Egy másik képen a szituációs gyakorlatok leírása szerepelt:
„Tomi 16 éves, két apukájával él (Ödön és Ernő). Egy nap azzal megy haza, hogy az iskolában a többiek azzal csúfolták, hogy »buzik a szülei«. Játsszátok el a beszélgetést a szülőkkel.”
„Magdaléna 16 éves transzlány. A tornaórához a lányöltözőben szeretne átöltözni, de vannak lányok, akik tiltakoznak ez ellen. Játsszátok el a jelenetet.”
Az igazgatónő politikára hivatkozva nem válaszol
A Magyar Nemzet megkereste az esettel kapcsolatban a Táncművészeti Szakgimnázium igazgatóját. Megkérdezték, hogy „az intézmény vezetősége tudott-e ezekről a programokról, kik tartották az órákat, a foglalkozást tartó személyek/szervezetek kitől kaptak engedély, jelenleg folynak-e hasonló programok, valamint hogy mikor kezdték el az érzékenyítést az intézményben?”