Életre ítélve – A kommunizmus áldozatainak emléknapja New Yorkban

2018. február 25. 22:43

Február 25., a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából New Yorkban levetítették az áldozatok tiszteletére készült Életreítéltek című dokumentumfilmet, amelyet közönségtalálkozó követett a fiatal rendezőkkel, akiket a Mandinernek is sikerült megszólaltatni. Balogh Gábor tudósítása New Yorkból.

2018. február 25. 22:43

Drámaibb nem is lehetne – gondoltam magamban, miközben az Upper East Side 82. utcáján álló Magyar Ház felé tartottam a hűvös, esős téli szürkületben. Körülöttem mintha a mindig zakatoló Város is érezte volna, hogy ma estére illene kicsit lelassítania.

Az itteni magyarok körében különös jelentősége van ’56-nak. Igaz ugyan, hogy New York régóta az emigráció egyik központja, ’56-tal kapcsolatban mégis mintha mindenkinek lenne egy személyes története. Vannak, akik akkor jöttek el. Vannak, akiknek a családja indult útnak, és olyanok is akadnak, akik fogadták az ide érkező magyarokat. Élénken élnek az emlékek a kommunista diktatúráról.

A filmvetítéssel egybekötött megemlékezés szombat este hat órára hirdették meg a szervezők, de mire megérkeztem, már sok ismerős arc fogadott a mindig családias hangulatú közösségi házban. 

Az olykor táncházként, máskor kirakodóvásárként is funkcionáló „nagyterem” most nézőtérré alakult, amelyen aligha tudtak volna a késve érkezők üres helyet találni, hiszen oly sokan kíváncsiak voltak Szakonyi Noémi Veronika és Vincze Máté Artur Életre ítéltek című filmjére. 

A szervezők nevében először Nagy Ildikó, a Magyar Ház igazgatója köszöntötte a vendégeket, és egyúttal bemutatta a Balassi Intézet New York-i irodájának új vezetőjét, Vincze Mátét – az egyik rendező névrokonát, aki bevezetőjében a helyi szokások szerint két nyelven, magyarul és angolul szólt a közönséghez, és röviden a filmről is beszélt. Mint kiderült, a film elkészítésének jogát a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) egy meghívásos pályázaton ítélte a fiatal rendezőpárosnak. A témát pedig előre kiszabták.

A filmben négy 56-os forradalmi hős – Fónay Jenő, Regéczy-Nagy László, Puchert János és Wittner Mária –  mesél iszonyú megpróbáltatásaikról a Kisfogházban. A 56-os forradalom és szabadságharc eseményeinek e kevéssé ismert helyszíne a Kőbányán, a Kozma utcában található Budapesti Fegyház és Börtön, amit a pesti szleng a mindenkori hivatalos elnevezéssel szemben kezdetektől fogva csak „Gyűjtő” néven emleget. Ennek az épületegyüttesnek az egyik hírhedt része a Kisfogház, ahol a politikai elítéltek végezték. Többek között itt akasztották fel Nagy Imrét és Maléter Pált is. 

Ma szabadon látogatható emlékhely.

A börtönviselt túlélők történetei pontos képet adtak a Kisfogház megrázó mindennapjairól, melyeken azonban mindig átszűrődött valami emberi és megható is. Megemlítették a cellatársak által, kenyérbélből készített kuglit és ahogyan az őröket kijátszva, a napi séta során néhány pillanat erejéig találkozni tudtak az elszeparált rabtársak. Ettől a fogház azonban nem vált kevésbé kegyetlenné. Ahogy a halálra ítélt társai kivégzéseit túlélő Wittner Mária fogalmaz,

őket életre és emlékezésre ítélték.
Szabadulásukat követően rendkívül nehéz helyzetből kellett új életet kezdeniük a szocialista Magyarországon, ahol „politikai megbízhatatlanságuk miatt” alig találtak állást. Regéczy-Nagy elmondta, hogy nem volt ritka az ő példája sem, aki korábban a brit nagykövetségen dolgozott, fogságból szabadulva pedig gyári munkásként kezdte újra. A fellélegzés pillanatát számukra is a rendszerváltás szabadsága jelentette, amikor korábbi társaikat újra temethették és politikai elítéltből forradalmi hőssé váltak.

Az 53 perces dokumentumfilmet a New York-i Magyar Házban méltó tapsvihar fogadta. A fiatal rendezői páros pedig lelkesen fogadta a színpadon a közönség kérdéseit. Szerencsére újabb érdekes részletek derültek ki a történetekről és persze a film kulisszái mögé is betekintést engedtek a készítők. A négy hőssel készült interjúkra Szakonyi Noémi és Vincze Máté egyöntetűen hosszú folyamatként és megható élményként emlékeztek. Érdekes volt látni, hogy elsősorban fiatal magyar emberekként tekintettek a filmre, kevésbé a film készítőiként, hiszen elmondásuk alapján mellbevágó volt találkozni azzal, hogy a szabadság csak a rendszerváltás után születettek számára tűnik garantáltnak, holott semmi természetes nincs benne. 

Ezután valami még izgalmasabb és felemelő következett, ugyanis a közönség soraiból egymás után álltak fel azok az idős magyar emberek, akik felszólalásaikban elmondták, hogy mindannyian politikai üldözötté váltak 1956-ban, pontosan tudják mi folyt a Kisfogházban és jelezték, hogy ők is mesélnének az élményeikről. Bátorságukat és felajánlásukat szintén kitörő tapsvihar fogadta a nézőtéren.

A hivatalos programot ezzel mindenki lezártnak tekintette, és egy kedves állófogadás következett frissítőkkel és a Konzulátusról még melegen érkező pogácsával – ami kifejezetten ritkaság New York-ban. Ekkor sikerült a rendezőkkel is néhány kérdés erejéig beszélgetni.

Hogyan találkoztatok a történettel?

Vincze Máté Artur: A NÖRI pályázatára jelentkeztünk, akik teljesen konkrét céllal hirdették meg a lehetőséget, a Kisfogházat akarták bemutatni. Ők kötöttek minket össze Susa Éva igazságügyi szakértővel és Rainer M. János történésszel, akik nagyon sokat segítettek a munka során. Ugyanígy találkoztunk a megszólaltatni kívánt forradalmi hősökkel is. Nagyon hálásak vagyunk Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgató asszonyának, hogy ilyen fiatalon ekkora lehetőséget kaptunk tőlük.

Meséljetek a film szakmai oldaláról!

Szakonyi Noémi: Ez volt az első közös dokumentumfilmünk, négy éve forgattuk. Emberileg és szakmailag is nagy kihívás volt az interjúk elkészítése, hiszen sokórányi anyagot vettünk fel a hősök elképzelhetetlen fájdalmakkal teli történeteiről. Számunkra is mellbevágó volt. Ugyanakkor hatalmas élmény volt látni, mennyire lelkesen éltek ők négyen a lehetőséggel, hogy elmesélhessék a saját történetüket.
VM: A filmet levetítették a magyar tv-ben. A NÖRI az Urániába szervezett díszvetítést. Szerepelt filmfesztiválokon és az USA-ban is több helyen bemutathattuk már. Felemelő látni az érdeklődést, ami a történeteket övezi szerte a világban.

Hogyan tovább?

VM: Először is fontos megemlíteni, hogy azóta készítettünk egy újabb dokumentumfilmet a témában, ami talán még izgalmasabb, hiszen kevesen tudják, hogy 56-os magyar menekültek Izlandra is vándoroltak. Róluk szól az Északi menedék című filmünk. Ezeknek a történeteknek nagy, rajtunk túlmutató erejük van. Ezek a filmek leginkább történelmünk megismerésében és a tragédiák feldolgozásában segíthetnek. Számunkra pedig külön megtiszteltetés, ha filmes szakemberként közreműködhetünk hasonló projektekben.

SZN: Mindkettőnket megmozgatnak a hasonló témák és kifejezetten érdeklődünk a történelmi dokumentumfilmek műfaja iránt, ezért valószínűnek tartom, hogy amennyiben lehetőségünk lesz rá, a jövőben is vászonra fogunk vinni oda kívánkozó történeteket. 

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2018. február 26. 16:41
Legalább nem mocskos kommunisták azok az amerikás-magyarok akik megemlékeznek a kommunizmus áldozataira.
áfonya
2018. február 26. 15:30
New Yorkban is a Horn szobrát kirakják szobát neveznek el róla mint Brüsszelben .. Mi másra gondoljunk hisz a betolakodókat onnan irányítják pénzelik Európa felé-
qwrtzq
2018. február 26. 13:36
Amikor reggel a sok komcsi öreg felszisszen a kommunizmus bűneire emlékeztető plakátok láttán egy ici-picit felmegy bennem a pumpa. Persze ugyan ezeknek a kádárnépe nyuggerek a fideszt élhetetlen neonáci fasiszta diktatúrának tartják...
KannibálTatárÚr
2018. február 26. 09:52
Én és a lakosság 90 %-a a rendszerváltás áldozata vagyunk. Nekünk mikor lesz emléknapunk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!