A Helsinki Bizottság belesikoltott a fullasztóan forró levegőbe – hatalmas bajban lesz Soros-szervezetek nélkül Magyarország!

Az 1980-as években érkezett meg Magyarországra Soros György és a pénze. Mivel az MSZMP csak úgy engedte be a filantróp dollárjait, ha egy hivatalos állami szerven keresztül gurulnak, így létrehozták az MTA-Soros Alapítvány Bizottságot. Ekkor még sokaknak úgy tetszett – és kétségtelenül volt is ilyen bukéja –, hogy ezek az összegek a magyar ellenzéki gondolat szárba szökkenésének, a kommunizmus lebontásának eszközei, ezért mai szemmel nézve a negyven évvel ezelőtti Soros voltaképpen a szövetségesünk volt.

Orbán Viktornak előszeretettel róják fel 1989-90-es oxfordi Soros-ösztöndíját, ami akkor messze nem a nyílt társadalom és a globális pénzügyi gyarmatosítás igenlésével volt egyenértékű, hanem a bolsevista tömbből kiszakadó nemzet leendő politikusa tanulmányainak finanszírozását jelentette.

Nem tudom, vajon Soros már eredetileg is olyan világot képzelt-e, mint ami felé most terelgeti a glóbuszt, és például az LMBT-gondolat piedesztálra emelésében mekkora szerepet játszott saját fiának nemi irányultsága. Tény, hogy az egykori antikommunistából mára a hagyományos, konzervatív-keresztény-nemzeti modell legkérlelhetetlenebb ellensége lett.

Civil szervezetek, EP-képviselők, sőt hazai kitartottak mindig egy irányba mutató és sajnos elég hatékony tevékenysége utal arra, hogy van szándék – nem is eredménytelenül – a szexuális aberrációk, a migráció, a keresztényellenesség, sőt újabban a háború támogatására; szóval, tettel egyaránt.

A tőzsdespekuláns egyenes ívű terjeszkedése azonban most, talán először, mintha megtörne. Alex, az új vezér úgy döntött, részben kivonul Európából; csökkenti a személyzetét és a rá áldozott forrásokat.

Ez természetesen hisztérikus reakciót váltott ki a köldökzsinórjukon függő honi szervezetekből. Az egyik emblematikus Soros-bébi, a Helsinki Bizottság rögtön belesikoltott a fullasztóan forró hazai levegőbe. Szó sem lehet visszavonulásról éppen most, amikor zajlik az ukrán háború, s annak hátterét csak ők tudják elmagyarázni. Amikor Lengyel- és Magyarországon folyik a jogállamiság leépítése (borzasztó alacsony hatékonysággal, hiszen már évtizede építik le, és mégis minden héten sikerül valami újat leépíteni), és Olaszországban szélsőjobboldali kormányt választottak.

Egysíkú érvrendszer, mindig ezzel jönnek; talán Alex is úgy vélte, hogy

Nálunk rendszeres, ellenőrzött választások, sajtó-, szólás- és fesztiválszabadság, sőt a nyugatinál szélesebb körű vallásszabadság dívik. Lengyelországban ősszel lesznek választások, ahol könnyedén visszaállhat a demokrácia, ha ne adj' isten a Jog és Igazságosság veszít. (Ezzel persze utólag semmissé téve az érveket, hiszen milyen diktatúrát lehet szavazással leváltani?) Az olaszoknál csípőből leszélsőségesezett Fratelli d’Italia elég magabiztosan nyert, ráadásul ha azt nevezzük szélsőjobboldalinak, amit Meloni csinál, vajon mit mondana rám a Helsinki Bizottság?

A jogállamiság pedig egy olyan, soha tisztességesen nem definiált fogalom, amit bármikor és bármire rá lehet fogni; mint amilyen pár évtizede volt a náci és fasiszta, amik mára eléggé elkoptak. Kérdés, vajon a vegyes magyar választási rendszer mennyivel kevésbé jogállami a csak egyéni körzetes britnél (jó, ők azóta már ki is léptek az EU-ból), a teljesen átláthatatlan németnél, vagy a franciánál, ahol a Nemzeti Front 13 % feletti támogatással 2012-ben 2, 2017-ben 8 mandátumot szerzett az 577 tagú nemzetgyűlésben. A magyar alkotmánybíróság működésének bírálatakor megfeledkeznek arról, hogy több országban egyáltalán nincs ilyen testület.

Alex döntését mi sem értjük, hatalomátvételekor ugyanis a politikai vonal erősítésére tett ígéretet. Lehet, hogy úgy ítélte meg, szükségtelen az NGO-k (nem kormányzati szervezetek) pénzelése, hiszen az ideológia – sőt a személyek is – olyan sikeresen váltak mainstreammé és épültek be a hatalomgyakorlásba, hogy az NGO-k „GO”-kká váltak; ellátják a feladatot külső stimulálás nélkül is.

A magyar szál ebben kicsit kakukktojás, velük talán éppen az a problémája Sorosnak, hogy ablakon kidobott pénznek érezheti a befektetést. Ő alapvetően üzletember, ha nem jön az eredmény, nem szórja a zöldhasúakat nem működő projektekre és tehetségtelen emberekre.

Úgy látszik, alkalmas magyar nincs, aki beálljon zsoldosnak. Ez jó hír.

Azt azért nem lehet elvitatni tőlük, hogy a közbeszédben rengeteg kárt okoztak, megmérgezték a diskurzusokat, de a politikai hatalomátvételhez ez kevés volt. Most, akik eddig ebből éltek, megriadtak, mert nem értenek máshoz. (Kiderült, hogy ehhez sem eléggé.) Különös szívfájdalommal még tudatják a fukar gazdival, hogy bizony az alapítvány visszavonulása azt is eredményezheti, hogy „megerősödhetnek a ma még marginális abortuszellenes és LMBTQ-jogokat ellenző szervezetek”, ezzel végül is beismerve:

Az érzések tehát ambivalensek: Soros kivonulása lehet meghátrálás is, de a „gép forog, az alkotó pihen” madáchi szentenciája is rejtőzhet mögötte. Az idő majd eldönti, melyik verzió igaz.

Azt mindenesetre díjaznám, ha Alex beleszeretne valami szép szőke hölgybe, családot alapítana, és megvilágosodna a konzervatív értékeket illetően. Akkor módosulhatna az alapítvány irányvonala, már ha hihetünk Marxnak, hogy a lét határozza meg a tudatot.

(Nyitókép: AFP/Getty Images/Bennett Ragli)