Újabb gimnáziumot ért el az LMBTQ-ideológia

2021. augusztus 28. 08:35

Egy transzvesztita is előadást tartott a gimnázium diákjainak, az intézmény nem értesítette a szülőket a rendezvényről.

2021. augusztus 28. 08:35
null

Az Eötvös József Gimnázium és a Dózsa György Gimnázium után egy főváros közeli középiskolába szivárgott be az LMBTQ-ideológia. A Magyar Nemzet megtudta: ezúttal a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Szakgimnázium és Technikum szervezett érzékenyítő programokat, amelyeknek a legismertebb LMBTQ-szervezetek mellett

egy transzvesztita is előadást tartott a gimnázium diákjainak.

Mint kiderült, az intézmény a szülőket sem értesítette az érzékenyítőrendezvényről. „A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Szakgimnázium és Technikum által megszervezett érzékenyítő programokat nem osztályokra lebontva, hanem előadás jelleggel tartották meg, amelyeken tudomásom szerint

– tájékoztatta a lapot Törökbálint fideszes alpolgármestere.

Géczy Krisztián – akinek az egyik gyermeke szintén az Illyés gimnázium diákja – elmondta: az érzékenyítő programokra a visszajelzések alapján egy transzvesztitát is meghívtak, aki az élettörténetét és gondolatait mesélte el az intézmény diákjainak. Mivel azonban a gimnáziumnak hatosztályos része is van, az előadásokat nemcsak a nagyobbak, hanem

akár a 13 éves gyerekek is hallhatták

– mutatott rá.

„Kérdezzék meg a szülőket!”

Az alpolgármester továbbá jelezte: bár az érzékenyítőnapokat az intézmény Facebook-oldalán burkoltan meghirdették, a szülőket nem tájékoztatta senki, hogy ilyen jellegű rendezvény lesz a gimnáziumban. Hozzátette: csak annyit kérnek, hogy a szülők megkérdezése nélkül ne próbálják olyan dolgokban érzékenyíteni a gyerekeket, amelyek szerinte a normálistól eltérőek, és ne akarjon senki úgy tenni, mintha normális lenne az, hogy a szülők megkérdezése nélkül kiskorú gyerekeket próbálnak ellenőrizetlenül befolyásolni – húzta alá. Géczy Krisztián ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon senkinek nincs problémája az LMBTQ-közösséggel.

sikerességünk, legyen szó bármilyen társadalmi csoportról, vallási felekezetről, a sokszínűségünkben is rejlik. Alpolgármesterként mindig is az motivált, hogy bárki, aki segítségért fordul hozzánk, annak örömmel segítsünk, akinek pedig más módon segíthetünk, akkor azt is meg kell tennünk. Alapvető elvárása lehet azonban minden szülőnek, hogy a gyermekével kapcsolatos bármilyen szexuális tartalmú előadást, műsort vagy programot egy adott intézmény úgy rendezzen meg, hogy arról a szülők tudnak, abba a beleegyezésüket adták. A mai világban csak az nem tud informálódni, aki nem akar. Az internet mindent megmutat, sokszor azt is, amit szülőként nem szeretnénk” – magyarázta.  

„Budapesten és az agglomerációban bárhol szívesen látunk mindenkit, és állunk rendelkezésére, tartozzon bármilyen népcsoporthoz, felekezethez vagy legyen bármilyen szexuális orientáció­ja, mivel Magyarországon nincsenek ilyen megkülönböztetések – emelte ki az alpolgármester. Nagyon sajnálatos viszont, hogy egyes szervezetek ezt belénk akarják magyarázni” – jegyezte meg.

Az igazgató még nem válaszolt

A történtek kapcsán megkeresték a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Szakgimnázium és Technikum igazgatóhelyettesét, Gelencsér Gabriellát is, aki az érzékenyítőprogramok egyik fő szervezője volt. Az igazgatóhelyettesnél arról érdeklődtek, szerveztek-e már korábban is az intézményben LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat, kötelezővé tették-e az előadásokon való részvételt, kérték-e a szülők beleegyezését a kétnapos rendezvény lebonyolításával kapcsolatban, valamint igaz-e, hogy az érzékenyítőnapokon egy transzvesztita is előadást tartott a gyerekeknek. Gelencsér Gabriella lapzártánkig nem válaszolt a kérdésekre.

A Magyar Nemzet emlékeztetett: a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium mellett több színvonalas oktatási intézményről is kiderült, hogy aktívan részt vesz a diákok LMBTQ-érzékenyítésében. Nemrégiben megtudták, hogy a fővárosi Eötvös József Gimnázium iskolaújságában kérdőívvel próbálták feltérképezni a diákok szexuális érdeklődését. A budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban szintén LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat tartottak.

Fotó: Mandiner

Összesen 221 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pista6
2021. augusztus 30. 07:05
A cikk nem tér ki arra hogy ez mikor történt, pedig erre lennék kíváncsi. Valószínűleg nem nyári szünetben amikor lakat van az iskolákon. Az előző tanévben még nem volt hatályban a gyermekvédelmi törvény. Bár tökmindegy mikor volt elitélem az lmbt lobbyt és föleg a kiskorúak ezirányú érzékenyítését!
Hóbelebumm
2021. augusztus 29. 17:29
A kommenteket olvasva 2021 Magyarországán a gyűlölet uralkodik. Fogalmatok sincs, hogy mit hangzott el az előadáson, csak fröcsögtök gyűlölettől izzó szemekkel. Amikor Kaletát titokban hazahozták, és megpróbálták eltusolni az ügyét, akkor valamiért nem vertétek az asztalt. Amikor Szájer leereszkedett a szintetekre, akkor se hallottuk a hangotokat. Hülyének vagytok nézve, és magyar emberek ellen hergelnek titeket. Ébresztő! Csak egy pár napig figyeljétek magatokat, és tegyétek fel a kérdést utána: A Fidesz kommunista vezérkara és beszélő fejei mondanak-e mást is gyűlölködésen és a velük egyet nem értők lejáratásán/megalázásán kívül? Hol is tart a nominális államadósság? Mennyibe kerül egy euró? Hány százalék a VALÓDI infláció? Ébredj magyar, ne gyűlölködj!
Osztap Bender
2021. augusztus 29. 07:12
Felmerül itt a nagy kérdés. A jelenleg érvényben lévő törvények szerint lehet ilyen "felvilágosítást" rendezni egy középiskolában? Ha igen, akkor sürgősen törvényt kell hozni a tiltásról, ha nem, akkor szigorúan felelősségre kell vonni a felelősöket, az intézmény vezetőjét pedig leváltani. Sorozatosan jönnek az ilyen hírek, de felelősségre vonásról soha nem esik szó. A jelenség megakadályozása egyértelműen az államhatalom feladata. Ha szükséges, erőszakkal kell megakadályozni a buzipropaganda terjesztését és szigorúan büntetni kell a felelősöket. Vajon miért nem lépnek a hatalmi szervek? Nem merik talán a törvényeket betartatni? Félnek a "művelt nyugat" támadásától? De hiszen a "nép" támogatja ennek a mocsok propagandának a megakadályozását, felszámolását.
avádtanúja
2021. augusztus 28. 22:37
Ebbe a gimnáziumba járt a lányom. Úgyhogy pontosan tudom, hogy az itteni felháborodás, hogy az igazgatót ki kell rúgni, meg a szülők tiltakozzanak, soha meg nem valósítható dolgok. A tanítás magas színvonalú, szinte mindenkit felvesznek a legjobb egyetemekre, a gyerekek több nyelvvizsgával hagyják el érettségi után a sulit, és rajonganak a tanárokért. A szellemiséget én is rühelltem, és a gyerekem nem járt be olyankor, mikor a tanárok kockásingeztek. De a matekot, a nyelveket és a többi tárgyat nagyon jól oktatják, ez kétségtelen...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!