Indul a hajtóvadászat – elsöprő többség támogatja Orbán Viktor bejelentését

A Nézőpont Intézet felméréséből kiderült, nincs olyan vizsgált demográfiai csoport, ahol 85 százaléknál alacsonyabb lenne a kormány céljaival való egyetértés.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint Áder János köztársasági elnök újévi beszédével jelentősen növelni tudta a tevékenységével elégedettek arányát.
A Nézőpont Intézet felmérése szerint Áder János 2012. május 10-i beiktatását követően a „klasszikus államfői szerepfelfogást” gyakorolja, ami növekvő ismertséget és folyamatosan javuló megítélést hozott számára. A kutatás eredményeként emlékeztetnek: novemberben és decemberben a megkérdezettek 47-48 százaléka volt elégedett az államfő munkájával, míg az újévi köszöntőt követően ez az arány 65 százalékra ugrott, 24-25 százalékos elutasítottsága pedig 10 százalékra csökkent.
A köztársasági elnök újévi köszöntőjében mindenkit arra biztatott, hogy sohase adja fel álmait, a siket és nagyothalló nézőknek Weisz Fanni fordította jelnyelvre az államfő szavait.