Lúgos támadás: új másodfokú eljárást rendeltek el

2017. június 13. 17:03

Tovább csavarodik annak az orvosnak az ügye, akit azzal vádolnak, hogy bántalmazta és lúggal öntötte le volt barátnőjét.

2017. június 13. 17:03

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla határozatát és új másodfokú eljárást rendelt el a Kúria kedden annak az orvosnak az ügyében, akit azzal vádolnak, hogy 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le volt barátnőjét. Az ügyészség szerint a férfi, aki a vádbeli cselekmény idején egy fővárosi kórház igazgatója volt, 2013 tavaszán maszkban behatolt volt barátnője otthonába, a nőt megkötözte, injekcióval elaltatta és lúgot öntött nemi szervére. 

Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2016 tavaszán maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés miatt négy év börtönre ítélte a vádlottat, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltotta orvosi hivatása gyakorlásától. 

Idén márciusban a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla már a súlyosabban büntetendő életveszélyt okozó testi sértésnek minősítette a történteket, továbbá magánlaksértés és kifosztás miatt is bűnösnek mondta ki a vádlottat, ezért kilenc év szabadságvesztésre ítélte, továbbá végleg eltiltotta foglalkozása gyakorlásától. Ezután került előzetes letartóztatásba a vádlott.

A megvádolt orvos az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét.

Az ügyészség további súlyosításért, a védelem megalapozatlanság miatt az ítélet hatályon kívül helyezéséért és új elsőfokú eljárás lefolytatásáért fellebbezett a Kúriához. Miután az első- és a másodfokú döntés között a bűnösség kérdésében is volt eltérés, lehetőség nyílt a Kúria harmadfokú eljárására, amely kedden új eljárásra utasította a Fővárosi Ítélőtáblát.

A Kúria szerint a másodfokon eljáró ítélőtábla terjedelmes bizonyítást folytatott le, és helyesen járt el, amikor az elsőfokú ítéletben rögzített tényállást kiegészítette, pontosította, azonban a Kúria szerint ezt a munkát az ítélőtábla nem vitte következetesen végig, odáig, hogy csakis a vádlott lehetett az elkövető, ezért indokolt az új másodfokú eljárás lefolytatása, ahol ezeket a hiányosságokat ki lehet küszöbölni. A Kúria felhívta a figyelmet arra, hogy valószínűségre nem lehet bűnösséget alapozni, az ítélethez kétséget kizáró bizonyosság kell a bűnösség kérdésében, és ugyan az első- és másodfokú bíróság elegendőnek tartotta az összegyűjtött bizonyítékokat, a Kúria szerint további bizonyításokra van szükség ahhoz, hogy a közvetett bizonyítékok láncolata zárttá váljon, és kijelenthető legyen, hogy a bűncselekményt a vádlott követte el, és rajta kívül más nem követhette el. 

A Kúria döntése szerint nem szükséges az egész eljárást lefolytatni, az ítélőtábla el tudja végezni a szükséges feladatokat, ezért csak a másodfokú ítéletet helyezték hatályon kívül. A Kúria iránymutatásokat is adott az ítélőtáblának, hogy mit kell elvégeznie a megismételt eljárásban, például szembesítenie kell a sértettet és a vádlottat, fel kell tárni a szemtanúk elmondásaiban rejlő ellentmondásokat. A Kúria szerint azt is tisztázni kell, hogy a vádlott miért mondta a feleségének, hogy a bűncselekmény elkövetésének napján elfoglaltsága van a kórházban, a titkárnőjének viszont miért mondta, hogy később ér be a munkahelyére. Az ítélőtáblának azt is tisztáznia kell, miért a vádlott jutott a sértett eszébe elsőként, mint lehetséges elkövető. A Kúria rendelkezett a vádlott előzetes letartóztatásának fenntartásáról is, mert úgy látta, a férfi szabadlábon a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2017. június 14. 11:00
Hogy a csudába van az, hogy nem ismerte fel a símaszkos támadóját, ha az évekig a barátja volt? Ráadásul gyerekkoruktól ismerték egymást. Még akkor is, ha a pasi elváltoztatta a hangját? Hangról, szagról, szuszogásról, mozdulatairól, bármiről. Ez haláli! Még nem volt szembesítés??? Mi az oka annak, hogy az új barátja mellette van, ápolja, naponta átkötözi, kíséri a bíróságra, pedig még nemi életet sem tud Erikával élni, ráadásul az orvos barátjához képest elég primitív embernek látszik. http://index.hu/belfold/2017/06/08/lugos_tamadas_ezzel_a_levellel_leertunk_az_aljara/ Bárki volt is elvárható, pláne ilyen esetben egy alapos mindenre kiterjedő nyomozás és bírói munka, nem úgy, mint Schönstein Sándornál, Balla Irma fiánál, aki egyébként hasonlít az orvosra, még a hanghordozásuk is.
Sulammit
2017. június 14. 09:23
"A nyomozás a fiam ellen 8 órával a bűncselekmény előtt kezdődött?" http://benekrisztian.blog.hu/2017/05/02/a_hamis_tanu_235
csuka
2017. június 14. 07:55
Más, FIDESZ maffia hírek: "Pontosan hány fő, és mely országokból érkező személyek jutottak be hazánkba a Rogán Antalhoz köthető letelepedési kötvény-biznisz eredményeként?" HTTPS://ALFAHIR.HU/2017/06/13/LETELEPEDESI_KOTVENY_TARTOZKODASI_ENGEDELY_KORMANY_NEMZETBIZTONSAG_SNEIDER_TAMAS_PINTER --- „SCHMIDT MÁRIÁÉK ÚJABB 100 MILLIÓVAL TOLTÁK MEG A MÁR BEFEJEZŐDÖTT '56-OS EMLÉKÉV KÖLTSÉGEIT” https://alfahir.hu/2017/06/13/schmidt_maria_kkettk_56_os_emlekev_appsters_kft_real_print_kft --- Újabb ’alkotmányos’ költségek, avagy így mulatnak a FIDESZ maffiózók: https://alfahir.hu/2017/06/14/vizes_vilagbajnoksag_balatonfured_melygarazs_koltsegek --- https://alfahir.hu/2017/06/14/kotvenybiznisz_letelepedesi_kotveny_rogan_antal_demjan_sandor_habony_arpad_hongkong
Onurisz
2017. június 13. 21:11
Nem szeretek bírósági ítéletekről véleményt mondani, mert ott a szövegszerűség a perdöntő, de így, ebben a megfogalmazásban a kúria által adott "iránymutatások" kifejezetten bugyuták, s eleve magukban foglalják a vádlott bűnösségét. Az ügy kívülről egyébként is teljesen egyértelműnek tűnik. Egy betörő nem roncsolja szét egy ismeretlen nő nemi szervét, csak egy féltékenységtől eszét vesztett, bosszúálló szarházi. Egy gyáva hiéna, aki szűkölve menekül a felelősség alól. Vajon, ha sikerülne megmenekülnie, a felesége és a gyerekei nem viszolyognának tőle? Sajnos a történetben a legundorítóbb szál az volt, hogy a vizsgálatot végző hatóság először megpróbálta ezt a mocskot futni hagyni, s emögött politikai befolyásolás is felsejlik. Ez ugyanolyan, mint amikor 2006-ban egyes bírók és ügyészek politikai megrendelésre ítélték el a rendőrség áldozatait. Nincs kiábrándítóbb, mint a bűnüldözés körül ólálkodó politika.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!