A püspök hozzátette, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egy egész héten át tartó eseménysorozat, amelyet több helyszínen számos programmal és előadóval tartanak meg. Ezt nem fogják tudni egy az egyben az idei terveknek megfelelően megrendezni,
de érdemi változásokat nem terveznek a programsorozatban.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy egyelőre azt sem lehet tudni, hogy egy év múlva milyen lesz a helyzet, lesz-e még járvány, így nem érdemes jóslatokba bocsátkozni.
A baloldali és liberális médiumok egy része a kongresszus halasztásáról beszámoló hírekben nem felejtette el megemlíteni, hogy a kormány nagy összegekkel támogatta az Eucharisztikus Kongresszus szervezését – Egyes portálok több tízmilliárd forintról írtak. Erre vonatkozó kérdésünkre Mohos Gábor azt mondta, a valóság az, hogy az említett médiumok által emlegetett összegek töredékének megfelelő támogatás áll rendelkezésre a szervezéshez.
A püspök szerint ezek a portálok sok egyéb, Magyar Közlönyben megjelent támogatást is beleszámoltak ezekbe az összegekbe, amelyek más jellegű, infrastrukturális és egyéb beruházások alapját képezik, a kongresszus szervezésére nagyságrendekkel kevesebb pénzt tudnak fordítani.