Az iszlám és a baloldal: az európai tradíció ellenségei

A modern antiszemitizmus két, egymással rokon formában jelenik meg napjainkban: az Izrael-ellenességben és a muzulmán világ zsidógyűlöletében.

A nyugati világban jól láthatóan elkoptak az antiszemita panelek, azok a vádak, amelyek a zsidókat évszázadokon keresztül érték, a nagy többség számára kiüresedtek. Ma már aligha elképzelhető egy olyan diskurzus a zsidóságról, ami a '30-as években jelen volt Európában. A rágalmak lelepleződtek, illetve a holokauszt miatti szégyenérzet éppen elegendő ahhoz, az európai keresztény közegből végérvényesen száműzzék az antiszemitizmust.

Megszokhattuk, hogy a magyar kormányt is megvádolják antiszemitizmussal a Soros-kampány kapcsán, azonban ezt is csak izzadtságos munkával sikerül rávetíteni. Soros zsidó háttere valójában egyáltalán nem fontos,

Soros gazdag amerikai milliárdosként, világmegjavító tervek megvalósításával kívánja biztosítani a saját lelki nyugalmát, illetve evilági emlékezetét. Feltételezésem szerint a pénzügyi életben elkövetett machinációit kívánja ellentételezni embermentő programjával, persze mindezt úgy, hogy a számlát mással fizettesse meg.

Ma az európai jobboldal meghatározó pártjai, egészen a szélsőjobbig Izrael-pártiak, mondhatni filoszemiták. Persze a harmincas évek antiszemitizmusa nem szűnt meg teljesen, csak olyan mértékben zsugorodott össze, hogy szinte láthatatlanná vált.

Az információk könnyű elérhetősége lehetővé tette, hogy megértsük a világban zajló folyamatokat, így ma már nehéz tömegekkel elhitetni, hogy a kenyér árának emelkedésétől kezdve a napi politikai történésekig minden a nemzetközi zsidóság ármánykodásának az eredménye. Talán az Oscar-díjak kapcsán lehet még élcelődni ezen a témán.

Tömegével érkeztek és érkeznek Európába olyan néptömegek, akik a legszelídebb megfogalmazás szerint is ellenségesen tekintenek a zsidóságra. Ezek a negatív érzelmek pedig itt, Európában sem hamvadnak el: vallásos, politikai motivációjuk miatt napirenden tartják azokat. 

A zsidók elleni verbális vagy fizikális erőszak elkövetői túlnyomó részben muzulmánok, ma már rendre értesülhetünk valamilyen agresszióról, amit zsidó emberek ellen követnek el Európa nyugati felében. A londoni pasa, Sadiq Khan pedig kijelentette, hogy a terror a nagyvárosi élet velejárója, ezt meg kell szokni.

 A kereszténység kivéreztetése már évtizedek óta folyik, ellenállás alig érezhető a keresztény közösségek részéről. Mintha belenyugodtak volna abba, hogy az idejük lejárt Európában. A keresztet, a megváltás jelképét lesatírozzák a templomok tetejéről, hogy ne sértsék a más vallásúak érzékenységét.

A kereszténység háttérbe szorulása jelentette Európa immunrendszerének a meggyengülését, ehhez jobbról, balról hozzájárultak a XX. század folyamán. Az emberi jogok betartására kényes Nyugat, a világi állam nem védi meg kellő eréllyel a hitük miatt bántalmazottakat. A nyugati baloldal ellenben szinte egy emberként szajkózza az elnyomó Izrael és az ártatlan palesztinok narratíváját, miközben ügyet sem vet a keresztények európai vagy közel-keleti félreállítására.

Nem unják meg ünnepelni a multikulturalizmust, miközben ennek az önfeledt ünnepnek az árát a zsidó-keresztény Európa fizeti meg. A sokszínűség jelszavával teszik egész Európát unalmasan egyszínűvé és gyökértelenné. 

A progresszív világnézet ugyanis gyűlöl mindent, ami tradicionális, ami nemzeti, ami vallásos. Az európai kereszténység háttérbe szorítása után elérkezett az idő, hogy kifejezze ellenszenvét a zsidó állammal, illetve a vallásos zsidósággal szemben is. Izrael és a vallásos zsidóság mindent megjelenít, ami ellen felesküdtek: hagyomány, közösség, öntudat, identitás, vallás, hit. 

Izrael egy botránykő a progresszívek szemében. Az expanzióra hajlamos muzulmán világ és a tradícióellenes progresszió egymásra találása nem sok jót ígér Európának és Izraelnek.