Futó Dezső: az újságíró, aki nem hallgatott a kommunisták bűneiről

Hollósi Dániel József írása

A Magyar Hősök-sorozatunk eddigi írásait itt olvashatják.

„A diktatúrák ellen voltam, tehát kész marhaság lett volna, hogy tudjam vállalni Rákosi diktatúráját. Itthon maradtam! Ha agyonvernek, becsuknak, Istenem, ez jutott osztályrészemül, mint ahogy ez jutott tíz és tízezer embernek, akik itthon maradtak” – írja önéletrajzi könyvében Futó Dezső, akinek szívügye volt a falu népének sorsa, éppen ezért nem hallgatott a kommunisták vidéki hatalmaskodásairól.

Futó 1944-ben csatlakozott a német megszállókkal szembeni ellenálláshoz, és részt vett az embermentésben. A háború után a kommunista párt kritikusa lett, többször hangot adva a visszaélések elleni tiltakozásának, 1956 őszén pedig kiállt a forradalom és szabadságharc ügye mellett.

A német megszállás alatt zsidókat bújtatott 

Futó Dezső 1916. május 18-án született a Bihar megyei Báránd községben. Apai ágon református paraszti, anyagi ágon római katolikus iparos-kereskedő felmenői voltak. Középiskolai tanulmányait a szeghalmi Péter András Gimnáziumban kezdte meg, először itt kapott indíttatást az írásra magyartanárának köszönhetően. Szabó Pál népi író szorgalmazására szegődött újságírónak, és lett a Független Kisgazdapárt tagja. 1943-tól a kisgazdapárti Kis Újság belső munkatársaként dolgozott, írásainak gyakori témája a szegényparaszti világ nehézségei, viszontagságai voltak. 1944-ben, Magyarország német megszállását követően csatlakozott a németellenes nemzeti ellenálláshoz, és

1944 decemberében a Független Kisgazdapárt képviselőjeként bekerült az akkor még Debrecenben székelő Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Bizakodva állt az újrakezdéshez, azonban hamar rájött, hogy semmi jóra nem számíthat a szovjetektől és a kommunistáktól. A Kis Újság főmunkatársaként számtalan olvasói levél került keze ügyébe a helyi kommunista „kiskirályok” atrocitásairól. A hatalmaskodásokat nem állt szándékában elhallgatni, ezért számos cikket írt a vidéki visszaélések és erőszakoskodások leleplezéséről.

Országgyűlési képviselőként is megpróbált fellépni a jelenség ellen, ennek érdekében többször felszólalt a Parlamentben. Így történt ez a hírhedt gyömrői gyilkosságsorozat kapcsán is. 1944 végétől 1945 őszéig a kommunista fegyveres osztagok Gyömrőn és környékén számos, köztiszteletben álló személyiséget gyilkoltak meg. Futó Dezső a kormánynál memorandumban, levélben tiltakozott, 1946 februárjában pedig parlamenti interpellációban szólalt fel a gyilkosságok ügyében. Ennek ellenére a tettesek felelősségre vonása elmaradt, ugyanis a kommunista párt sokáig fedezte a bűncselekményeket. Emiatt Futó sok cikke meg sem jelenhetett, és több alkalommal halasztania kellett a parlamenti interpellációit is. A gyömrői gyilkosok később attól a szociáldemokrata Ries István igazságügy-miniszter kezdeményezésére kaptak amnesztiát, akit később szintén a kommunisták gyilkoltak meg.

Az önkéntes, belső száműzetést választotta, mégis tíz év börtönre ítélték 

Futó a „demokratikus rendőrség” ellen irányuló kritikája, közéleti megnyilvánulásai miatt egyre szorongatottabb helyzetbe került. Amikor 1947 februárjában a szovjetek elhurcolták Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát, a szüntelen párton belüli és kívüli támadások miatt többedmagával kilépett a Kisgazdapárttól és lemondott a képviselői mandátumáról. A politikával ekkor még nem szakított: az 1947. augusztusi választásokon a volt kisgazdapárti Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Párt jelöltjeként ismét országgyűlési képviselővé választották,

„Nyilvánvalóvá vált, hogy ez az út csak a diktatúrába torkollhat, mint ahogy ez bekövetkezett” – írta később.

Rövid időn belül teljesen visszavonult a közélettől és az önkéntes, belső száműzetést választotta. Szülőfalujában szülei szerény szatócsboltját vezette egészen annak 1951-es államosításáig. Ekkor segédmunkásnak állt, de korábbi tevékenysége miatt a politikai rendőrség nem feledkezett meg róla. 1952-ben letartóztatták, és koholt vádak alapján tízéves börtönbüntetésre ítélték.

1956 júliusában szabadulását követően Budapestre költözött. A forradalom és szabadságharc kitörése után – reményekkel felvértezve – részt vett a Kis Újság újraindításában, amelynek felelős szerkesztője lett. 1956. október 30-án rádióbeszédben nyilvánosan is kiállt a forradalom és szabadságharc ügye mellett. Miután a szovjet tankok eltiporták a magyarok szabadságba vetett reményeit, néhány hónapig bujkálásra kényszerült. 1956-os tevékenysége miatt a belügyi szervek kihallgatták, de szerencséjére ez nem járt súlyos következményekkel.

Ezt követően a vendéglátóiparban dolgozott egészen 1977-es nyugdíjazásáig. 1986-tól közreműködött a rendszerellenes ellenzék tevékenységében, és rövid ideig az újjászervezett Független Kisgazdapárt főtitkára lett. Folyamatosan romló egészségi állapota azonban megakadályozta abban, hogy tényleges politikai tevékenységet fejtsen ki, így hátralévő éveit emlékeinek lejegyzésére szentelte. Futó Dezső, aki sohasem maradt néma, és bátran kiállt az igazságtalanságokkal szemben, 1994-ben hunyt el.

***

A sorozat a Nemzeti Emlékezet Bizottságának segítségével készül.

Bibliográfia:

Futó Dezső: Önéletírás – Világlátás. Budapest, 1995.

Futó Dezső: „Kis ország vagyunk, kis szemetünk van, de tartós”. In Pártok 1956 – Válogatás 1956-os pártvezetők visszaemlékezéseiből.

A Nemzetgyűlés almanachja 1945-1947. Futó Dezső. http://mpgy.ogyk.hu/mpgy/alm/almanach_1945-47/1945_ngy_a_t162.htm

MTI – 1956-os ki kicsoda: Futó Dezső. http://1956.mti.hu/Pages/WiW.aspx?id=474

Stefka István: Gyilkosság Gyömrőn. Magyar Nemzet 2003. szeptember 13. https://mno.hu/migr_1834/gyilkossag-gyomron-699529

Kő András – Nagy J. Lambert: „Sem hazaáruló, sem tolvaj nem vagyok”. Magyar Nemzet 2001. június 26. https://mno.hu/migr_1834/sem-hazaarulo-sem-tolvaj-nem-vagyok-840073