Miniszterelnök-jelölti egyetértést és adóemelési javaslatot hozott a sokat várt baloldali vita

2021. szeptember 12. 20:04

Akárhogy erőlködött a műsorvezető, nem vitáztak egymással a baloldali kormányfő-jelöltek. Jellemző, hogy az egyetértés és az adóemelés szó hangzott el legtöbbet. Utóbbi kapcsán Karácsony bejelentette: az nem lehet, hogy Magyarországon legyen a legalacsonyabb a társasági adó. Összefoglalónk.

2021. szeptember 12. 20:04
null

Kereki Gergő tudósítása.

Megkezdődött a baloldali előválasztás első vitája. A vitát Simon András vezeti, aki a 2010-es kormányváltás idején igazolt az akkor még balliberális vezetés alatt álló jegybankhoz. Simon 2010. április 5-től lett a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs igazgatója és szóvivője. Az Egyesült Államokban gyakran van arra példa, hogy ellenoldali műsorvezető vezeti a demokrata, illetve republikánus vitákat. A szervezők itt végül nem kockáztattak.

Bemutatkoznak a jelöltek: nyelvtudás, kormányzóképesség, miskolci gyökerek

Karácsony bemutatkozó életrajzában szerepelteti a vitatott, az Oktatási Hivatal szerint jogsértő egyetemi alkalmazását. Kihagyta viszont, hogy Gyurcsányék tanácsadója volt évekig.

Fekete-Győr bemutatkozásában kritizálja az elmúlt harminc év politikai elitjét. Ez azért furcsa, mert most velük szövetségben indul a választáson.

Dobrev a nyelvtudását és kormányzóképességét hangoztatja életrajzában, de férje kormányzati múltját nem említi.

Jakab Péter a magyar vidék hangjának nevezi magát, és miskolci gyökereit hangoztatja. Eddig azonban élete összes parlamenti választását elvesztette szülővárosában.

Ez lenne az ellenzéki jelöltek első három lépése

Jakab a DK fő programpontjával, az alkotmány átírásával indított. Azt állítja, ő maga döntene a független intézmények vezetőiről, Dobrev is erről beszélt a minap az Inforádió műsorában. Erről bővebben itt olvashat. Az egészségügy állapotát kritizálja, szerinte a tönk szélén van, ez a pont is előkerült Dobrev már említett interjújában.

Márki-Zay Péter szerint a Fidesz terroristákat fogadott be, de ezeket nem nevesíti. Felemeli a szavát a korrupció ellen.

Karácsony Gergely nagyon boldog, hogy a leendő szövetségesei is eljöttek. A főpolgármester uniós segélyt akar lehívni. Ha kormányfő lesz, utasítani fogja az adóhivatalt, hogy zárolja azok bankszámláját, akik közpénzből gazdagodtak. Szerinte ki kell mondani az Alaptörvény közjogi érvénytelenségét. Ezt Dobrevék már hetek óta mondják.

Fekete-Győr szerint kormányzással fog indulni az új kormányzás

Fekete-Győr András az új politikai generáció miniszterelnök-jelöltjének nevezi magát. Beköltöztetné a korrupcióellenes ügyészséget a Karmelita Kolostorba, és beengedné a független újságírókat a parlamentbe (szerk.: arról nem tesz említést, hogy korábban miért járt be szerkesztőségekbe újságírókat fenyegetni). Egyébként Fekete-Győr szerint kormányzással fog indulni az új kormányzás.

A Momentum elnöke a gyermekvédelmi törvényt azonnal hatályon kívül helyezné.

Dobrev már beszéde elején arra utal, hogy nem lesz parázs vita

Szerinte megnyugtató volt hallgatni a többieket, mert nagyon sok mindenben ért egyet velük. Azt hangsúlyozza, hogy ő látott már kormányzást. Ez igaz, hiszen férje, Gyurcsány Ferenc évekig volt Magyarország miniszterelnöke. Dobrev Karácsony 99 százalékos szlogenjét is a sajátjává teszi. Hangsúlyozza: „egyetértek Gergővel”. 

„A tehetséges cégeket kell előnyben részesítenünk a kormányváltás után” – mondja Fekete-Győr András. Szerinte a versenyképes cégeket kell támogatni. A Cseh Katalinhoz köthető cégháló uniós pénzekből való gazdagodására senki sem kérdez rá. Így érdemi vita nélkül folytatódik a show.

Dobrev: Az Alaptörvény alkotmányellenes

Továbbra sincs semmiféle vita a jelöltek között, Dobrev ki is mondta, hogy „az Alaptörvény alkotmányellenes”, és ebben egyetértés van közöttük.

Dobrev „trükkös” akar lenni a kampányban. Emlékezetes, hogy férje a trükkök százairól beszélt a 2006-os választási kampány kapcsán az őszödi beszédében.

Reklámszünet, az első blokk nem hozott meglepetést, Gyurcsány régóta hangoztatott radikális, alkotmányosságit lebontó programja látszik érvényesülni az ATV stúdiójában. Bár eddig Karácsony óvatosan fogalmazott az Alaptörvény és a jogállamiság kérdése kapcsán, a vitán már ő is befarolt a DK és Dobrev mögé: szerinte ki kell mondani az Alaptörvény közjogilag érvénytelenségét. Alkotmányjogi érveket viszont nem sorakoztatott fel, hogy mégis milyen alapon lenne érvénytelen az Alaptörvény.

Folytatódik a miniszterelnök-jelöltek egyetértése

A közönség soraiban a Gyurcsány-korszak számos ikonikus alakja bukkant fel. Simon a balos Egyensúly Intézet tanulmányát idézi. A szegénység elmúlt évtizedben bekövetkezett, Eurostat által is igazolt csökkenéséről nem beszélt. A februári adatok szerint drasztikusan csökkent hazánkban az anyagi nélkülözésben élők aránya. Erről bővebben itt olvashat.

Dobrev jól működő egészségügyről, oktatásról beszél, és arról, hogy a „papa rántott húst” kap. Ma Magyarország egy olyan család, ahol szerinte van munkanélküli.

Jakab elengedné a férfiakat 40 év után nyugdíjba, de pártja a nők 40 év utáni nyugdíját sem szavazta meg.

A Jobbik-elnök egy nagyon eredeti javaslattal is előjön: „több pénzt kell adni a magyar embereknek”. Emlékezetes, 2002-ben az MSZP is ezzel a szlogennel kampányolt.

Így emelnék az adót a jelöltek

Márki-Zay szerint adóemelésről a választási győzelem érdekében szó sem eshet a kampányban, ez rímel Dobrev „trükkös” gondolatára. Karácsony egyébként már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy visszahozná a többkulcsos szja-t, ami elemzések szerint már a középosztálynak is jelentős adóemeléssel járna. Emellett a vállalkozásokat terhelő társasági adót is megemelné, és bevezetne több új adónemet is, például a zöldadót és a vagyonadót. Karácsony a vasárnapi vitában ki is jelenti: az nincs rendjén, hogy Európában Magyarországon legyen a legalacsonyabb a társasági adó.

Fekete-Győr négynapos munkahéttel érné utol Európát.

Dobrev szerint az osztrák gyerekek tudnak úszni, míg a magyarok nem. Az  elitgimnáziumokra koncentrálást kritizálja, Karácsony gyermeke pár hete épp egy ilyen fizetős magániskolában kezdte meg a tanévet.

Jakab Péter nem tenne különbséget az emberek között etnikai hovatartozás alapján.

Márki-Zay vitázni próbált az adókkal kapcsolatban, de Simon rögtön leintette.

Márki-Zay egyébként a vita korábbi pontján arról beszélt, hogy nem szeretné, ha adóemelésről esne szó a kampányban, miközben Karácsony már bejelentette az szja és a társasági adó megemelését is. Márki-Zay ezen mondata egyébként épp a főpolgármester egy korábbi, migránsok befogadásával nyilatkozatára hajaz. Karácsony a Zeitnak arról beszélt: bár a bevándorlók jogait mind a hat ellenzéki párt fontosnak tartja, de inkább nem kampányolnak ezzel, mert azzal nem lennének népszerűek.

A műsorvezető bejelenti: engedélyezi a vitát

A műsorvezető bejelenti: engedélyezi a vitát. Dobrev viszont nem a többiekkel bocsátkozik vitába, hanem továbbra is csak a kormányt kritizálja. Nemzeti tőkésekre szerinte nincs szükség, bár férjéről és családi gazdagodásukról nem ejt szót.

Jakab Péter szerint nem alacsonyak az adók Magyarországon, Deutsch Tamást „hosszúhajú srácnak” nevezte.

Márki-Zay Péter szerint nagy erénye a jelenlegi kormánynak, hogy csökkentette a családokat terhelő adókat. Karácsony rögtön félbeszakítja, hangsúlyozza, hogy ő ezért nem dicsérné meg a kormányt.

Karácsony a milliárdos Bojár Gáborra hivatkozva érvel az adóemelések mellett

A főpolgármester arra hivatkozik, hogy beszélt a milliárdos Bojár Gáborral, aki szívesen fizetne több adót. Karácsony szerint Bojár tisztességesen szerezte a vagyonát, ám Bojár üzletei az 1980-as években korrupcióval indultak, ezt maga vallotta be egy HVG-nek adott interjúban: „ennyi év után bevallhatom, hogy az első megrendelésünk után – amely még itthon volt 1982-ben, és a Paksi Atomerőmű csőrendszereinek tervezéséhez szállítottunk szoftvert – vissza kellett adnunk tíz százalékot.”

Részlet az említett HVG-interjúból
Részlet az említett HVG-interjúból

A napokban az elektromos rollerét megfürdető Fekete-Győr kezdi a reklámszünet utáni részt azzal, hogy „Magyarország hogyan lesz okosabb ország”. Fekete-Győr szerint a magyar egészségügyben is rendszerváltás kell, a magánkórházakat pedig be kell vonni az állami finanszírozásba, Gyurcsány 2006-ban hasonló elveket hirdetett meg. 

Dobrev ismét a teljes egyetértést mondja ki a résztvevők között. Ő is egészségügyi rendszerváltást sürget. 

Jakabnál a szó: továbbra sem vitatkozik Dobrevvel, aki egyébként végigbólogatja a Jobbik-elnök mondandóját. Jakab az Orbán-rendszer halálos áldozatairól szól, akiket Orbánék „megöltek”.

Márki-Zay Péter szerint a kormány nem veszi emberszámba a cigányságot. Szerinte felzárkóztatásra van szükség. Az egészségügy kapcsán a magánegészségügy bevonását szorgalmazza, kanadai tapasztalataira hivatkozva.

Karácsony: úgy tűnik, ebben a kérdésben sincs sok vita közöttünk.

Karácsony az oktatásról azt mondja, hogy „amit Klára mondott, az nagyon fontos”,

majd a pedagógusok béremelését szorgalmazza.

Dobrev a DK javaslatát vinné át a koalíciós egyeztetésen, majd hozzáteszi: „azt hiszem, hogy mindannyian egyetértünk az oktatás és az egészségügy hosszú távú terveiben”.

Meglepő, de nem a Mészáros Lőrinc szó a leggyakrabban elhangzott kifejezés vasárnap este, hanem az egyetértésé.

Jakab szerint nincs szükség a gyermekvédelmi törvényre, hiszen egyetlen iskolában sem népszerűsítették még az LMBTQ-ideológiát. Ez egyébként tényszerűen sem igaz, ahogy arról már korábban beszámoltunk a fővárosi Eötvös József Gimnáziumban, a Dózsa György Gimnáziumban és a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Szakgimnáziumban is felütötte már a fejét az érzékenyítés.

Karácsony az egyetemi oktatók helyzetéről beszél

Karácsony egyetemi kérdésről értekezik úgy, hogy szombaton jelent meg a hír arról, hogy jogszerűtlenül juthatott katedrához és fizetéshez. Szerinte az oktatási rendszer igazságtalan.

Dobrev Klára is beszél az oktatásról, szerinte 2007 óta nem emelt az Orbán-kormány az illetményalapon, igaz, 2009-ig férje kormányzott, aki ráadásul elvett egy havi bért a pedagógusoktól is.

Jakab is egyetért Karácsonnyal: decentralizálni kell az oktatási rendszert.

Jakab nem bírta nevetés nélkül elmondani, hogy ő lesz végül Orbán Viktor kihívója, és nem Karácsony.

„Közeledünk a vitához”

„Közeledünk a vitához” – beismeréssel ér fel az ATV műsorvezetőjének reklámfelvezető mondata. Bár az állítólagos vita háromnegyede már lement, még mindig csak közelítünk hozzá. Könnyen lehet, hogy reklámszünet alatt lecserélik a „miniszterelnök-jelölti vita” kifejezést „miniszterelnök-jelölti egyetértésre”.

Ezt a rendszert a közpénz tartja egyben, beleértve a médiát, az építőipart. „Ha elvesszük a pénzt, a rendszer összeomlik” – kezdi Karácsony a reklám után, aki bejelenti: el kell venni a közpénzt, el kell zárni a pénzcsapokat. Arra nem tér ki, hogy ez a javaslata érintené-e a Lánchidat méregdrágán felújító, ötvenszeres előleget kapó A-Híd Zrt.-t, amelynek karácsonyi buliján részt vett egy MSZP-s helyettese is, az idén nyáron tengerből kilovagoló Tüttő Kata.

Fekete-Győr „rendszerváltó forgatókönyvről” beszél, és felcsúti pert vizionál, majd „Gergőt” emlegeti, és felveti, hogy Zuglóban miért Tóth Csabát támogatják a többiek.

Dobrev szerint, aki lopott, annak börtönbe kell kerülnie. Szerinte dráma, hogy ezt ki kell mondani. Elszámoltatást, igazságtételt követel. Visszaszerezné a pénzeket.

Dobrev úrinőnek nevezi magát, amikor korrupcióról, lopásról beszél. Arra nem tér ki, hogy a családja egy zsidóktól elzabrált villában él.

Simon ismét elmondja, hogy „mindjárt kinyitjuk a teret a vitának”. Pedig lassan véget ér a műsor.

Jakab szerint a román korrupcióellenes ügyészség „tökéletesen működik”.

Röviden megjegyzem

Több székely polgármestert vitt már el a román korrupcióellenes ügyészség úgy, hogy végül kiderült, teljesen ártatlanok voltak. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ellen például három és fél évig folytattak koncepciós eljárást. A polgármester 2016 februárjától két hónapig nem tölthette be a hivatalát, egy évig nem hagyhatta el az országot, másfél évig hatósági felügyelet alatt állt, ami azt jelentette, hogy több mint száz alkalommal kellett jelentkeznie a rendőrségen, vagyonát egy ideig zárolták. Bővebben erről itt olvashat.

Márki-Zay örül annak, hogy „ilyen hatalmas egyetértés van az elszámoltatás tekintetében”. Továbbra sem alakult ki vita, azt kivéve, hogy Hadházy Ákos végül képviselő vagy inkább főügyész legyen-e (bár nincs jogi végzettsége).

Mindenki egyetért mindenkivel

Dobrev picit odaszólt Karácsonynak annak kapcsán, hogy hozzá kell nyúlni a kétharmados törvényekhez, akár feles többséggel is, hiába hozta meg őket a Fidesz jogilag szabályosan.

Karácsony rögtön meghátrál: jelzi, egyetért Dobrevvel, majd azt mondja, hogy inkább ne jogászkodjunk.

Bárki nyeri az előválasztást, én ott fogok állni mellette ostorral – mondja fenyegetően Jakab Péter, amikor az elszámoltatásról beszél.

Fekete-Győr szerint ők színvakok akár a momentumos korrupcióra is, de nem kerül szóba Cseh Katalin neve, inkább a többiek által támogatott Tóth Csabáról beszél.

A jobbikos Jakab Péter a zuglói szocialista Tóth Csabát védi Fekete-Győrrel szemben. Fekete-Győr a mai műsor helyett inkább egy hétfői Hadházy-Tóth-vitát ajánl mindenkinek.

Márki-Zay a korábbi szocialista kormányok bizonyos politikusaiban látja az elszámoltatás garanciáját.

Karácsony a családtagok vagyonosodása kapcsán azt mondta, hogy a feleségének egy 16 éves Toyotája van. Kérdés, hogy akkor kié a két lakástulajdonának a másik fele.

A műsorvezető negyed tizenegykor, öt perccel a vita vége előtt bejelenti: kezdünk belejönni. Majd felszólítja a zárszóra az egyetértőket.

A zárszók során Fekete-Győr arról beszél, hogy ők a korszakváltás garanciái. Dobrev pedig megnyugodott: ez a vita megerősítette abban, hogy jövőre győzni fognak. Karácsony mindenkit egyesítene. Jakab pedig bejelenti, hogy bár volt ez a vasárnapi vita, de szövetségesként tekintett a többi résztvevőre, nem ellenfélként. Őt csak az érdekli, hogy végre összefogjanak.

A műsorvezető elbúcsúzik, majd megtapsolja az egyetértőket.

Függöny el.

Értékelés

A résztvevők előre bemagolt szövegekkel, előre egyeztetett témákkal érkeztek, nem alakult ki köztük országos kérdésben vita, csak egy zuglói jelölési ügyben. Jól láthatóan mindenkinek előre végiggondolt szerepe volt, és nem volt két ugyanolyan szerep. Bár a gyermekvédelmi törvény kapcsán a Jobbik máshogy szavazott, a beszélgetésen gyakorlatilag kiderült, hogy még ebben is egyetértenek. Karácsony lehet továbbra is a kijelölt befutó. Ezt a képet erősíti, hogy kampány- és városvezetési hibái egyáltalán nem kerültek szóba. A leggyakoribb szó az „egyetértés” volt. Ami a konkrét ígéreteket illeti: lesz több adóemelés is, de Márki-Zay nem erőltetné, hogy a kampányban beszéljenek erről. Dobrev már a kampányban is trükközne. És összességében még több pénz kell az embereknek.

Az ATV felvételét az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek egyetértéséről az alábbiakban tekintheti meg:

Nyitókép: Atv-videó

Összesen 455 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Imre Debrecen
2021. szeptember 13. 22:41
"Írom mindezt Fidesz szavazóként......" Eddig miért szavaztál a Fideszre?? Feltételezve, hogy igaz, amit állítottál a szavazásoddal kapcsolatban.
matykox
2021. szeptember 13. 20:37
Nem teccik, hogy az ötből csak egy viselt szoknyát. Legalább a felének kellene! Az se teccik, hogy se egy buzi, se egy transz nincs ezek között?? Hát ezek láthatóan tojnak az ajrópai értékekre!!
ptrfarkas43
2021. szeptember 13. 15:23
Adót az akar emelni aki lopni akar.
antioxi
2021. szeptember 13. 15:14
folyt. Rákosi Mátyás nem tudott volna ilyen végtelenül demagóg szöveget össze rittyenteni. Isten mentse meg Magyarországtól ezektől!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!