt Kordás László helyett a bér- és munkaügyi árnyéktárca –, mert így legalább némi figyelem fordítódott Dobrev Klára projektjére, hiszen az utóbbi időben meglehetősen nagy csend övezte a ténykedését. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ez annak ellenére is igaz, hogy az elmúlt hetekben is gőzerővel gyártották a közleményeket, tartották a sajtótájékoztatókat, az árnyékminiszterek szerepeltek a baráti tévé- és rádióműsorokban, de mostanra mintha kissé kifáradt volna ez a kezdeményezés. 

Nemsokára elkészül az árnyékkormányprogram

Dobrev Klára árnyékkormányfő ugyan igyekszik komolyan venni és vetetni magát, de inkább pártelnöki feladatokat lát el, mintsem „miniszterelnökit”. Járja az országot, lakossági fórumokat tart, találkozik a „nép egyszerű fiaival, lányaival”, ünnepelteti magát. Ennyi idő alatt az azonban kiderült, Dobrev meglehetősen eltérő kvalitású, munkabírású, stílusú embereket választott maga mellé, így finoman fogalmazva sem egyenletes a grémium teljesítménye. 

Az árnyékhelyettesére, az árnyékkancellária-miniszterre, Molnár Csabára hárulnak az árnyékkormányzás nem látványos aprómunkái, a tervezés, szervezés, a csapat összefogása. Lehet, hogy ő emiatt és a brüsszeli elfoglaltságai mellett lép olyan ritkán a nyilvánosság elé, így nehéz az ő munkáját megítélni. Viszont az, hogy mit teljesített Arató Gergely, rövidesen kiderül, hiszen állítólag napokon belül meglesz az árnyékkormány árnyékprogramja, ennek a munkának a kooordinálását ugyanis rábízták. 

Dávid Ferenc – érdekes módon egyedül ő használja a doktori címét, holott többen is megtehetnék – kis túlzással többet nyilatkozik, mint kollégái együttvéve. 

Persze a gazdasági ügyek – ennek a területnek a felelőse – rendkívül fontosak, de a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) egykori főtitkárának mindenhez van mondanivalója, amit meg lehet számolni. Az utóbbi két-három hétben beszélt a horvát és a magyar gazdaság összehasonlításáról, az euróról, a személygépkocsik hazai forgalmazási adatairól, a kiskereskedelmi forgalomról, az inflációról, GDP-ről, s talán  ő sem tudja, mi mindenről még. S unalomig, mantraszerűen ismételgeti, hogy amit a magyar kormány, a jegybank, a szaktárcák csinálnak az úgy rossz, ahogy van. Ha néha árnyaltabban fogalmazna, hitelesebb lenne.

Vadai Ágnes látott már közelről harckocsit

A csapatban szakember még Bodnár Zoltán, aki a pénzügyeket viszi. A jegybank egykori alelnöke is kíméletlen kritikával illeti a kormányt, de meggyőzőbbnek, szakszerűbbnek tűnik, mint kollégája – ez még akkor is igaz, ha a jobboldali szakértők egészen más álláspontot képviselnek, mint ő –, és előnyére írható, hogy igyekszik elkerülni a DK-s lózungokat, még ha ez nem is sikerül mindig neki.

Rajtuk kívül még Komáromi Zoltán egészségügyi árnyékminiszter számít valódi szakértőnek. A háziorvos, s immár parlamenti képviselő hosszú évek óta perlekedik az egészségügyi kormányzattal. Ezt a feladatát meglehetős nagy aktivitással és átéléssel műveli, más kérdés, hogy mire lenne képes, ha valóban neki kellene ezt az ágazatot irányítani. S bizonyosan ért még a területéhez valamennyire az önkormányzatokkal foglalkozó Szaniszló Sándor, a XVIII. kerületi polgármestere, valamint Benedek Szilveszter mezőgazdasági mérnök, megyei közgyűlési képviselő az agrárügyek, vidékfejlesztések árnyékminisztere. De előbbi tevékenysége főleg abban merül ki, hogy a kormányt amiatt ostorozza, mert szerinte megfojtja az önkormányzatokat, utóbbi viszont alig-alig szólal meg, ráadásul idén aszály is alig volt.

A többiek inkább az eddigi politikai nyomulásuk, a Gyurcsány-Dobrev házaspárhoz való hűségük miatt lehettek árnyékminiszterek. 

Rónai Sándor (külügy) találkozott már diplomatákkal, lévén ő európai parlamenti képviselő, Vadai Ágnes (honvédelem) egykori államtitkárként látott már közelről harckocsit, Barkóczi Balázs (oktatás, kultúra) járt már iskolában, művelődési házban, Gy. Németh Erzsébet (szociális és nyugdíjügyek) is igénybe vett szociális ellátásokat, s egyszer ő is nyugállományba vonul, Varju László (energia, rezsiügyek) is bányászott egykoron. Bár épp Varjuról derült ki a minap, hogy nehéz megfejteni mi a valódi álláspontja egy olyan nagy horderejű ügyben, mint, hogy érdemes-e a kormánynak megvásárolnia a budapesti repülőteret vagy sem. Mustó Géza, a belügyekért felelős árnyékminiszter pedig valójában maga sem nagyon tudja, hogy került a posztra, a kőbányai alpolgármester szereplései valódi szakértelem hiányában abban merülnek ki, hogy nagy ritkán felolvas valamit, amivel ekézni tudja Pintér Sándort, de önálló gondolatai eddig nemigen voltak.

Ezt is ajánljuk a témában

A politikai elemzők sem tartják versenyképesnek ezt a formációt

Azt, hogy az árnyékkormány eddig nem váltotta be hozzá fűzött reményeket – nem elég hatékony, nem elég átütő –, több politikai elemző is megállapította már. Vasali Zoltán Atv Egyenes beszéd című műsorában például azt mondta, korábban azt gondolta, olyan recept lehet, amely megfelelő alternatívát kínál, de mostanra úgy tűnik, nem kompenzál, nem versenyképes. Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke hozzátette, ő a megalakításakor sem hitte, hogy működőképes lesz, bár annyit el lehet mondani, hogy legalább történt valami. 

Ám nincsenek olyan felületek, amelyek révén az árnyékkormány elér a közvéleményhez.

De megkérdeztük az ellenzéki pártokat is – beleértve a DK-t –, hogyan értékelik az árnyékkormány teljesítményét. Érdekes – vagy talán nem is annyira –, hogy a kisebb politikai erők reagáltak érdemben, a nagyobbak nem vagy elkenték a választ.

Minden más pótcselekvés

„A Nép Pártján fontosnak tartja, hogy az ellenzék kormányzati alternatívát tudjon felmutatni az Orbán-rendszerrel szemben, az ehhez szükséges programot az ellenzék a választások előtt le is tette az asztalra. Ennek megfelelően ma nem az a legfőbb kérdés, hogyan vezetjük ki az országot a megélhetési válságból, hanem az, mikor kezdhetjük el a megvalósítást. Az ellenzéki pártok azt mondják, várjunk a parlamentben 2026-ig, nyújtsunk be soha meg nem szavazott szakpolitikai javaslatokat, tartsunk sajtótájékoztatókat, a nép meg húzza ki valahogy még három évig. 

A Nép Pártján ezzel szemben azt mondja, nem a parlamentben kell ülni, hanem járni kell az országot, gyűjteni kell a Fidesszel elégedetlen többséget, 

és ki kell harcolni minél hamarabb az új, előrehozott országgyűlési választást. Ez az egyetlen út, hogy a valós társadalmi támogatottsággal rendelkező ellenzék – és ne egy párt – olyan szakértői kormányt állíthasson fel, amely immár valós felhatalmazás birtokában kezdheti el a válságkezelést. Csak ennek van értelme, minden más pótcselekvés” – írta Jakab Péter pártja.

Az MSZP azt válaszolta, az ilyen értékelés mindig a választók feladata, a párt a társadalmi problémák megoldásával, a lakossággal való aktív kapcsolattartással foglalkozik. Az LMP nagyjából hasonlóan reagált. 

A teljesítménye közel nulla

Az ISZOMM elnöke, Szanyi Tibor azt írta: „A testület valóban újszerű a hazai politikai arénában, azonban tisztázni érdemes, vajon ez mennyire képes betölteni olyan szerepet, amely annak őshazájában, az Egyesült Királyságban kialakult? Nos, a DK ún. »árnyékkormánya« a politikai fogalomrendszerben inkább egy tanácsadó testület, avagy sajátos elemzőtársaság, mintsem lefedné a tényleges kormány minisztériumait, illetve hogy elmondaná, hogy az adott kormányzati intézkedéshez képest mit kellene tenni. Nevezzük hát őket inkább hatáskör nélküli bírálóbizottságnak.

Ez az »árnyékkormány« a valódi kormány szidalmazásában kétségkívül jeleskedett, ám ezzel a teljesítményét (?) nagyjából le is fedi. 

Hogy egy konkrét példával világítsam meg, a tényleges kormány most indítja útjára a Neumann Jánosról elnevezett innováció-fejlesztési programját, amelynek minőségéről az »árnyékkormány« felől egy hangot sem hallottam, arról meg végképp semmit, hogy e téren a DK esetleges kormánya mit kívánna tenni, miközben lépten-nyomon utalgatnak Magyarország modernizációjának szükségességére.

Összegezve tehát Dobrev Klára ún. »árnyékkormánya« semmiképp sem nevezhető árnyékkormánynak, ám ha mégis az lenne, úgy a teljesítménye közel nulla. Az igazat megvallva az érintettektől eddig egyetlen markáns, megjegyezni érdemes mondatot sem hallottam, illetve nem találkoztam a magyar társadalom szociális jóllétét előrevetítő elképzelésekkel, így részükről a baloldali alternatíva igénye sem látható.”

A Wikipedia szócikke

A Kutyapárt azt írta, csak a Wikipédiára tudnak hagyatkozni, és csatolták a szócikket. Eszerint „2022. szeptember 16-án a Demokratikus Koalíció bejelentette, hogy árnyékkormányt alakít, erre a párt elnöksége Dobrev Klárát kérte fel, aki el is fogadta a felkérést. 2022. szeptember 19-én Dobrev Klára bemutatta árnyékkormánya 16 tagját.

2022. október 29-én az árnyékkormány elindította a rezsimentő akcióját, amivel a rászoruló családok számlájának kifizetését támogatták a téli időszakban. 

A rezsimentő alapba a párt szimpatizánsai és tagjai küldtek támogatásokat, melyekből az akció végére több mint 20 millió forint gyűlt össze. Az árnyékkormány rezsimentő alapja körülbelül 500 családnak nyújtott segítséget.”

Nyitókép: Facebook
 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2023. szeptember 16. 16:43
Nem kell ehhez sok szakértés. Az árnyékkormány értelmetlen a parlamenten kívül.
Ergit
2023. szeptember 16. 15:43
Volt egy olyan kabaréjelenet anno: "Hogyan nem találkoztam Bartók Bélával?" Ennek mintájára: "Hogyan nem kormányzott a DK árnyékkormánya?"
Ergit
2023. szeptember 16. 15:36
12+1 magas díjazású ingyenélő gereblyézi a vizet....
Osztap_Bender
2023. szeptember 16. 15:19
Vajon böszme elölről, hátulról vagy oldalról " árnyékolja be "az árnyék miniszterelnököt"? Vajon az "árnyékolás" helyszíne mellett ott vannak a sörétes, szemkilövető puskák is görényi tábornokkal együtt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!