New York után Washingtonban is bemutatták a magyar sikerfilmet

2023. május 27. 16:48

Harmadszor vetítették az USA-ban teltház előtt a Hadik című filmet.

2023. május 27. 16:48
null

Pénteken a washingtoni Kossuth Házban mutatták be a a Hadik című magyar történelmi kalandfilmet.

A hazánkban márciusban bemutatott alkotást már több magyar közösség is láthatta az Egyesült Államokban. A héten a Florida állambeli Sarasotában, azt megelőzően a Magyar Film Napja alkalmából a New York-i magyar kulturális központban, a Liszt Intézetben, legutóbb pénteken pedig Washingtonban vetítették a filmet. 

Az eseményen részt vett a film egyik Amerikában élő szereplője, Bordán Lili, aki a vetítés után tartott közönségtalálkozón elmondta, szerinte fontos, hogy olyan alkotások készüljenek, mint a Hadik, amelyek kevésbé ismert magyar történelmi eseményekről, személyekről szólnak. 

Az alkotást a tervek szerint még Los Angelesben, valamint a kanadai Torontóban is vetíteni fogják

– mondta Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója.

(MTI)

Nyitókép: Takács Gergely

Mandiner éves előfizetés, féléves áráért!

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik