„A Szkeptikus Társaság arra szerveződött, hogy szembe forduljon azzal, aki nem az ő elveiket vallja. Ami eltér a materialista, liberális nézőpontjuktól, azzal szemben nincs tolerancia. Lehet szkeptikusnak lenni, de akkor tényeket kellene felmutatni, nem pedig ítélkezni” – mondta Bagdy Emőke a 24.hu-nak adott interjúban azzal kapcsolatban, hogy a Szkeptikusok Társasága idén neki ítélte az úgynevezett Laposföld-díjat.
„Ha nem azt mondom, amit ők gondolnak, megkapom a megbélyegzést”
Arra a kérdésre, hogy politikai támadás érte-e, a klinikai szakpszichológus azt felelte: „Nehéz ezt kitalálni”. Emlékeztetett, hogy a CitizenGO keresztény-konzervatív szervezet tagjai több mint 22 ezer aláírást gyűjtöttek össze, hogy így demonstrálják a mellette való kiállásukat. „Itt világnézeti különbségről van szó, vegyük már észre. A jelenleg uralkodó liberális világnézet nem egyezik azzal a sajátos nézőponttal, amit én képviselek. Az embert ugyanis pszichológusként biopszichoszociális és spirituális lénynek tartom” – kommentálta a Laposföld-díjat.
A professzor arról is beszélt, ezt az egészet nem értelmezi politikai lejárató kampánynak, nem akarja annak látni, mert akkor az is bizonyítható lenne, hogy ő is egy párthoz tartozik; miközben ő a pszichológiai esküje és szakmaisága alapján ítéli meg az eseményeket. „Miért nem engedik nekem ezt a fajta függetlenséget?” – tette fel a kérdést, amelyre szerinte a válasz úgy szól: mert nincs tolerancia. „Mert ha nem azt mondom, amit ők gondolnak, megkapom a megbélyegzést” – hangsúlyozta.
Bagdy Emőke igennel válaszolt arra a kérdésre, miszerint a liberálisok rajta vezették-e le a saját frusztrációjukat.
„A megfélemlítés légkörét teremtették meg: mondd azt, amit a másik, különben nem tartozol közénk. Ezt a gyermekkoromból, az ötvenes évekből nagyon jól ismerem” – fogalmazott.