Menekültügyeink

„Nem szeretek túlzásokba esni és felelőtlenül jósolgatni, ezért félve írom le azt, hogy szerintem az elkövetkező pár hét, hónap hosszú évekre fogja azt meghatározni, hogy mit gondolunk az Európai Unióról mint intézményről és az európaiságról, az európai értékekről. 

A menekültválság olyan helyzetet teremtett, amiben az olyan európai értékek, mint a kereszténységben és a felvilágosodásban gyökerező szolidaritás megkérdőjeleződnek. Európa lakosai hozzá vannak szokva ahhoz, hogy egy aránylag multikulturális társadalomban éljenek és többé-kevésbé az országok közötti mobilitás (és ezzel együtt akár a gazdasági bevándorlás) is elfogadottá vált (persze kivételek mindig vannak, hiszen nem is olyan rég még David Cameron is kelet-európaiaktól féltette a brit munkahelyeket). Arra azonban úgy látszik nem volt felkészülve Európa, hogy gyorsan válaszolni tudjon a kontinensen kívülről jövő bevándorlók okozta kihívásokra.

A kormány retorikája (és tettei) persze egyértelműek: idegenek ide nem jöhetnek. Orbánék mára nem csak szájszagú nacionalizmusukkal tűnnek ki ez európai politikában, hanem azzal is, hogy nyíltan kirekesztő, iszlamofób és xenofób nézeteikkel támasztják alá a tetteiket. Hogy ennek pusztán belpolitikai okai vannak, vagy ők ténylegesen meggyőződéses idegengyűlölők, az mellékes. Pedig lehetne racionálisan érvelni a menekültek befogadása ellen is, felhozhatná Orbán érvként azt, hogy ez uniós országok (és mondjuk különösen Magyarország) eddig sem jeleskedtek az integrációban (természetesen ez a kijelentés is csak részben lenne igaz, de Orbántól sosem állt távol az általános féligazságos tényként kezelése), érvelhetne azzal is, hogy az integráció aránytalanul nagy terhet róna az uniós és az állami költségvetésekre (ez is kikezdhető lenne, de legalább olyan érv, amit nem söpörhetnek le azonnal a vitapartnerei). Persze azt tudjuk jól, hogy Magyarország kormánya mélységesen gyűlöli azt, hogy az emberek szociális ellátására költeni kell (igaz, azt sem szeretik, ha ugyanezek az emberek az öngondoskodást választják), pedig ezt a problémát nem lehet megoldani befektet energia, pénz és emberi erőforrás nélkül.

Én azok közé tartozom, akik szerint a (valódi) menekülteket nemcsak kötelességünk befogadni, de érdekünk is, hogy integráljuk őket (ugyanúgy, ahogy egyébként a gazdasági bevándorlókat is). Számtalan kutatás, cikk, publicisztika szól arról, hogy a bevándorlók megjelenése jót tesz a gazdaságnak, ráadásul a folyamatosan öregedő Európa demográfiai problémáira is megoldást jelentene (jellemző ellenérv, hogy miért nem inkább a születésszámot próbáljuk meg növelni, erre pedig a legegyszerűbb válaszom, hogy egy ideje már próbáljuk). Hatalmas félreértésnek (esetleg szándékos ferdítésnek) tartom azt, hogy a bevándorlók (akár gazdasági bevándorlókról, akár menekültekről van szó) eredendően a nyugati jóléti rendszeren akarnának élősködni, sokkal inkább arról van szó, hogy ezek az emberek Európában a lehetőséget látják, az esélyt arra, hogy normális életet éljenek és hasznos tagjai lehessenek a társadalomnak (ne feledjük, a több millió menekült közül hozzánk eleve az ottani középosztály jut el).

A nehézséget szerintem nem is az jelenti, hogy a beérkező embereket hogyan fogjuk tudni hosszútávon eltartani, hanem az, hogy hogyan segítsük az integrációjuk és hogyan gyorsítsuk fel ezt a folyamatot. Sokan érvelnek amellett, hogy az integráció nem lehetséges, ugyanis túl nagyok a kulturális különbségek (és ezalatt nemcsak arra gondolnak, hogy adott esetben szélsőséges iszlamisták is vannak a menekültek között, hanem olyan alapvetőbb különbségekre, mint hogy a nők helyzete sokszor alapvetően más a menekültek kultúrájában). A kvótarendszer azonban éppen ezt tudná megkönnyíteni, hiszen így akár az is megelőzhető lenne, hogy a menedékkérők több ezres táborokban, a többségi társadalomtól elzárva éljenek, ráadásul azzal, hogy az integráció idejére támogatást csak a számukra kijelölt helyen kapnának valószínűleg - ha nem is a legtisztább módon - de motiválnák a menekülteket is a rendszer elfogadására. Természetesen ez sem jelent megoldást, ha az államok (és az unió) nem fektet energiát (és pénzt) abba, hogy a beérkezőket oktassa (Magyarországon jelenleg olyan alapvető dolgok is hiányoznak, mint a magyar nyelv oktatása), megismertesse a kultúránkkal, szabályainkkal. Ez nem egy gyors folyamat és nem is biztos, hogy minden egyes embernél sikeres lesz, de az is biztos, hogy a jelenlegi helyzet csak nehezíti a beilleszkedést és csak újabb szenvedést okoz azoknak, akiknek már így is elég jutott.

A kvótarendszer persze nem egy kikezdhetetlen dolog, hiszen még az általam felvázolt módszer sem garantálja, hogy a menekültek a számukra kijelölt helyen maradnak (persze ha visszautasítják az ajánlatot, az megteremtheti akár a menekültkérelem elutasításának lehetőségét, amit nyilván nyugodtabb lelkiismerettel tenne meg a nyugati társadalom, holott ugyanúgy nem lenne humánus döntés). Ráadásul a kvótarendszer felveti azt a problémát is, hogy a menekültek egy helyhez láncolása önmagában mennyire elfogadható (és mennyire praktikus) döntés, hiszen ezzel éppen azt a szabadságot veszélyeztetjük, ami pedig olyan kedves a számunkra.

Azzal kezdtem a posztot, hogy az elkövetkező időszak alapjaiban határozza meg azt, hogy milyen Európában fogunk élni. Én olyan Európát választanék, ami nyitott, szolidáris és ami legalább ennyire fontos, képes egyszerre emberségesen és racionálisan reagálni az őt érő kihívásokra.”