„Az utóbbi hónapok egyik legfelkapottabb és a közvéleményt igencsak megosztó témája a Magyarországon egyre súlyosabb méreteket öltő munkaerőhiány. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint már annyira égető a helyzet, hogy 250 ezer vendégmunkás behívására van szükség, amitől a kormányzat sem zárkózott el, legalábbis ami a szakképzett, hiányszakmákban dolgozó külföldieket illeti. (...)
Úgy tűnik azonban, mintha a kormány megfeledkezne a hazánkban élő 250 ezer fős »rejtett tartalékról«, a közmunkások hatalmas táboráról. Évről évre elképesztő összegeket költ a bérezésükre, és mivel ekkora tömeget foglalkoztatni parkgondozási, erdészeti vagy köztisztasági munkakörben szinte lehetetlen, az érintettek gyakran csupán látszatmunkát végeznek, vagyis ugyanazt a három négyzetméternyi virágágyást kapálják délelőtt, amit délután, míg egy másik brigád a főtéren álló tölgyfa lehulló leveleit söprögeti félóránként, egymást váltogatva, mert egyszerre nem férnek alá. A közfoglalkoztatással gyakorlatilag mindenki elégedetlen. A társadalom egy része azért, mert az ő adóforintjaikból költenek évről évre százmilliárdokat – idén 340 milliárd forintot – arra, hogy ezt a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni képtelen, jórészt képzetlen tömeget eltartsák. A közmunkások pedig azért, mert munkájukért megalázóan keveset, alig több mint ötvenezer forintot kapnak, amivel esélyük sincs kitörni a mélyszegénységből.
A közmunkások eredményes képzése egyszerre jelenthetne kiutat százezreknek a szegénységből, és oldhatná meg a hazai munkaerőhiányt, miközben évi több százmilliárd forint maradna az államkasszában. A képzések körül zajló többéves hercehurca azonban lassan tragikomikussá válik.”